Úgy tűnik, Daniel Day-Lewis (cikkünk galériájában) szilárdan elhatározta, hogy visszavonul a színészi pályától, amit Jim Sheridan (A bal lábam (A bal lábam – Christy Brown története)) rendező is megerősített, aki három filmen is dolgozott vele.
Bár az utánpótlásnevelés egyik legerősebb csapatánál vezet, a Mercedes 2025-ös F1-es ülésének egyik esélyese, Andrea Kimi Antonelli gyengélkedett és csupán egyetlen pontot szerzett Forma-2-es debütálóhétvégéjén.
A 2011 előtti ügyekben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolták a Centrum Parkoló Kft. korábbi tulajdonosát, a VI. kerület egykori szocialista alpolgármesterét.
A 2022-ben jellemző 400 forintos szinthez közelít az euró/forint, az előző fontos ellenállást már áttörte. Az OTP jelentése nagy izgalmakat tartogat, visszaesés jöhetett az eredményben. Valami megmozdult az aranynál, euróban és angol fontban már történelmi rekordot döntött a bitcoin – és persze forintban is.
Miközben a Mercedes reálisnak tartja, hogy idén az összes versenyt a Red Bull nyerje, Max Verstappen és csapata határozottan szorosabbnak látja a küzdelmet. Kifejtették, miért volt megtévesztő a bahreini fölényük.
Új megoldást vezet be az OTP Bank, hogy olyan településeken is biztosítsa a személyes ügyintézés lehetőségét, ahol nem rendelkezik állandó bankfiókkal. A most bejelentett OTP Mozgó Bankfiók Békéscsaba környékén teljesít majd szolgálatot. Az új mozgó bankfiók egy hagyományos kézpénzmentes bankfiókkal azonos szolgáltatási kört kínál az ügyfeleknek.
Az Amazon alapítója kiütötte a nyeregből Elon Muskot a Bloomberg legfrissebb adatai szerint, bár szoros a verseny, és a Tesla vezérét több dolog is hátráltatja.
Elfogatóparancsot adtak hétfőn egy emberöléssel vádolt 25 éves budapesti férfival szemben, mert megszökött a bűnügyi felügyeletből, és nem jelent meg az előkészítő ülésen.
Újságírók megfigyelésére kémprogramok használatát az Európa Tanács tagállamai közül Azerbajdzsánból, Franciaországból, Görögországból, Magyarországról, Spanyolországból, Törökországból és az Egyesült Királyságból jelentették.
Adam Sandler végre színészkedik? Mintha a Netflix szerződés vége felé Sandlert érdekelné, hogy mit tesz le az asztalra. Ettől függetlenül, nem hibátlan film Az űrhajós, de kellemes meglepetés, ha az ember ráérez a hangulatára.
Bakács Tibor különös akciójával hívta fel magára a figyelmet múlt hét végén: noha először éhségsztrájkot hirdetett a Parlament elé, másnap már azt írta közösségi oldalán, hogy esze ágában sem volt ilyet tenni, pusztán egy nagybeteg ismerősének akart segíteni.
Hogy mitől retteg a jelenlegi hatalom és a vele kötelékben repülő, kitartott ellenzék? – tette fel a kérdést legutóbbi Facebook-posztjában Magyar Péter.
Annalena Baerbock hétfő este megbeszélést folytatott a bosznia-hercegovinai elnökség mindhárom tagjával, illetve a nemzetközi közösség főképviselőjével is.
A mozirajongók nagyrésze talán mind egyetért abban, hogy Megan Fox kifejezetten vonzó külsejű színésznő, ám ezt közel sem csak a természetnek köszönheti. Dr. Richard Westreich brit plasztikai sebész most elárulta, hány és milyen beavatkozást véheztek el a színésznőn az évek alatt.
Jól döntöttünk, amikor tavaly után idén is a szoftvervilágot tettük meg márciusi konferenciánk központi témájává. Nemcsak az Itbusiness Software & Technology 2024 iránti érdeklődés, de az ezzel foglalkozó, az ehavi lapszámunkban olvasható cikkek keltette figyelem is azt mutatja, mennyire az érdeklődés középpontjában van a téma. Egyértelműen pontos