2024. március 6. szerda

márc. 6
0:16
Sulyok Tamás meghozta első döntését köztársasági elnökként (rtl.hu)
Sulyok Tamás a svéd NATO-csatlakozásáról szóló parlamenti döntéssel kezdte a munkáját. Nem dobta vissza.
márc. 6
0:16
Amikor Putyin és Semjén Zsolt megülte a repülő menyétet – megőrült az internet egy meghökkentő természetfotóért (rtl.hu)
2015-ben lett híres a hoppon maradt menyét, ami vadászni indult, de a kiszemelt préda – egy nagytestű harkályféle – szárnyra kelt vele. A pillanatot megörökítő brit fotós képeiből készült mémek néhány óra alatt meghódították az internetet. Putyin, John Travolta, Gandalf, de még Semjén Zsolt is rákerült a madár hátára.
márc. 6
0:16
3 méteres havat is hozhat a Kaliforniában és Nevadában tomboló hóvihar (rtl.hu)
Az idei tél legkomolyabb hóvihara sújtja Kaliforniát és Nevadát. Az előrejelzések szerint egyes térségekben akár három méteres hó is lehet. Az ítéletidő miatt tízezrek maradtak áram nélkül és utakat, síközpontokat kellett lezárni.
márc. 6
0:16
Ide is elért a káosz – Utcára vonulnak a magyar gazdák (AC News)
Az agrárpolitika változását sürgetvén vonulnak utcára a hétvégén a magyar gazdák. A megmozdulást három naposra tervezik.
márc. 6
0:16
Elon Musk nem áll le: imádjuk, ahogy a földön fekvő Zuckerbergen tapos (naphire.hu)
A milliárdos üzletember jóízűen nevetgél a kollégáján.
márc. 6
0:16
Fillérekért vásárolhatunk rajta, de biztos megéri? (in.hu)
A legtöbbet letöltött ingyenes alkalmazás az App Store-ban és a Google Play-ben az elmúlt két hónap nagy részében nem a TikTok, a YouTube vagy az Instagram volt, hanem egy olyan online piactér, amely néhány hónappal ezelőtt még nem is létezett.Az alig két éve, Bostonban alapított Temu óriási árengedményeivel nagy népszerűségre tett szert rövid idő
márc. 6
0:16
Tessék lassítani a Berenát utcán (Nyíregyháza)
Forgalom- és sebességkorlátozást rendeltek el Sóstógyógyfürdő belterületén, a Berenát utcán a Fürdő utca felújítása miatt.
márc. 6
0:16
Tovább erősíti az online marketinget Romániában a Gyulai Turisztikai Kft (Gyulatelevízió)
A napokban zajlik a májusi rendezvények marketingtervezése a Gyulai Turisztikai Kft-nél. Az első nagyobb esemény a Gyulai Virágok Fesztiválja lesz, melyre egy sajtó study tourt szerveznek. Ide a hazaiak mellett Romániából is várnak újságírókat. A következő nagyobb rendezvény a XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra lesz, melyre legalább négyezer tű
márc. 6
0:16
Egy recept, tíz év és több mint 60-féle palacsinta – a Hello Kedvesben jártunk (Street Kitchen)
Idén ünnepli 10. évfordulóját a nyíregyházi Hello Kedves, ahol lenyűgöző palacsintakínálat várja az édes-, sőt még a sósszájúakat is. A palkók pedig tíz éve változatlan recept alapján sülnek.
márc. 6
0:18
Sejtelmes fotót osztott meg Shane Tusup menyasszonya (Blikk)
Nagy Viktória Zoé teljesen kivirult a terhességtől, és mindezt nem is rejti véka alá. A közösségi oldalán mutatta meg, mekkora már a pocakja.
márc. 6
0:19
Egy szerencsés magyar ma 460 milliót nyert az Eurojackpoton: itt vannak a nyerőszámok (Blikk)
Egy magyar nagyon gazdag lett ma az Eurojacpot sorsolása után. Telitalálatos nem volt, de az 5+1-es szelvényével egyedüliként nyert 1 166 722,30 eurót, amely 460 millió forintot jelent.
márc. 6
0:19
4 módszer, amivel megszüntetheted a felesleges stresszt, és végre elkezded élvezni a munkádat (Glamour)
Amikor stresszkezelésről beszélünk, onnan közelítünk, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy megszüntessük a szorongást, megelőzzük a kiégést vagy elkerüljük a felesleges aggodalmaskodást és stresszt. Ezt hívja a pszichológia “a mínuszból a nullára" típusú megközelítésnek. A 2000-es évek elején azonban - a pozitív pszichológia tudományágának megje
márc. 6
0:19
Minősíthetetlen stílusban kommunikált egy vevő a hevesi kisboltban, több dolgot összetört és még ő kiabált panaszkönyvért (Promotions)
Majdnem a rendőrség segítségét kellett igénybe venni.
