2024. március 3. vasárnap

márc. 3
12:57
Thaiföld és Kína is vízummentessé teszi a beutazást – egymás állampolgárainak (Spabook)
Kína és Thaiföld elindítja a kölcsönös vízummentes utazási programját. A pénteken bejelentett megállapodás várhatóan jelentős hatással lesz Thaiföld turizmusára, felpöröghet a kínai látogatók száma, akik könnyen lehet, hogy az árakat…
márc. 3
12:57
Novák Katalint hiába figyelmeztették, Krausz Gábornak nem lehetett ellenállni, a buja estének beláthatatlan következményei lettek (Promotions)
Krausz Gábor és Novák Katalin újabb csúcsokat döntögetett ezen a héten, amibe csak gladiátorok és egyiptomi fáraók tudtak beleszólni. Tóth Gabi viszont egészen hihetetlen módon, de lecsúszott a toplistáról.
márc. 3
13:00
Musk meglepő kijelentést tett a NATO-ról (Magyar Hírlap)
Musk egyetértett azzal, hogy a NATO-t már régen fel kellett volna oszlatni.
márc. 3
13:00
Ungár Péter visszaszólt Donáth Annának: Amikor a Momentum pedofideszezett, nem érzett hányingert? (Nyugati Fény)
Áll
márc. 3
13:00
Sulyok belépője (Mandiner)
Sulyok Tamás számára a legfontosabb az Orbán és a köztársasági elnöki hivatal közötti, láthatóan megbillent bizalom újraalapozása volt.
márc. 3
13:00
Egy űrkapszula felvette, hogy néz ki a visszatérés a Föld légkörébe (Telex)
Spoiler: elég látványos.
márc. 3
13:06
Palesztinok akadályoztak meg egy fontos politikai találkozót (Infostart)
Biztonsági okokból elmaradt szombaton Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és olasz kollégája, Giorgia Meloni esti találkozója a kanadai Torontóban - közölte Trudeau irodája.
márc. 3
13:06
Rendkívüli hír: Orbán Viktor távozik Magyarországról (naphire.hu)
Nagy utazás előtt áll a magyar miniszterelnök, aki az Egyesült Államokba készül.
márc. 3
13:12
A 4iG Nyrt. hasított 2023-ban (ProfitLine)
A 4iG Nyrt. megduplázta árbevételét, és háromszorosára növelte Ebitda-eredményét tavaly, az infokommunikációs vállalatcsoport konszolidált árbevétele 594,4 milliárd forintra, pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti szokásos (Ebitda-) eredménye 197,4 milliárd forintra nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közölt gyorsjelentés
márc. 3
13:12
Berlinben őrizetbe vettek két embert a szélsőbaloldali RAF szökésben lévő tagjainak felkutatása kapcsán (Magyar Hírlap)
Az egyik helyszínen lövések hangjai hallatszottak az elfogás során.
márc. 3
13:14
Török üzletemberek beperelik az amerikai tisztviselőket (Magyar Hírlap)
Teszik ezt az Oroszországgal folytatott, kereskedelemmel kapcsolatos fenyegetések miatt.
márc. 3
13:15
Szánthó Miklós: Donald Trump el tudja hozni a békét (HírTV)
Ha Donald Trumpot novemberben újra elnökké választják, akkor ennek még több pozitív hozadéka lesz, mondta az Alapjogokért Központ első embere amerikai útja kapcsán.
márc. 3
13:15
2030-ra az élőhelyek 30 százalékát, 2050-re pedig a 90 százalékát helyre kell állítani (Alternatív Energia)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén rendeletjavaslatot fogadott el, amely szerint a tagállamoknak egyre több, 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százaléknyi leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
márc. 3
13:15
Billie Eilish Christian Bale miatt szakított szerelmével (Glamour)
Az Oscar-díj átadása előtt interjút adott Billie Eilish, amiben kifejezetten érdekes és izgalmas dolgok derültek ki az énekesnőről. Például az, hogy milyen nagy szerepet tulajdonít az álmoknak, vagy hogy mennyire agresszív bizonyos játékhelyzetekben.
márc. 3
13:18
"Vártunk, és magától nem érkezett a baba" – Pataky Attiláék rágörcsöltek a gyerekvállalásra (Blikk)
Pataky Attila és 23 évvel fiatalabb kedvese teljesen rágörcsöltek a gyermekvállalásra.
márc. 3
13:18
Vészjósló ütemben zabálja az áramot a mesterséges intelligencia, hamarosan 15 atomerőmű is kevés lesz neki (Portfolio)
Egyes becslések szerint 2027-re a teljes kapacitáson működő MI szerveregységek anni áramot fogyasztanak, mint Hollandia, és 15 átlagos méretű atomerőmű teljesítményének felel meg. Egyetlen kép generálásának áramfogyasztásából pedig fel lehetne tölteni egy mobiltelefont. A technológiai vállalatok titkolózása megnehezíti, hogy pontos képet kapjunk az
márc. 3
13:18
Nagyon furcsa dolog történik a hazai erdőkben: elkezdték bőgni a szarvasbikák (ATV)
Ez azért is furcsa, mert ősszel van a szarvasbőgés ideje, most azonban több területen is tapasztalták a vadászok, hogy bőgnek az állatok.
