Két pogácsa beszélget: – Képzeld, jelentkeztem egyetemre! – Tényleg? És felvettek? – Á! Bolond vagy? Egy pogácsát?! De ha ránk hallgattok, ezeket a recepteket gyorsan vegyétek fel a kedvenc nasik listájára, tökéletes helyük lesz ott! :)
Nagyságrendileg 20 ezer új építésű lakóingatlan áll kivitelezés alatt, amiből a mostani szerződésekből kiindulva az idén megközelítőleg 15 ezer készülhet el, ezzel párhuzamosan 180 ezer lakást újíthatnak fel – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
Kutatók vizsgáltak ki egy férfit, aki állítása szerint 217 koronavírus elleni oltást kapott. Az eredmények szerint a rengeteg oltás ellenére teljesen normálisan működik az immunrendszere - közölte kedden az erlangeni Friedrich Alexander Egyetem.
Megszokott jelenség, már egyáltalán nem ütközünk meg azon, hogy sokan egy kézzel vezetnek, a másikkal a mobiljukat tartják, a szemük pedig csak hébe-hóba téved az útra. Hát ezen a roppant balesetveszélyes habituson kívánnak most változtatni. Olaszországban. Korábban azt tervezték, hogy a vezetői engedélyt bevonják 1-3 hónapra, ha a sofőrt mobilozás
Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon, amikor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntöttek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A két politikus hasonlóképpen viszonyul a családi értékekhez, a vallásszabadsághoz, a szociálpolitikához és a soha véget nem érő háborúk finanszírozásának kérdéséhez.
2024 egyelőre a pályán kívüli történések éve a Forma-1-ben, ahol ezen a héten a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökéről került elő már a második olyan szivárogtatás, ami kétségbe vonja a pártatlanságát.
A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint nem a törvényekkel van a baj, a rendszerben vannak a problémák. Pontokba szedték a javaslataikat, és egyeztetésre hívták Pintér Sándor belügyminisztert.
Egy időben a mobilok valóban zavarhatták a repülőgépek műszereit, de a modern gépeket ma már nem érdekli, hogy bekapcsolja-e. Az ép eszünknek ettől függetlenül azért jót tesz.
Mint azt a naphire.hu is megírta, a brit védelmi minisztérium a minap közölte, hogy Katalin hrecegné részt vesz III. Károly király júniusi hivatalos születésnapi rendezvénysorozatán.
Meglódult és csúcsra futott az arany árfolyama, a befektetők szemében is egyre érdekesebbé vált a nemesfém, amelynek raliját a Fed esetleges kamatvágásai is segíthetik.
Elvárható a szülőktől, hogy gyermekeiket 24 éves korukig anyagilag, illetve a lakhatás biztosításával támogassák - derült ki az Ifjúságkutató Intézet 12 országra kiterjedő közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről kedden tájékoztatta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) az MTI-t.
A tavalyi pocsék év után idén tovább csökken az építőipar termelése, így az idei év még rosszabb lesz. 2024-ben kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani. Mindössze 15 ezer lakás készülhet el, és körülbelül 180 ezer lakást újíthatnak fel, ami jelentős csökkenés – írja közleményében az ÉVOSZ.
Ukrán drónokkal megtámadták és elsüllyesztették Oroszország egyik legmodernebb hadihajóját. A drónok több irányból támadtak, tömegesen rontottak rá a mozgásban lévő hajóra.
Sébastien Meyer és Arnaud Vaillant, a Coperni márka kreatív tervezői, minden divatbemutatójukon egy váratlan meglepetéssel szolgálnak. Gondoljunk csak a 2022-es tavaszi/nyári kollekciójukra, ahol a slágerdarab egy Gigi Hadid által bemutatott üvegfúvásos technikával készült táska volt, de említésre méltó a 2023-as tavaszi/nyári divatbemutatójuk is,
Múlt hónapban nagy port kavart a hír, miszerint bizonyos amerikai vállalatok a mesterséges intelligencia segítségével követik nyomon az alkalmazottaik munkahelyi kommunikációját. De vajon az AI tényleg szűkíti a privát szférát az irodában?
75 éve indult útjára, és napjainkig is az egyik legnépszerűbb női heti magazinként szerepel a piacon. A jubileumi év első nagy kampánya rávilágít: a láthatatlan munka csak akkor látható, ha nem végzi el senki. Ezekért a munkákért nem jár fizetség, és sokszor természetes, hogy a nők végzik el. Kutatások bizonyítják, hogy a nők akár
A csok tavalyi búcsúja éles különbségeket hozott a lakáspiacon. A csokos szerződéseknél 2023 utolsó negyedévében jelentős felfutás volt látható, ami megágyazott az idei év lendületének is. ● 2023 januárjától szeptemberéig a lakáspiac gyengélkedésével párhuzamosan 48 százalékkal kevesebb szerződést kötöttek az előző év azonos időszakához képes
Az American Express új szolgáltatást indított az Egyesült Királyságban „Plan It” néven. A szolgáltatás segítségével a hitelkártya tulajdonosok vásárlásaikat, vagy a havi számlájuk egy részét részletekben fizethetik meg. A „Plan It” funkcióval az American Express kártyabirtokosok választhatnak egy tranzakciót vagy egy összeget a legutóbbi számlakivo
Mi történik, ha huzamosabb ideig megvonod magadtól a táplálékot? Vajon a napokig tartó intenzív böjt tényleg segíti a fogyást? Mennyire egészséges, s milyen veszélyeket rejt magában egy ennyire drasztikusnak tűnő lépés?
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató cikksorozatban egy-egy mutató segítségével járja körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt. Ezúttal a munkaerőköltség változását vizsgálták.
Óriási bravúrra lenne szüksége a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzignek ahhoz, hogy egygólos hátrányát ledolgozva a Real Madrid otthonában kiharcolja a továbbjutást a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában.