2024. március 5. kedd

márc. 5
8:36
Hatalmas IT-központot hoz létre a BMW a szomszédban (Portfolio)
Kolozsváron nyit informatikai központot a BMW Group, ebből a célból a német autógyártó vegyesvállalatot hoz létre az NTT Data Románia informatikai céggel - írta a Ziarul Financiar a cég közleménye alapján. 2027-re több ezer fő dolgozik majd a tervek szerint a központban.
márc. 5
8:36
Elszabadult a pokol a magyar határon, megállíthatatlanul menekülnek az emberek (ATV)
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
márc. 5
8:36
Álcázott járőrautók a gyalogosgázolás ellen: íme a videó! (Autónavigátor)
A KRESZ előírja, hogy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművezetőknek elsőbbséget kell adniuk a gyalogosoknak. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel – akkor is,
márc. 5
8:36
Panama: nem lehet újra elnök a szupermarketmágnás (Magyar Hírlap)
A panamai választási bíróság hétfőn érvénytelenítette az ország korábbi elnöke, Ricardo Martinelli jelöltségét a májusban tartandó elnökválasztáson.
márc. 5
8:36
4 gyakori tévhit az "egészséges" étrendről, amit érdemes elfelejteni (Hamu és Gyémánt)
Ha főzni készülünk, azt szeretnénk, hogy az ételünk és étrendünk minden feltételnek megfeleljen: finom, könnyen elkészíthető és tápláló legyen ahhoz, hogy a szervezet megkapja, amire szüksége van. Azonban az "egészséges" kifejezés gyakran túlságosan leegyszerűsített, és számos tévhit kering arról, mit takar ez valójában. Bár van néhány ált
márc. 5
8:36
"Égjetek a pokolban, orkok!" – így dobta le az ukrán légierő a francia légibombát (Mandiner)
Felvételen a háború valósága.
márc. 5
8:38
Nagy tételben vett saját részvényeket az OTP (Portfolio)
Több mint 600 millió forint értékben vette tovább saját részvényeit az OTP hétfőn - derül ki a bank közleményéből.
márc. 5
8:39
Üdüléssel támogatják a sérült gyermeket nevelő egyszülős családokat (Infostart)
Üdüléssel támogatja a sérült gyermeket nevelő egyszülős családokat az Egyszülős Központ, mivel ezeknek a szülőknek legfőképpen a feltöltődés, a kikapcsolódás lehetősége hiányzik az életükből.
márc. 5
8:39
Káosz Haitin: már a repülőteret ostromolják a bűnbandák (vg.hu)
A Toussaint Louverture Nemzetközi Repülőteret már lezárta a kormány.
márc. 5
8:39
Ez már komoly! Össze is költözött Mikes Anna és Krausz Gábor (SzMo)
Mindketten végzik a munkájukat, elmennek otthonról reggel, majd este hazamennek, immár a közös otthonukban élik a mindennapjaikat.
márc. 5
8:40
Már nem Elon Musk a világ leggazdagabb embere (Portfolio)
Több mint kilenc hónap után már nem Elon Musk a világ leggazdagabb embere, a címet Jeff Bezos vette át – írja a Bloomberg.
márc. 5
8:42
Sok még a kérdőjel: az egységes társaságiadó-rendszer halasztását kérik (ProfitLine)
Az egységes uniós társaságiadó-rendszer elfogadásának halasztása mellett érvel több üzleti szereplő is, mivel szerintük túl sok még a nyitott kérdés. A vállalkozások nem szeretnének kibújni a szabályozás alól, de azt gondolják, hogy előbb a részletszabályokat kellene tisztázni az új rendszer bevezetéséhez.
márc. 5
8:42
A rekorder Inzaghi a Red Bullhoz hasonlította az Intert (Sportal)
Az Internazionale 2-1-re legyőzte a Genoát a Serie A hétfő esti mérkőzésén, és 15 pontra növelte az előnyét a tabellán. Így értékeltek a szakvezetők.