márc. 6
0:20
Molnár Anikó 10 kilót hízott, de dögösebb, mint valaha: az álomautóját is megvette, elárulta, miért nem használja (Blikk)
Molnár Anikó őszintén beszélt arról, hogy az elmúlt hónapokban plusz kilók szaladtak fel rá, amiket most le akar dolgozni.
márc. 6
0:20
Magyar kettős állampolgárok csalással próbálhattak segélyhez jutni Németországban: több ezer gyanús esetet vizsgálnak (Blikk)
Ukrán menekültnek állította be magát, így kért védelmet több, magyar–ukrán kettős állampolgársággal rendelkező személy Németországban. A csalás révén szociális juttatásokat kaphattak.
márc. 6
0:20
Eladó Zámbó Jimmy legendás búvóhelye: a fia megmutatta, hogy néz ki belülről az 50 milliós dunai nyaraló (Blikk)
Zámbó Adrián először mutatta meg az édesapja eladósorba került Duna-parti nyaralóját.
márc. 6
0:20
Új sorozatokkal dobja fel a márciust a Disney+ (MMonline)
Közeledik a tavasz, a Disney+ pedig nagyszerű új vígjátékokkal köszönti a hosszabb, világosabb és melegebb napokat. Márciustól lesz elérhető még néhány dokumentumfilm és thriller is többek között. Új szereplők csatlakoznak a második évaddal visszatérő díjnyertes vígjátékhoz, „A Rendkívüli”-hez (Extraordinary). De ha valami komorabbra vágynál, nézd
márc. 6
0:20
Leesett a vonatról és meghalt egy férfi Borsodban (Mandiner)
A Hernád InterCity utolsó kocsijának hátsó ütközőjére feltehetően Halmaj állomáson kapaszkodott fel két ember.
márc. 6
0:20
Mit művelnek Orbánék? Szijjártó elkotyogta, miért sietett az USA-ba a miniszterelnök (Nyugati Fény)
Komoly tárgyalások következnek.
márc. 6
0:20
Yvonne Dederick: Jó, ha egy gyerek megtanulja, milyen az, amikor anya nem pakol el utána (rtl.hu)
Yvonne Dederick barátnőivel, de coachként másokkal is szívesen beszélget arról, hogy milyen kihívásokkal kell a nőknek megküzdeniük. Szerinte bár ma már a nőknek több lehetőségük van, még mindig inkább rájuk marad a gyereknevelés és a háztartás, és sokan 40-50 körül jutnak el oda, hogy magukra is időt fordítanának. Yvonne Dederick a Reggeliben mesé
márc. 6
0:20
Példátlan debreceni tragédia: 19 éves kezdő sofőr lány autója hajthatott a gyalogosok közé (rtl.hu)
Megrázó tudósítás!Emberek közé hajtott két autó, öt gyalogost ütöttek el hétfőn délután Debrecenben. Egy 55 éves nő olyan súlyosan megsérült a balesetben, hogy életét vesztette. Életveszélyben van egy 7 éves kisfiú és egy 42 éves nő is. A karambol információink szerint egy félresikerült sávváltás miatt történt.
márc. 6
0:20
Lengyelországban még mindig ki vannak akadva Szijjártó és Lavrov vacsoráján (rtl.hu)
Nem tudják megemészteni, hogy Szijjártó pont Navalnij temetésének a napján büszkélkedett a Facebookon azzal, hogy milyen jóban van az orosz kollégájával.
márc. 6
0:20
Csányi szerint a legenyhébb büntetést kapta Mészöly a fekázásért (rtl.hu)
Az MLSZ elnöke szerint nem lehetett írásbeli figyelmeztetést vagy kisebb pénzbüntetést adni Mészöly Gézának.
márc. 6
0:20
Orbán Viktor: Az egyetlen épelméjű esély, ha Donald Trumpra fogadunk (rtl.hu)
A miniszterelnök a kamara gazdasági évnyitóján arról is beszélt, hogy a magyar vállalkozóknak négyszer több profitot kellene hazahozniuk.
márc. 6
0:20
Pottyondy Edina: Szegény Orbán Viktort elszigetelték a bicskei predátoroktól (rtl.hu)
A gyermekvédelmi tüntetés egyik fő szervezője, Pottondy Edina új videójában a bicskei pedofilbotrány és Orbán Viktor miniszterelnök közti szálakat boncolgatja.
