A biztosítók összesített díjbevétele tavaly 25 milliárd forinttal magasabb volt, mint egy évvel korábban, meghaladta a 191 milliárd forintot a jegybank frissen közzétett adatai szerint.
Újabb éles bírálatot fogalmazott meg JK Rowling, a Harry Potter-univerzum alkotója, amikor férfinak nevezett egy magát transznőként meghatározó gyilkost. A női és transzjogok ellentéte és a gendersemleges nyelv az angloszféra kultúrháborújának nem szűnő témája.
A jövő héten tárgyalhatja a kormány az MNB-törvény módosítását, ez már régóta időszerű volt - nyilatkozta Varga Mihály az atv.hu-nak, amikor megkérdeztük, hogy Matolcsy György jövő tavaszi távozása miatt szeretné-e a kormány a tiszta lapot? Azt a pénzügyminiszter nem mondta biztosra, hogy be is nyújtják az MNB-törvény módosítását az Országgyűlésnek
Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4 százalékról 33,5 százalékra nőtt két évtized alatt, a fejlődés kiábrándítóan lassú – tavalyhoz képest csak 1,1 százalékos növekedést mutat.
A Netflix egy hónapja mutatta be a One Day-sorozatot, mely azóta óriási nézettséget hozott a streamingnek. David Nicholls bestsellerének adaptációja azonban a sorozat sztárjainak is nagy népszerűséget hozott, amit nem egyszerű feldolgozni.A 28 éves Ambika Mod a brit Glamour magazinjának adott interjújában elmesélte, hogy az utóbbi hetekben sokat go
Egy pokróc töritanár, egy balhés diák, egy gyászoló szakácsnő, egy bentlakásos elit suli és egy téli szünet – mindebből azonban nem csak a karácsonyi kalács sül ki, hanem egy olyan szívmelengetően vicces és megható film is, amire már nagyon régen volt példa.
Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.
Ahogy azt korábban az atv.hu is megírta, a brit védelmi minisztérium keddi közlése szerint Katalin hercegné is részt fog venni III. Károly király júniusi hivatalos születésnapi rendezvénysorozatán. Most azonban, mindössze egy nappal a bejelentés után újabb sokkoló hírek érkeztek.
A tőzsdék kiheverhetik a keddi esést, a BUX index felülteljesítő. A Richter fontos műveleteket jelentett be a biotechnológiai szektorban. Jó lehet az OTP pénteken érkező eredménye egy brókercég szerint. Történelmi csúcsot ütött az arany és a bitcoin, leállt a Tesla berlini gyára, igazi kuriózumot vezettek be a hazai tőzsdére.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2024. április 27-én ismét megrendezi a népszerű „Túzokünnep” programot Bösztörpuszta-Nagyálláson, a Sztyeppék Háza területén.
Perlaki-Borsos Noel társaival tavaly novemberben ment demonstrálni a Néprajzi Múzeumba, ahol egy kiállításon elkordonozták a melegeket ábrázoló fényképeket. Bár a múzeum nem tett bejelentést, a BRFK hivatalból eljárást indított ellene, amiért nem jelentették be a gyűlést.
A jelszó választás azután történt, hogy egy nagyszabású kiszivárogtatás során kiderült, hogy magas szintű megbeszélést folytattak az oroszországi Krím híd
Szerdán megkezdődött az Európai Néppárt kongresszusa Bukarestben, ahol véglegesen eldőlhet, hogy Ursula von der Leyent indítják újra az Európai Bizottság elnöki posztjára.
A tavalyi utolsó negyedévben 6,3 százalékkal 46 013 koronára (736 208 forint) emelkedett a havi átlagbér Csehországban, a 7,6 százalékos infláció miatt azonban a reálbérek 1,2 százalékkal csökkentek - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
Az egyik járműbe beszorult egy ember. Őt feszítővágóval szabadították ki, majd kiemelték és átadták a mentőknek a műszaki mentést végző szegedi hivatásos és algyői létesítményi tűzoltók. A gépkocsikat egy szabadnapos tűzoltó áramtalanította - írta a katasztrófavédelem honlapja. A helyi rádió szerint egy ember meghalt, a 47-es főút érintett szakaszá
Közös járőrszolgálatról állapodott meg Pintér Sándor a kínai közbiztonsági miniszterrel. A Belügyminisztérium szerint az együttműködés a belbiztonságot és a közrendet segíti.
A kérdés az előadás zenei összkoncepciójától is függ – mondta a Carl Orff Alapítvány a Telexnek. A szerzői jogok német tulajdonosa pedig felvette a kapcsolatot az Operaházzal, az Opera szerint ugyanakkor nem sértettek szerzői jogot.
Hogyan lesz egy harmadéves közgazdászból, gasztroszupersztár választott hazájában? Hogyan jutott egyetemistaként arra az elhatározásra, hogy neki a gasztronómia lesz az élete, és hogyan, kitől szedte fel az ehhez szükséges tudást, és miért mondja azt, hogy a főzés lopás? Gianni Annoni nagyinterjú a Mandineren.