márc. 5
8:42
Óriási botrány a Forma1-ben, a FIA elnöke beavatkozhatott Alonso érdekében a szaúdi nagydíjon (naphire.hu)
Mohammed bin Szulajm, a motorsportot irányító FIA Egyesült Arab Emírségekből származó elnöke ellen vizsgálat folyik, mert állítólag megpróbált beavatkozni egy Forma-1-es https://naphire.hu/kereses?q=forma%201 futam eredményébe. Bahreini, dubaji és szaúdi szál az év eddigi F1-botrányában.
márc. 5
8:45
Magyarország rükvercelt egy nagyot (Privátbankár)
Megjöttek a részletes GDP-adatok: rosszul néz ki a tavalyi bizonyítvány.
márc. 5
8:45
Kiderült, hogy 2023-ban miért hasalt el a magyar gazdaság (vg.hu)
Közzétette a második becslését a GDP tavalyi negyedik negyedévről és 2023 egészéről a Központi Statisztikai Hivatal, amelynek adatai minimálisan kedvezőbbek lettek az első becslésnél. Végül 0,7 százalékos recesszióban töltötte a tavalyi évet a magyar gazdaság, bár ezt a számot sem lehet készpénznek venni.
márc. 5
8:45
Egy nap jó idő és már túl is vagyunk az idei első életveszélyes motoros mutatványon (BorsOnline)
A megörökített motoros egy jó példa a rossz példára.
márc. 5
8:47
Újabb hitelminősítő tett hitet a magyar gazdaság mellett (vg.hu)
Varga Mihály közölte a jó hírt, miszerint a Japan Credit Rating Agency megerősítette hazánk "A-" besorolását stabil kilátás mellett.
márc. 5
8:48
Hanyatlás Magyarországon, elkeserítőek az adatok (Menedzsment Fórum)
A múlt év egészében 0,7 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság.
márc. 5
8:48
Használj élesztőt WC takarításra (Habostorta)
Gondoltad volna?A Wc csésze tisztán tartásához több házi szerhez is folyamodhatunk, melyek igen hatékonyak a vízkőoldásban vagy a tisztításban.Most kiderült,
márc. 5
8:48
Svájci tankerhajót vettek célba a húszi rakéták (Infostart)
A jemeni húszik által az M/V MSC SKY II nevű libériai zászló alatt hajózó, svájci tulajdonban lévő konténerszállító hajóra kilőtt két ballisztikus rakéta egyike eltalálta az Ádeni-öbölben közlekedő vízi járművet – közölte az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnoksága (CENTCOM) kedden.
márc. 5
8:48
Egységben az erő: így enyhíti a munkaerőhiányt és csökkenti az agyelszívást három ország (HR Portál)
A Nyitott Balkán országai – Albánia, Észak-Macedónia és Szerbia - közötti egységes munkaerőpiac március 1-től hivatalosan is működni kezdett. Az érintett országok állampolgárai mostantól adminisztratív akadályok nélkül munkát vállalhatnak a térségben, akár idényjelleggel is - írja a vg.hu.
márc. 5
8:48
Éppen csak elindult, és már meg is állt a magyar gazdaság - Ma kiderült, miért (Portfolio)
Tavaly az utolsó negyedévben stagnált a magyar gazdaság - erősítette meg mai jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes GDP-adatot. A részletes számokból már az is látszik, hogy a pangás oka az ipari és kereskedelmi ágazatok visszaesése. A tavalyi 0,7%-os recesszió után idén már biztosan növekedés jön, de a kilátásokat beárnyékolja az
márc. 5
8:48
Csúnya meglepetés: csökkent a GDP, egy helyben toporgott a magyar gazdaság 2023-ban (Pénzcentrum)
Magyarország bruttó hazai terméke 2023 IV. negyedévében a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján a gazdaság
márc. 5
8:48
Mitől lesz felejthetetlen a magyar bor? A tudomány megadja a választ (Agroinform)
Az SZTE tudósai megalapítják Magyarország első Geo Terroir Kutatócsoportját.
márc. 5
8:48
Szerdán is lesz 2 BL-meccs (Magyar Hírlap)
Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig a 14 győzelmével rekorder Real Madridhoz látogat egygólos hátrányban, míg a címvédő Manchester City az FC Köbenhavnot fogadja dániai 3–1-es sikere után.
márc. 5
8:48
A jemeni húszik sikeres rakétatámadást hajtottak végre egy svájci konténerhajó ellen (Magyar Nemzet)
A kilőtt rakéták közül az egyik célba talált.
márc. 5
8:48
Messze még a vége: Nincs bérmegállapodás, folytatódik a többnapos sztrájk egy vidéki nagyvárosban (Nyugati Fény)
A sztrájk célja 20 százalékos alapbéremelés.
márc. 5
8:48
Több mint 600 tonna füstölt húsáru húsvétra (Magyar Mezőgazdaság)
Széles termékválasztékkal készül az idei húsvétra is a Spar Magyarország: a vállalat bicskei és perbáli húsüzemeiből több mint 600 tonna füstölt húsféleség kerül a boltok polcaira.
márc. 5
8:48
A Bitcoin Ordinals kereskedési volumene elérte az $50 milliót (BitcoinBázis)
A Bitcoin Ordinals kereskedési volumene 2023 decembere óta a legmagasabbra értékre emelkedett. Ez rávilágít a NFT-k iránti megújuló érdeklődésre. A
márc. 5
8:48
"Nem az aranyásók miatt kellene aggódnotok, hanem amiatt, hogy le vagytok égve!" - Mi a dark feminizmus és mi köze van a gazdag férjhez? (Sassy)
Egy új kifejezés hódít a fiatalok körében, akik kénytelenek új utakat felfedezni, hogy boldoguljanak. Aztán néha kiderül, hogy ez az új út nem is olyan más, mint a régi.
márc. 5
8:48
Megöltük őket, mert törődünk velük! – Ez a videó tarol az interneten az abortusz visszásságáról (vasárnap.hu)
Sokszor hallani az abortuszt támogató érvelések között, hogy “jobb így neki", hiszen milyen élete lett volna, ha megszületik. Nos, ezeket
márc. 5
8:51
Sikeresen bojkottálták a transzneművel kampányoló Bud Light sört Amerikában (HírTV)
A Bud Light nevű amerikai sörcég anyavállalata, az Anheuser-Busch becslések szerint több, mint 1 milliárd dollárt veszített eladásaiból, miután a konzervatívok bojkottot hirdettek a vállalat ellen egy transznemű influenszer, Dylan-Mulvaney szerepeltetéséért.
márc. 5
8:51
Hivatalos: a háromszoros világbajnok Peter Sagan is elindul a 2024-es Tour de Hongrie-n (m4sport.hu)
A Tour de Hongrie szervezőbiztossága kedden bejelentette, hogy a 2024-es magyarországi kerékpáros körversenyen a Pierre Baguette Cycling sztárja, a háromszoros világbajnok Peter Sagan is részt vesz.
márc. 5
8:51
Hasi műtétje óta először fotózták le Katalint, így néz ki most a hercegné (Femcafe)
A brit trónörökös felesége január derekán tervezett hasi műtéten esett át, az operációt követően viszont szinte nyomtalanul eltűnt a nyilvánosság elől.
márc. 5
8:51
Sulyok Tamás hétfőn lemondott, kedden már beköltözik a Sándor-palotába – új korszak veszi kezdetét Magyarországon (vg.hu)
Nagy nap a mai, megkezdi munkáját Magyarország új köztársasági elnöke. Sulyok Tamás már a nyugdíjas évekre készült, amikor 180 fokos fordulat állt be és Orbán Viktor felkérte államfőnek.
márc. 5
8:51
A nézők már ítéletet is mondtak a Mokkában debütáló Szabó Zsófi felett, rögtön az első napján hatalmasat bakizott a csinos szőkeség (Promotions)
Szabó Zsófi hétfőn debütált a TV2-n a Mokka műsorvezetőjeként, a nézők pedig természetesen már véleményt is mondtak a teljesítményéről.
márc. 5
8:54
"Nagy foci, nagy pénz" – Épp csak szabadult, Aurelio máris egy rakás húszezrest lóbál a kezében – érthetetlen videó (Blikk)
Sokan nem értik, hogy a börtönviselt híresség hogyan tett szert ekkora összegre a szabadulását követően… Másfelől azt is rossz szemmel nézik, hogy Aurelio ilyet mer csinálni reintegrációs őrizetben.
