A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a kártyatulajdonosoknál. A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. október
Az NGM helyre akarja állítani a gazdasági növekedést, amihez nemcsak az kell, hogy idén legalább 25 százalékkal nőjenek a beruházások, mozgósítsák a munkaerő-tartalékokat, de helyre kell állítani a fogyasztást is.
Európa vezető diszkontáruház-lánca úgy döntött, hogy megújítja az egyébként is hatalmas népszerűségnek örvendő hűségprogramját. A fejlesztésnek hála mostantól még egyszerűbb lesz az applikációjuk használata, ráadásul az újonnan bevezetett ajánlatokat most már nem kell aktiválni, mivel a kedvezmények automatikusan levonásra kerülnek a Lidl Plus kárt
A hasmenés azt jelenti, hogy a székletürítés során laza, vizes széklete van. Gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt gyakori, és általában néhány napon belül magától elmúlik. Ha nem javul, vagy ha egyéb tüneteket is, például lázat vagy véres székletet észlel, forduljon orvoshoz.
Tíz év után véget ért a budapesti e-jegyrendszerper: a nemzetközi választottbíróság döntése nyomán 5 950 000 eurót fizet a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a német Scheidt & Bachmann cég, amiért olyan szerződésszegést követett el, amely miatt a BKK jogszerűen mondta fel a 2014-ben aláírt vállalkozási szerződést.
Nőnap előtt néhány órával érkezett a bejelentés, hogy a W-Sport nevű női fókuszú sportcsatorna holnaptól a magyarországi szolgáltatók számára is elérhetővé válik.
A magyar kormány már régóta elindította ezt a programot, de sokan még mindig nem ismerik. Pedig ingyen juthat hozzá minden 65 év felüli ehhez a technikai eszközhöz.
Penészgombák által termelt mikotoxin (patulin) jelenléte miatt visszahívta a forgalomból a Lidl Magyarország Bt. a 2024. március 12-én lejáró 250 milliliteres Solevita Smoothie Red Genius Gránátalma-acai terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat. A társaság befektetési tanácsadását több esetben alkalmassági teszt, illetve a szolgáltatás végzését megalapozó szerződés nélkül nyújtotta. Egyes esetekben olyan pénzügyi eszközöket i
A mémcoinokkal kereskedők, spekulálók új őrületet találtak magukat ezekben a napokban. Szándékosan gagyi módon megrajzolt hírességeken és ismert embereken alapuló,
Fotók: Lamborghini Egy téli mese Courchevelben a franciák sztárjaivá tette az Urus S-et és a Huracán Sterrato-t, az első V10-es terepjáró szupersportkocsit. A két modell több járművéből álló flotta több mint 200 kilométert tett meg a világ legnagyobb összekapcsolt síterepén, Les Trois Valléesben. A szerpentinek, a behavazott hegyi panorámák, az óra
A jegybank szerint félreérti a sajtó, hogy mi áll a kormány és a jegybank vitájának hátterében. A kormány jegybanki függetlenséget korlátozó intézkedései viszont ártottak a gazdaságnak.
A Samsung várhatóan 2024 harmadik negyedévében dobja piacra a Galaxy Z Fold 6-ot és a Z Flip 6-ot, és lassan kezdenek beérkezni a szivárgások. Láttunk már látszólagos Z Fold 6 rendereket, és egy forrás most a Z Fold 6 és Z Flip 6 színeit is elárulta. Ross Young az X-en tette közzé a két közelgő
Erősen indult a 2024-es év a budapesti albérletpiacon: a bérlők a tavaly decemberi árszinthez képest idén februárra 5 százalékos emelkedést tapasztalhattak, így az év második hónapjában az átlagos kínálati bérleti díj átlépte a 250 ezer forintos lélektani határt – derül ki a Rentingo.com bérbeadási platform legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. Ez
Azt már biztos te is sokszor hallottad, hogy milyen fontos a bélflórád egyensúlya. De mi történik akkor, ha felborul? Egyáltalán mi az a bélflóra? És mivel árthatunk neki? Mutatjuk, miket érdemes kerülnöd, hogy megőrizd az egészségét!
A most induló második félévben mintegy 180 egyetemi startup-projekt indulhat el a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) több mint fél milliárd forintos támogatásával a Hungarian Startup University Program (HSUP)elnevezésű programban.
A Cooky jegyese fél éve visszatért régi szenvedélyéhez, a tánchoz. Szécsi Debóra elmondta, hogy már volt fellépése is, de versenyezéshez nem tervez visszatérni.
Az egyik szervező azt mondta, hogy "a Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára" fogják meghatározni.
Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnöke pontosan tudja, mi a különbség a vezető és a főnök között. Nem véletlenül kapta a Lámpás különdíjunkat.
A fémzárolt vetőmagok használatának fontosságára hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
A Netflix a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a korábbi világbajnok ökölvívó Mike Tyson lesz a youtuberből lett influenszer Jake Paul következő ellenfele július 20-án, az arlingtoni At&T Stadionban.
A klímaváltozás hatására egyre enyhébbek a telek hazánkban és ennek hatására számos olyan madárfaj látható november és február között, amelyek vagy az egyedszámuk, vagy pusztán a faj téli jelenléte miatt számít érdekesnek. Most, hogy itt a tavasz, érdemes megnézni, hogy milyen különleges előfordulások történtek a dél-keleti országrészben.
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása. Az online vásárlás ugyan továbbra is jelentős szerepet tölt be a kiskereskedelemben, ám a szektor korábban tapasztalt növekedése megtorpant. A KSH adatai szerint 2009-től 2021-ig az interneten értékesített áruk összértéke
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat. A precíziós gazdálkodásban élenjáró cég a kutatás-fejlesztési és innovációs partnerség mellett szakmai gyakorlati lehetőséget kínál az intézmény Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának hallgatói számára különböző termelési egységeiben.
A Magyar Nemzeti Bank szerint a kormány az elmúlt két évben több - egészen pontosan 11 - olyan döntést hozott, amely negatív hatást gyakorolt a jegybank függetlenségére. Közleményükben felhívják a figyelmet arra a beavatkozás sorozatra, amely már "eddig is szűkítette a monetáris politika függetlenségét, gyengítette transzmissziós csatornáit". A jeg