Kétségtelen, hogy egy csajos estén a bélflóra nem tartozik a legnépszerűbb témák közé, ugyanakkor, ahogy a hüvelygombáról is, erről is beszélni kell. Főleg, amikor manapság egyesek úgy kapkodják az antibiotikumokat, mintha azok kalóriamentes cukorkák lennének.
A Vörös-tengeren jelenleg is zajló, a jemeni húszik által kirobbantott válság nem csak gazdasági és pénzügyi válságot okoz, de ökológiai és humanitárius katasztrófával is fenyeget. Amit még idejében kezelni kellene, hiszen a Vörös-tenger a világ egyik ökológiai középpontja.
Lelassult növekedés és rekordnyereség – röviden így foglalható össze a magyar bankszektor tavalyi éve. Összesen 1451 milliárd forint nem konszolidált adózott eredményt ért el a szektor 2023-ban, ami éppen háromszorosa az egy évvel korábbinak, és a 2008-as pénzügyi válság előtti "hőskort" idéző, 21%-os tőkearányos megtérülést jelent. Cikkünkben bemu
Az OPEC+ országok, amelyek az első negyedévben önként csökkentették az olajtermelést, vasárnap úgy döntöttek, hogy kiterjesztik a korlátozásukat a második negyedévre is. Támogatva ezzel "az olajpiacok stabilitását és kiegyensúlyozottságát". Számos OPEC+ ország döntött tavaly novemberben úgy, hogy önkéntes alapon összesen napi 2,17 millió hordóval c
Megérkezett kedden az előző nap útra kelt négy űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy kutatásokat végezzen a világűrben, és leváltsa az előző legénységet.
Hogyan változott a híradók hossza? Milyen különbségek fedezhetők fel az egyes csatornák műsorai közt? Hány hírt láthatunk egy műsor során? Hány szereplő jelenik meg adásonként, és mely földrajzi helyszínek dominálnak? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása, amely az elmúlt bő másfé
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót. Erről az idén mindenki határozatot kap a befizetési határidő változása miatt. Közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. A tájékoztató szerint a NAV a gépjárműadót folyama
Sokan kiöntik a savanyúság levét, és nem is gondolnak arra, mennyi hasznos tápanyagot tartalmaznak, pedig így van: szervezeted meghálálja, ha rendszeresen fogyasztasz például a savanyú uborka levéből.
71 éve, hogy elhunyt Joszif Visszarionovics Sztálin (eredeti nevén Dzsugasvili), szovjet politikus. Másképp: 71 éve, 1953. március 5-én halt meg minden idők egyik legvéresebb kezű diktátora, akitől saját embereinek is rettegniük kellett.
A kereskedési idő felénél a nemzetközi hangulatnak megfelelően a BUX is kisebb mínuszban van. A blue chipek közül egyedül a Mol van pluszban, az esést pedig a Telekom vezeti. A midcapeknél tovább folytatódik az AutoWallis ralija.
Pénteken nőnap, amikor minden a hölgyekről szól. Ilyenkor megugrik a virágárusok forgalma is, azt lehet mondani: a nőnap a tavasz első nagyobb forgalmú időszaka.
Orbán Viktor 2024. március 4-én a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén négy alapvetést és több gazdasági olvasatú fix pontot emelt ki a beszédében, amelyek egy része teljes mértékben a józan ész logikáját követi, más esetekben azonban a tényleges megértéshez szükséges egy rövid kontextus és elméleti keret. Rövid elemzésü
Cégcsoportunk már 35 éve van a Hr piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
Átmeneti lehűlésre és fagyveszélyre figyelmeztetett a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden. Azt írták: szerdától a közép-európai térség, így a Kárpát-medence is fokozatosan az északi anticiklon déli peremére kerül, ennek eredményeként a hét közepén északi, északkeleti áramlással több fokkal hűvösebb levegő áramlik a térség fölé. Hozzátették: a
Sem Novák Katalin saját Facebook-oldala, sem pedig a köztársasági elnök hivatalos weboldala nem követi a hazát érintő egyik legfontosabb változást; mintha megállt volna az idő.
Csökkenteni akarják a várakozási időt. Röszkénél és Tompánál új gyorsforgalmi átlépőt terveznek, megújulhat a kamerarendszer, javulhatnak a parkolási feltételek.
A "három csapás" alkalmazásával ítélte életfogytig tartó szabadságvesztésre a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki több alkalommal is szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette a tizennégy éves nevelt lányát, emiatt többször is teherbe esett.
Az ismert nyugati márkákkal teljes mértékben versenyképes, ugyanakkor kedvezőbb árfekvésű permetezőgépeket gyárt az Agromehanika, amelynek most új fejezet kezdődött a magyarországi történetében.
Az Advanced Micro Devices (AMD) nem kapott engedélyt az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumától egy Kínában gyártott mesterséges intelligencia chip exportálására, így most a vállalatnak a minisztérium Ipari és Biztonsági Hivatalához kell engedélyért fordulnia - írja a CNBC.