Szerencsére mindig akad valaki, aki a feledésre hajlamos utókort emlékezteti. Egy új budapesti kiállítótérben Percz János szobrászművészre, illetve munkáira ismét kellő fény irányul. Molnár Viktorral, a Pozsonyi úti Amikor Galéria tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgetett a tudás.hu a művészről. Mikor és hogyan keltette fel Percz jános munkássága? Eng
Több tudományterület szakembereinek együttműködésével a hazai agrárium, élelmiszeripar és turizmus fejlődését segítő Geo Terroir kutatócsoport alakult a Szegedi Tudományegyetemen – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A közlemény szerint ezzel Magyarország első olyan kutatócsoportja kezdte el munkáját, amely e
A "gyógyszerész nélküli gyógyszertár" ellen foglaltak állást közös nyilatkozatukban a gyógyszerészeket képző intézmények dékánjai – közölte a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara az MTI-vel. A közleményben – amelyben idéztek a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudom
Manfred Weber szerint elfogadhatatlan, hogy az uniós intézmények élén nincs egyetlen kelet-közép-európai politikus sem, az Európai Néppárt (EPP) elnöke emiatt támogatja, hogy a következő választási ciklusban egy közép-európai, vagy egy kelet-európai politikus is bekerüljön az EU vezetőségébe. A román Agerpres hírügynökség által idézett politikus az
A tengeri hőhullám miatt súlyos veszélybe került az Ausztrália keleti partjainál húzódó Nagy-korallzátony - figyelmeztetett a sydney-i Climate Council környezetvédelmi csoport.
Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon, amikor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntöttek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói. A republikánusoknál Donald Trump egyetlen kivétellel mindenütt győzelmet ért el az elnökjelöltségért Nikki Haleyvel folytatott
Egy időben a mobilok valóban zavarhatták a repülőgépek műszereit, de a modern gépeket ma már nem érdekli, hogy bekapcsolja-e. Az ép eszünknek ettől függetlenül azért jót tesz.
Részt vesz Katalin walesi hercegnő, Vilmos brit trónörökös felesége III. Károly király júniusi hivatalos születésnapi rendezvénysorozatán – közölte a brit védelmi minisztérium. Udvari illetékesek azonban nem erősítették meg a kormányzati bejelentést. A Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni hivatala – január 17-én jelentette be, hogy a 42 év
A Richter 100 százalékos tulajdonos lesz a németországi Richter-Helm BioTec (RHT) és a Richter-Helm BioLogics (RHB) vegyesvállalatokban, miután több mint 112 millió euróért kivásárolja a HELM részesedéseit – közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A megállapodás alapján a Richter az RHB vállalatban meglévő 30 százalékos HELM részesedés
Aktív betétgyűjtésbe kezdett a litvániai székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatóként működő Revolut Bank, ám továbbra sem kér magyarországi leánybanki engedélyt, s így nem is csatlakozik a hazai betétbiztosítási rendszerhez. A bank hazai ügyfelei, elszámolási vagy csalási jogvitáikat változatlanul külföldön, litvánul vagy angolul inté
Januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Januárban az előző hónaphoz képest a forgalom nem változott. Megállt tehát a decemberben elindult növekedés. Ekkor 1,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelem novemberhez képest. A
A csökkenő tendencia ellenére továbbra is az infláció hátráltatta leginkább a cégek működését az elmúlt fél évben, miközben az energiaköltségek és a munkaerőhiány jelentősége sem enyhült – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérésből. A kereslet szűkülése és az árfolyamingadozás viszont már kevésbé meghatározó a vállalkozások jövedelmezősége szempo
Magyarország céljai ambíciózusak az űriparban, ezt szükséges bemutatni, láttatni a különböző kiállításokon és az európai ökoszisztémában is – emelte ki.