márc. 3
13:18
Bianca Censorira az apukája szólt rá, hogy öltözzön fel rendesen (Sassy)
Hatásos volt, végre nem kellett a celeb öltözetét cenzúrázni.
márc. 3
13:24
Nagyon furcsa dolog történik a hazai erdőkben: elkezdtek bőgni a szarvasbikák (ATV)
Ez azért is furcsa, mert ősszel van a szarvasbőgés ideje, most azonban több területen is tapasztalták a vadászok, hogy bőgnek az állatok.
márc. 3
13:24
Egy elégedetlen ügyfél lelőtte fogorvosát Amerikában (Magyar Hírlap)
Nem kérdezte meg kezelőorvosát, más utat választott.
márc. 3
13:24
A minőségben és az innovációban is élen járnak a hazai pékségek (Magyar Mezőgazdaság)
A minőségi termékekkel és a speciális fogyasztói igények rugalmas kielégítésével tudják megnyerni a vásárlókat a kisebb pékségek.
márc. 3
13:24
Vettel elárulta magát, még egyáltalán nem tett le a visszatérésről (Racing)
Sebastian Vettel jelenleg nem tervezi a visszatérést, de megszólalásából egyértelmű, hogy még nem tett le végleg a versenyzésről.
márc. 3
13:27
Újabb melegrekord dőlt meg Magyarországon (Blikk)
Szombaton is megdőlt a hajnali országos melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
márc. 3
13:27
Csuti most elmondta Hajdú Péternek: megbeszélte G.w.M-mel, hogy mondhatja-e Edinának, azt hogy b*zd meg (Promotions)
A két férfi jó előre tisztázta a játékszabályokat, de mit szólt Edina, hogy mindezt a feje felett beszélték meg?
márc. 3
13:30
Megdőlt a hajnali országos melegrekord szombaton is (Demokrata)
Szombaton is megdőlt a hajnali országos melegrekord.
márc. 3
13:30
Fotókkal: Villogóval közlekedő mentőbe hajtott bele egy autó Budapesten (Nyugati Fény)
A helyszínt lezárták.
márc. 3
13:33
A fiatal nő a szerelmét adta, a férje az első pillanattól kezdve becsapta: Napsugár (Blikk)
Egyik pillanatról a másikra összeomlik Elif. A fiatalasszony nemcsak a férjét veszíti el a balesetben, hanem az egész addigi élete megkérdőjeleződik, amikor fény derül Hakan sötét titkaira. A Napsugár című török sorozat a Duna Tv-n látható minden hétköznap 18.50-től, ismétlés másnap 10.05-kor, illetve az aktuális utolsó öt rész visszanézhető a medi
márc. 3
13:36
Őrjöngenek a családok: Nagyon durva szabályt vezettek be ebben az étteremben (ATV)
Egy spanyol étterem a honlapján közölte, hogy új szabályok léptek életbe náluk, ami leginkább a kisgyermekes családokat érintik. "A 12 év alatti gyerekek nem állhatnak fel az asztaltól és kizárólag folyamatos szülői felügyelet mellett tartózkodhatnak az étteremben" - írják az online foglalás menüpont alatt.
márc. 3
13:36
Mentőautó borult fel a fővárosban (Magyar Hírlap)
Négy embert vizsgálatra kórházba vittek.
márc. 3
13:36
Na, a woke is kidugta a fejét a pannon csatornából (Mandiner)
Esküszöm, nem tudom eldönteni, hogy magatoktól vagytok ennyire sötétek, vagy ezért fizet nektek valaki?
márc. 3
13:36
Mentőautó borult fel a fővárosban – képeken a baleset! (Autószektor)
Fotók: MTI/Mihádák Zoltán Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy az Üllői út és a Lakatos út kereszteződésében történt balesetben két gépkocsi ütközött össze. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs ügyeletesének tájékoztatása szerint az útszakaszt lezárták. MTI További autós tartalm
márc. 3
13:36
A megye, ahol a legizgalmasabb csata nem a megyeszékhelyen várható (Telex)
Bács-Kiskun megyében már 1998 óta a Fidesz–KDNP dominál az országgyűlési választásokon és egy-két kivételtől eltekintve az önkormányzatokban is. Az érdekes politikai csatákat pedig pont ezek a települések szolgáltathatják.
márc. 3
13:39
Félelmetes adatokat ismertetett egy ellenzéki politikus Samsung-ügyben (Infostart)
Azonnali válaszokat és cselekvést vár a gödi légszennyezés ügyében az LMP - jelentette ki az ellenzéki párt országos elnökségének tagja.
