A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz t
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a kizárólag férfiak által alapított vállalkozásokba áramlik, és a probléma Magyarországon is jelen van. Hogy a strukturális egyenlőtlenség csökkenjen, kifejezetten a nőkre szabott programokra van szükség – vélik a Hea
A Bank of America arra számít, hogy befektetési banki bevételei az első negyedévben 10-15 százalékkal emelkednek az egy évvel korábbihoz képest. Nem ez a bank az első, amely az utóbbi időben optimistábbá vált e téren.
Meg kell ragadni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a nemek közötti egyenlőtlenség szakadékának áthidalására – jelentette ki az Európa Tanács főtitkára.
Tavaly az agrárexport értéke elérte a 13,4 milliárd eurót, ezzel 3,5 milliárd euróval többet értékesített Magyarország a külpiacokon, mint amennyit importált.
Több sajtóértesülés is arról írt a napokban, miszerint Noah Cyrus mélyen megsértődött anyjára. Mindezt azután, hogy a filmproducerként dolgozó Leticia "Tish" Cyrus hozzáment Dominic Purcell színészhez, aki korábban rövid ideig Noah-val járt.Miley-nak fogalma sem volt a Dominic-kal kapcsolatos drámáról. Egyáltalán nem tudott róla – árulta el a bennf
Kína a tervek szerint további európai országok, köztük Magyarország állampolgárainak is vízummentes beutazást biztosít március 14-től, „kísérleti jelleggel”, közölte Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön a 14. Országos Népi Gyűlés részeként…
Az Európai Uniós növényvédő szer és hatóanyag újraértékelése során az S-metolaklór is felülvizsgálatra került. A rendelkezésre álló adatok elemzése során a hatóanyag engedélye nem kerül meghosszabbításra az Európai Unió országaiban.
Különleges programba kezdenek a szentesi zöldségtermelők annak érdekében, hogy 10-15 év múlva is biztosított legyen a zöldség- és gyümölcsellátás. Ehhez pedig naprakész tudással rendelkező szakemberekre és aktív termelő kertészekre van szükség. A termelői tagság fiatalítása érdekében hosszú távú mentorprogramot indít a DélKerTész az Aszc Alföldi Ag
Bár a GDP közel 100 éves konstrukciója a modern közgazdaságtan egyik nagyszerű vívmánya, a modern gazdaságok igényeinek egyre kevésbé képest megfelelni - mondta el Virág Barnabás a Fenntartható GDP című vitairat bemutatóján. Az MNB-alelnök a kihívások és fejlesztési irányok bemutatása mellett arra is kitért, hogy a magyar gazdaság a fenntartható GD
Thuróczy Richárd: Egy csomó nyugati országban olyan emberek vannak döntési pozícióban, akikkel a másik oldal nem tud sakkozni, mert a térképet sem ismerik.
A 2011-es abszolút termékenységi mélypontunkról, az uniós utolsó helyről, 2022-re a legnagyobb növekedést végrehajtva már a 6. helyre léptünk előre - írja a ludovika.hu.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari kapcsolatok szorosabbra fűzéséről írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot Nagy István tárcavezető, aki szerdán, az Agrárminisztériumban egyeztetett Javkhlan Bolddal, Mongólia pénzügyminiszterével.
A 2008-as Alkonyat újjélesztette a hollywoodi vámpírromantikát, és - négy folytatásával együtt - sok millió nézőt csábított a mozikba. Úgy tűnik, hosszú kihagyás után a kisképernyőn éledhet újjá a közismert mítosz.
Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő 1946. március 7-én született. Hatvanéves zenei pályafutásának emlékezetes dalairól szól ez a játék.
A forint egyéves mélypontra gyengült az euróhoz képest, a 396 feletti tartományokat is megjárta az árfolyam, amely tükrözi a piacok aggodalmát a Magyar Nemzeti Bank és a kormány közötti egyre nagyobb feszültség miatt. A befektetők a jegybanki függetlenség sérülésétől tartanak, mivel a kormány növelné az MNB-hez tartozó alapítványok feletti felügyel
Rövid szünet után április 28-tól folytatódik majd a Cápák között hetedik évada az RTL-en, és a médiacég most azt is bejelentette, hogy jövőre pedig újabb évaddal jelentkezik majd az üzleti showműsor. Ismét a vállalkozások színes palettája mutatkozott be a Cápák között legutóbbi adásában, amelyben hol a látottaktól, hol a hallottaktól állt el a befe
Gergő gazda és Wágner Kira fél éve vannak együtt, de már a gyerekvállalás is szóba került köztük. A gazdareality álompárja most a tavaszi mezőgazdasági munkákra készül.
A jelenleg elérhető létminimum-számításokból kiindulva 2023-ban több mint 900 ezer magyar nyugdíjas kapott a szerény megélhetésre elegendő összegnél kevesebb állami nyugdíjat a Bankmonitor szerint.
Februárban lassuló ütemben, de így is a 22. egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezetben a Hamburg Commercial Bank (Hcob) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérése szerint.
A közúti fuvarozás költségei 2023-ban mélyen az infláció alatt emelkedtek, ezzel szemben a közúti fuvarozási árindex előrejelzése szerint 2024-re akár az infláció ötszörösével is növekedhetnek.
Raisz Anikót az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése alelnökévé választották - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-t közleményben pénteken.
2023-ban olyan mélypontra esett a megszületett gyermekek száma, amilyen még nem fordult elő Magyarország modernkori történelmében. Kaáli Nagy Géza, a Kaáli Intézetek alapítója szerint ennek az az egyik fő oka, hogy káosz alakult ki a meddőségi klinikákon, miután az állam felvásárolta ezeket az intézeteket.
Hárman meghaltak és legkevesebb négyen megsebesültek, amikor a jemeni húszik rakétatával eltaláltak egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben - jelentette be az amerikai hadsereg e térségért is felelős parancsnoksága (Centcom).