A regisztrációs rendszer hibája miatt állították le a múlt pénteki bérletértékesítést. Az MLSZ a bérleteladások sikerét hangsúlyozza, és azt állítja, nem történt komoly fennakadás, de az előre beígért hűségprogramot emiatt nem tudták teljesen elindítani. De miért két perccel a meghirdetett időpont előtt halasztottak?
A különböző gyilkossági ügyekben már kiszabott több évtizedes szabadságvesztését töltő Portik Tamást a Fővárosi Ítélőtábla újabb 20 év fegyházra ítélte másodfokon, jogerősen, két 1990-es évekbeli gyilkossági ügyben. A tábla közleményéből kiderül, hogy az elsőrendű vádlott bűnösségét ezúttal az 1996-ban az ügetőn L. Cs. sérelmére aljas célból elköve
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét már évek óta külön kérés nélkül elkészíti; a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat beküldeni, csak az öt éves elévülési idő végéig meg kell őrizni azokat – hívta fel a figyelmet az adóhatóság s
A Magyarország számára legutóbb megítélt 2 milliárd eurónyi uniós összeg jó része a tanári bérek emelésére megy, de egy jelentős rész jut a közoktatás általános korszerűsítésére és modernizációjára is – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az EU-források 2024 című Portfolio-konferencián Budapesten, hangsúlyozv
Kelemen Roland séf mellett Fodor Noel commis, Szabó László coach és Dalnoki Bence csapatvezető képviseli Magyarországot a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjében március 19-20-án a norvégiai Trondheimben. Dalnoki Bence a magyar csapat budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy 2016-ban kezdődött a magyar sikerszéria a Bocuse d’O
Vissza tudnak még emlékezni, hogy két éve, az orosz-ukrán háború elején milyen gondokkal küszködtünk? Magas infláció, magas energiaárak, romló külkereskedelmi egyenleg. Ma már egyikkel sincs bajunk. Hurráoptimizmusra azonban nincsen ok, a hazai fogyasztás és főleg a magyar ipari termelés még nem mutatja a remélt kilábalást. Pozitív jelek azonban má
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) friss felmérésében részt vett kamarai tagok 83 százaléka jelezte, hogy orvosellenes hangulatkeltést érzékel a médiában – közölte a MOK elnöke sajtótájékoztatón Budapesten. Álmos Péter szerint ennek egyrészt az az oka, hogy a hírekben gyakran jelennek meg a hálapénz elfogadása miatt bilincsben elvezetett orvosok, pozitív
A 2023/2024-es tél volt a legenyhébb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 3,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján. Méréseik adatait elemezve azt írták, a tél középhőmérséklete országosan 4,0 Celsius-fok volt, 3,7 fokkal magasabb az 1991-2020-as évek
A világ számára mindez azért fontos, mert egyre inkább felismerjük, hogy mi is részei vagyunk ugyanannak az ökoszisztémának, amelyben a minket körülvevő élőlényekkel élünk.
Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) felvette a terroristák és szélsőségesek általa vezetett listájára Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot. A 61. évében járó, emigrációban élő volt szovjet és orosz sakkozót egy moszkvai bíróság 30 ezer rubel (mintegy 120 ezer forint) pénzbüntetésre ítélte a külföldi ügynökökről szóló törvény be nem tartás
Felfüggeszti kampányát Nikki Haley, azaz kiszáll a republikánus elnökjelölti versenyből – jelentette be szerdán maga a volt dél-karolinai kormányzó, miután az előző nap 15 államban tartott republikánus előválasztásból 14-et elveszített Donald Trump korábbi elnökkel szemben. Nikki Haley gratulált Donald Trumpnak annak kapcsán, hogy minden valószínűs
Ismét devizakötvényt bocsátott ki az MVM Zrt., a 750 millió dollárnyi, 7 év futamidejű forrást általános vállalatfinanszírozási célokra fordítja a társaság – közölte az MVM az MTI-vel. Az MVM március 5-iki kötvénykibocsátását kiemelt befektetői érdeklődés kísérte a nemzetközi tőkepiacon, ennek köszönhetően a kamat az előzetes várakozásokhoz képest