márc. 3
13:42
Lehetséges terroristákat fogtak Belgiumban (Demokrata)
Az őrizetbe vett személyek közül három kiskorú.
márc. 3
13:42
Friss hírek érkeztek a kórházban ápolt királyról, hamarosan hazatérhet (naphire.hu)
Kiengedték a kórházból a norvég királyt vasárnap Malajziában. V. Harald repülőgéppel hazaindult azt követően, hogy fertőzés miatt kezelésben részesült, és ideiglenes pacemakert kapott.
márc. 3
13:48
Haitin több száz rab tört ki a börtönből (Magyar Hírlap)
Elszabadult a pokol.
márc. 3
13:48
Mohácson található az egyetlen működő taposómalom (Helló Magyar)
A Csele-patak partján álló vízimalom a környék egykori 70 vízimalmából megmaradt utolsó emlék, és Mohács történelmének fontos része.
márc. 3
13:48
Történelmi napi bevételcsúcsokat döntöget a Tron (BitcoinBázis)
A jelenleg masszív bikapiacot megélő, szárnyaló kriptopiacon (a bitcoin ára aktuálisan: ) a különféle furcsa hírekben felbukkanó Tron blokklánca is
márc. 3
13:48
Javaslataink a biológiai sokféleség védelmére és az éghajlati válság elhárítására (Öko-drive)
Egyre többen döbbenek rá hazánkban, hogy a biológiai sokféleség csökkenése és az éghajlati válság nem csak a jövendő generációk életlehetőségét veszélyezteti, de a mai emberekre is kihat.
márc. 3
13:51
Meteorológia: megdőlt a melegrekord a fővárosban csütörtökön (Tiszta Jövő)
Megdőlt a hajnali és a napi fővárosi melegrekord is csütörtökön - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
márc. 3
13:51
Borgáta Fürdő: új szezon, változatlan árak és frissített online jelenlét (Spabook)
Az idén is pihentető élményekre számíthatnak a Borgáta fürdő látogatói, mert a kis barátságos termálfürdő hamarosan újra megnyitja medencéit a vendégek előtt. Borgáta termálfürdő weboldala szerint 2024-ben változatlan árakkal várják…
márc. 3
13:54
Kitört a pánik, tüntetők hiúsították meg Orbán szövetségesének találkozóját a kanadai miniszterelnökkel (ATV)
Biztonsági okokból elmaradt szombaton Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és olasz kollégája, Giorgia Meloni esti találkozója a kanadai Torontóban - közölte Trudeau irodája.
márc. 3
13:57
Kairóban ülhetnek tárgyalóasztalhoz Izrael és a palesztinok képviselői (HírTV)
Az izraeli-palesztin béke talán egy újabb lépéssel került közelebb. Legalábbis erre enged következtetni néhány hírforrás.
márc. 3
13:57
Kinek kellhetett? Ellopták Bruce Lee bronzszobrát (Blikk)
Rejtélyes módon eltűnt Bruce Lee bronzszobra a boszniai Mostarban.
márc. 3
14:00
Donald Trump ismeretlen nyelvekkel riogatja az amerikaiakat (Magyar Hírlap)
Szerinte az egész országban nincs olyan oktató, aki beszélné ezeket a nyelveket.
márc. 3
14:00
"Az olimpiáig még szorosabban fogjuk egymás kezét" (Demokrata)
Gurisatti Grétával, az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes vízilabdázóval beszélgettünk.
márc. 3
14:00
Csak taktika volt, Bakács Tibor mégsem kezd éhségsztrájkba a Parlament előtt (Mandiner)
"A stratégiám az volt, hogy egy elterelő támadással kezdem, mindenki arra figyeljen, míg én a kertek alatt belopózom" – írta újabb bejegyzésében.
márc. 3
14:00
Meghalt egy hétéves lány, miután elsüllyedt egy bevándorlókat szállító hajó Dunkerque közelében (Telex)
Tizenhatan utaztak rajta, a helyi hatóságok szerint ez nyilvánvalóan túl sok volt.
márc. 3
14:03
Billie Eilish Christian Bale miatt szakított szerelmével (Glamour)
Az Oscar-díj átadása előtt interjút adott Billie Eilish, amiben kifejezetten érdekes és izgalmas dolgok derültek ki az énekesnőről. Például az, hogy milyen nagy szerepet tulajdonít az álmoknak, vagy hogy mennyire agresszív bizonyos játékhelyzetekben.
márc. 3
14:03
Megint megdőlt a hajnali melegrekord, megállíthatatlanul érkezik a tavasz (SzMo)
Szombaton Szabolcsban két helyen is több mint tíz fokot mértek hajnalban. A szokatlanul enyhe február után hasonlóan alakul a folytatás is: jövő héten sok napsütésre és 20 fok közeli maximumokra számíthatunk.

Keresés