márc. 6
0:20
Perben áll az Operával a büfét korábban működtető Zsidai Csoport (rtl.hu)
A cégcsoport kártérítést is követelne a Magyar Állami Operaháztól, ha megnyerik a pert.
márc. 6
0:20
Idén korán érkezett a tavasz, már most virágba borult a természet (rtl.hu)
Már nemcsak a hóvirág virágzik, hanem sok felé a nárcisz, a mandulafa, illetve az aranyeső is, ami március első hetén igencsak furcsa jelenségnek számít. Hogy meddig marad a szép idő, azt Pataki Zita elmondja a fenti videóban.
márc. 6
0:20
Brutális módon kivégezte haragosát Szabolcs és társa (AC News)
Négy hónap telt el a kegyetlen gyilkosság óta, mire egy férfi véletlenül Zalaegerszegen rábukkant a holttestre.
márc. 6
0:20
Minden négyzetméterre jutott egy sztár, Rihanna is fellépett Ázsia leggazdagabb örökösének az elő eskövői buliján (naphire.hu)
Ötszáz étel, több mint ezer vendég és több millió dolláros költségvetés - állítólag így ünnepelte közelgő esküvőjét Ázsia leggazdagabb emberének fia.
márc. 6
0:20
Megvan a gyerekkori játékmackód? Most nagy szükség lehet rá! (in.hu)
Március 8-án a játékmackóké lesz a főszerep a budapesti Blitz Galériában.Noon Azaki (Kováts Lajos) festőművész rendhagyó akciót hirdetett nemrég, melynek központi szereplői gyerekkorunk legkedvesebb játékmackói.A művész nemrég játékmackókat kezdett el festeni, melyek gyerekkorát idézik, azonban a megörökítés mellett további célja, hogy későbbi mode
márc. 6
0:20
Most nagyon kell figyelni az Ószőlő felújítása miatt (Nyíregyháza)
Az Ószőlő utca felújítása miatt a környékbeli utakon is megváltozott a forgalmi rend.
márc. 6
0:20
Gyula Tv Híradó 2024. 03. 05. (Gyulatelevízió)
Témák: – Tavaly rekordot döntött Gyula a városban töltött vendégéjszakák számát tekintve. Idén tovább erősítene a Gyulai Turisztikai Kft, mely a határon túli területeken tervez nagyobb marketing aktivitást. – Hétfőn a vadgazdálkodási technikust képzést erősítő, új szaktantermet avattak a Gál Ferenc Egyetem békési technikumában. A Fekete István nevé
márc. 6
0:20
Húsvéti töltött dagadó spenótos tabuléval (Street Kitchen)
Tomi húsvétra egy nagyon színes, nagyon pöpec töltött dagadót dobott össze, amivel kellemesen jóllaknak majd a vendégek, de marad hely a desszertnek is!
márc. 6
0:23
Igen, ez komoly: Miley Cyrus édesanyja a lánya exével házasodott össze (Glamour)
Napok óta borzolja a kedélyeket a hír, miszerint Miley Cyrus anyja, Tish Cyrus a saját lányának, Noah Cyrus-nak az exével jött össze. Egy bennfentes szerint az énekesnőnek fogalma sem volt arról, milyen dráma zajlik a családban, és nagyon kellemetlenül érzi magát a történtek miatt.
márc. 6
0:23
Hüledeznek a külföldiek ezektől a magyar szokásoktól, megrázónak és furcsának találják őket (Promotions)
A külföldieket megrázza vagy ámulatba ejti ez a 10 dolog, ami Magyarországra jellemző.
márc. 6
0:24
Nagyon megváltozott: szinte rá sem ismerni Törőcsik Franciskára (Blikk)
Micsoda változás! Teljesen új külsővel jelent meg a Hazatalálsz című sorozat új évadának bemutatóján Törőcsik Franciska. A népszerű színésznőre alig lehetett ráismerni, a szinte jelképévé vált hosszú haját vállig érőre változtatta és frufrut is vágatott. Kiderült azonban, az frizura részben a munkának köszönhető.
márc. 6
0:24
Medvetámadás a népszerű síparadicsomban: a vadállat egy turista lábát marcangolta (Blikk)
Medve támadt rá egy dán síelőre a Sar-hegységben – közölte Észak-Macedónia vészhelyzetek kezeléséért felelős központja kedden. A turista megsérült, de túlélte a támadást.
márc. 6
0:24
Megszólalt a Facebook a mai, világszintű leállásárról: ezt üzente azoknak, akiket érintett (Blikk)
Közleményt adott ki a Meta szóvivője a kedd délutáni problémákkal kapcsolatban, amelynek során jó időre világszerte leállt a Facebook, az Instagram és a Messenger.