márc. 5
8:54
Vesztésre áll az Apple Kínában (Portfolio)
Az Apple iPhone-eladásai Kínában 24%-kal csökkentek az év első másfél hónapjában, így a vállalat a negyedik helyre szorult vissza a kínai okostelefon-piacon, míg a Vivo átvette a vezetést az olcsóbb termékekkel célzott piaci stratégiájának köszönhetően. A Huawei közben ismét tör előre, köszönhetően az új Mate 60 Pro modellnek - közölte a Bloomberg.
márc. 5
8:54
Nem csitul a viszály Fodor Zsóka és Várkonyi András között, teljesen elmérgesedett a kapcsolatuk (ATV)
Tovább folytatódik az adok-kapok.
márc. 5
8:54
Eljárást indítottak a tiltakozó dél-koreai orvosok ellen, az egyetemek nagyobb kvótaemelést kérnek (hirado.hu)
Összesen 8983 gyakornok orvos hagyta ott az állását annak ellenére, hogy ezzel a praxisengedélyük felfüggesztését kockáztatják.
márc. 5
8:54
Putyin jól kicselezte Scholzot, és az öngólpasszt maga Scholz adta (Mandiner)
A brüsszeli lap szerint Putyin számára "nincs is nagyobb öröm annál, mint túljárni Oroszország ellenfeleinek eszén a sötét művészetekben".
márc. 5
8:54
Ma emlékezünk a jeli arborétum alapítójára, Ambrózy-Migazzi Istvánra (Agrotrend)
A malonyai és a jeli arborétum alapítója, Ambrózy-Migazzi István (Nizza, 1869. márc. 5. – Tana, 1933. aug. 31.) gyermekéveit a Vas megyei Tana községben levő családi birtokon töltötte, itt szerette meg a természetet. Főként a botanika érdekelte; ezirányú tanulmányait Bécsben, Löwenben és Budapesten végezte. Hosszú utazásai során a mediterrán flórát
márc. 5
8:54
Történelmi lesz a hétvégi Crystal Palace-Luton bajnoki (Sportal)
Először működik közre dél-ázsiai származású játékvezető egy Premier League-mérkőzésen.
márc. 5
8:54
Elérkezett a tényleges változások kora! (IT Business)
Ha valaki 20 év tapasztalattal a háta mögött mondja azt, hogy az adott területen gyökeres változások zajlanak – akkor arra érdemes odafigyelni. Már csak azért is, hiszen a jövő szoftvereinek tesztelése alapvetően határozza meg azt is, milyen minőségű és biztonságú megoldásokkal fogunk találkozni a munkahelyeinken. Nem véletlen, hogy a munkaerő-kölc
márc. 5
8:56
Belenyúlt a kormány a biztosítási adóba, örülhetnek a kisebb biztosítók (Portfolio)
Egy hétfőn éjszaka megjelent rendelettel feljebb tolta a kormány a 2012-ben bevezetett sávos biztosítási adó sávhatárait április 1-jei hatállyal. A 8 és 20 milliárd forint közötti casco, valamint vagyon- és balesetbiztosítási díjbevétellel rendelkező biztosítók örülhetnek igazán, és a kisebbek is nyernek rajta, a nagyobbak viszont nem kapnak könnyí
márc. 5
8:57
Nagyágyú is rajthoz áll a Tour de Hongrie versenyen (vg.hu)
.
márc. 5
8:57
Műtétje óta most először látták Katalin hercegnét: vajon véget érnek a találgatások? (BorsOnline)
A hercegnéről kevés hír érkezett az utóbbi időben.
márc. 5
9:00
Friss KSH-adtok érkeztek, stagnál a magyar gazdaság (Infostart)
Magyarország bruttó hazai terméke 2023 IV. negyedévében a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján –
márc. 5
9:00
Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele (HR Portál)
Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar munkaerő-tartalék mozgósítása, de szükség lesz külföldi vendégmunkásokra is. Hol tart a magyar munkaerőpiac 2024 tavaszán, ebben a turbulens időszakban? Gáspár Gergely, a Work Force HR szolgáltató értékesítési és marke

Keresés