márc. 6
0:24
Ilyen a jó lakásbiztosítás (MMonline)
Márciusban soron kívüli váltásra ad lehetőséget a kormányrendelet, hogy az ügyfelek vizsgálják felül jelenlegi szerződéseiket, amelyek nem ritka esetben akár 10 éve változatlanul futnak.Sokan hamis biztonságérzetben élnek, mivel a szerződések 12%-a átlagosan több, mint 10 éve került megkötésre és a szerződések fele potenciálisan alulbiztosított. A
márc. 6
0:24
Nem támogatja a kormány, hogy Mark Rutte NATO-főtitkár legyen (Mandiner)
"Nagyon fura lenne, ha egy ilyen ember jelöltségét a magyar kormány támogatná" – mondta Szijjártó Péter.
márc. 6
0:24
Megtörte a csendet a Facebook tulajdonosa: Ezért állt le világszerte másfél órára a közösségi oldal (Nyugati Fény)
Megszólalt
márc. 6
0:24
"Most kezdődik a neheze" – Stohl András a börtönből szabadulva az RTL-nek nyilatkozott először (rtl.hu)
"Lezárult az életemben egy korszak, amire nekem is szükségem volt, meg azért a bűncselekményért amit elkövettem, ez járt is" – mondta 2012-ben ezen a napon a börtönből frissen szabadult Stohl András a Fókusznak. Vidám volt és oldott, de a börtönben töltött 5 hónapról akkor még nem akart beszélni. Beszélgetés közben folyamatosan csengett a telefonja
márc. 6
0:24
Nyugdíjas tűzoltó utazott a kigyulladt Bzmoton, együtt oltott a kalauzzal (rtl.hu)
Teljesen kiégett egy Bzmot motorvonat egyik kocsija hétfőn délután Vámospércsnél. A lángoló motorkocsiról szemtanúk készítettek felvételeket. Úgy tudjuk, a kalauz és az egyik utas, egy nyugdíjas tűzoltó kezdte el az oltást, amikor menet közben füstöt észleltek a hátsó kocsiban. A vonat még be tudott menni az állomásra, ott azonban lángra kapott. Ne
márc. 6
0:24
WHO: Legalább 10 gyerek halt éhen a Gáza övezetben (rtl.hu)
Nincsenek orvosok, nincs élelem és ivóvíz.
márc. 6
0:24
Veszélyes módszert találtak a francia huligánok az egymás elleni harcra (rtl.hu)
Legújabban a szurkolói buszokat dobálják az autópálya felüljárókról Franciaországban, de nemrég halálos késelés is volt.
márc. 6
0:24
Keményen üzent a Wizz Air-vezér a Ryanair vezetőjének (rtl.hu)
Váradi József szerint a kormány helyesen dönt, ha megvásárolja a Budapest Airportot.
márc. 6
0:24
Horrortanyára bukkantak Nógrád megyében – a spanyol állattartás híve volt a tulaj (rtl.hu)
Figyelem, megrázó felvételek!Horrortanya tárult a szemük elé – ezt mondta Híradónknak az az állatvédő, aki társaival 8 elhullott szarvasmarhát talált egy Nógrád megyei telepen. A rendőrökkel együtt vonultak ki a herencsényi tanyára, ahol a kútban és a patakban is állattetemek hevertek. A polgármester úgy tudja: a tulajdonos a spanyol állattartási s
márc. 6
0:24
"Keresztény a vallásom, de Pogány a Bibliám" – 10 ezer ember előtt koncertezett a trafikból kirobbanó Pogány Induló (rtl.hu)
Pogány Induló még csak két éve van a szakmában, de úgy tűnik, ő Magyarország legújabb sztárja. A 18 éves rapper 2022-ben robbant be köztudatba, idén pedig már tízezer ember előtt lépett fel. Rajongói közül jó néhányan a több órás sorbanállást sem bánták azért, hogy az első sorban bulizhassanak. Ott voltunk Szirmai Marcellel az első nagykoncertjén é
márc. 6
0:24
Elképesztő felvételek: 43 embert ölt meg a megvadult folyó Bolíviában (rtl.hu)
A heves esőzések miatt a bolíviai La Pazban kilépett a medréből egy folyó, a pusztító időjárási jelenség eddig legalább 43 ember halálát okozta. Az iszapos víz áradata az Aruntayát tomboló folyóvá változtatta, magával rántotta a hatalmas munkagépeket, és a földcsuszamlás helyszínéről menekülésre kényszerítette a gépkezelőket.
márc. 6
0:24
Hazaárulással csajozott a nyugalmazott alezredes (AC News)
Az amerikai légierő egy tagja érdekes módját választotta a csajozásnak. Egy ismeretlen, ukrán "nőnek" adott ki titkosított információkat.

Keresés