2024. március 4. hétfő

márc. 4
9:24
Az ókori emberek mellé temetett kutyák és lovak rejtélye (Magyar Hírlap)
Gyermek mellé temetett kutyacsontvázat találtak Olaszországban.
márc. 4
9:24
Egy magazin címlapra tette a nőnek fotóját, aki feljelentette Christian Hornert (Racing)
Eddig nem ismert információkat is közölt a botrányról és arról, hogy a Red Bull osztrák tulajdonosai már kirúgták volna Hornert.
márc. 4
9:24
Lakásbiztosítási akciók: 50 százalékos kedvezményt is ígérnek (Üzletem)
A kalkuláció alapján kiderülhet, hogy a meglévő biztosítónknál is tudunk kedvezőbb szerződést kötni.
márc. 4
9:26
A műhelyében árulta a kábítószert, vádemelés lett belőle (Magyar Hírlap)
Az autószerelő 196 napra elegendő, illegálisan beszerzett potencianövelő készítményt is tartott, amelynek gyártási körülményei nem ismertek, forgalmazását sem az európai, sem a magyar gyógyszerügyi hatóság nem engedélyezte.
márc. 4
9:27
Március 27-én adják  át a Televíziós Újságírók Díját (Márkamonitor)
Idén újra összegyűlnek a televíziós szakma képviselői, hogy ünnepélyes díjátadó gálaesten ünnepeljék az elmúlt év kiemelkedő televíziós teljesítményeit. Március 27-én a Budapest Music Centerben tizennégy kategóriában adják át a Televíziós Újságírók Díját, amelyet a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélnek oda
márc. 4
9:30
Az EU leadta az első csapást a Airbnb és társai ellen (Portfolio)
Az Európai Parlament a lakáshiánnyal és az idegenforgalmi kihívásokkal küzdő városok számára jelentős lépésként jóváhagyta a rövid távú szállásbérleti szolgáltatásokra vonatkozó adatmegosztásról szóló rendeletet. A jogszabály azon európai városok növekvő aggodalmára ad választ, amelyek a rövid távú szálláskiadás felfutása miatt a turizmusból szárma
márc. 4
9:30
Ön is sokat segíthet a betörőknek és a gyanús alakoknak, ha ezt megrendelte a Temuról (ATV)
Egyes videós kaputelefonok veszélyesek a súlyos biztonsági rések miatt.
márc. 4
9:30
Sebastian Coe: Budapest az alap (Magyar Hírlap)
Coe az M4 Sportnak elmondta, "Budapest nagyon magasra tette a lécet".
márc. 4
9:30
Bankot robbantott az új Dűne, úgy mentünk két és háromnegyed órás sci-fit nézni, mint a kisangyal (Forbes)
A sci-fi nehéz terep Hollywoodban. Néha viszont jókorát lehet vele gurítani, mint ahogy azt most a Dűne folytatásával is sikerült.
márc. 4
9:30
Kapitalista kommunizmus (Mandiner)
A Marx-féle világkapitalizmus éppen a kommunizmust használhatta fegyverként a történelmi piszkos munka elvégzésére.
márc. 4
9:30
Taylor Swiftnek már azért is fizetnek, hogy NE adjon koncertet! (Sassy)
Erre azért senki nem számított, de ha így is lehet pénzt keresni, az nem rossz.
márc. 4
9:33
Plusz egy hónap haladékot adott az autósoknak a NAV (Piac és Profit)
Március elején érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok a gépjárműadó fizetésére kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai. Több mint ötmillió jármű után – március 15-e helyett – 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az id
márc. 4
9:33
"mennyi elmondhatatlanság" – olvass bele Kabai Lóránt posztumusz kötetébe (Könyves Magazin)
A 2022 őszén, 45 éves korában elhunyt költő, szerkesztő, vizuális művész, Kabai Lóránt utolsó költeményei a Nimue és a Prae gondozásában jelennek meg. Részletek az el sem kezdett versekből.
márc. 4
9:33
Magyar Péter azt kérte, minél többen osszák meg ezt az üzenetét (SzMo)
Varga Judit exférje arról írt a közösségi oldalán, hogy március 15-én vár mindenkit az Andrássy útra délután három órára. Azt írta, hogy "mutassuk meg, hogy a magyar emberek többsége nem kér az országot téves irányba vivő, felesleges ideológiai megosztottságot fenntartó politikai elitből."
márc. 4
9:36
Komoly kedvezményekkel startolt a lakásbiztosítási kampány (Infostart)
A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért.
márc. 4
9:36
A nap kérdése: mikrogazdálkodói beszámolót készítő vállalkozás lízingelt autója után hogy lehet értékcsökkenést számolni? (Adózóna)
Mikrogazdálkodói beszámolót készítő vállalkozás pénzügyi lízingre vásárolt autót. Mi a helyes értékcsökkenési elszámolás? Itt mindenképp van maradványérték, hisz arra nem lehet értékcsökkenést elszámolni? Hogy egyezhet a számviteli és az adótörvény szerinti écs? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett k
márc. 4
9:36
Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat (HR Portál)
Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt termelődő levelek elolvasásával – írja a Le Monde alapján az economx.hu. Egyetlen kattintással hozzáférhetővé válnak a szálak az összefoglalókban.
márc. 4
9:36
Impulzusra várnak a hazai befektetők (Portfolio)
Felemás a hangulat a hazai blue chipek piacán.
márc. 4
9:36
Nem sok jót vár az idei évtől a Volkswagen (autopro)
Az eladások lassulására számít a német vállalat.
márc. 4
9:36
Finnország részt vesz a NATO nagy hadgyakorlatán Északon (Magyar Hírlap)
A cél: Észak-Európa védelme.
márc. 4
9:36
Potencianövelőket is tartott a műhelyében kábítószert áruló autószerelő (Autószektor)
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a kiskunfélegyházi autószerelő - az ügy egyik vádlottja - 2021-ben a műhelyében megismerkedett a tiszaalpári bűntársával, aki pénzszerzési lehetőségként nagy tételben marihuánát ajánlott fel neki továbbértékesítésre. Az autószerelő először 2021 októberében 6 millió forint, majd
márc. 4
9:36
Most van baj: vészhelyzetet hirdettek a magyarok kedvenc üdülőhelyén (naphire.hu)
Akkora a vízhiány a Kanári-szigeteken lévő Tenerifén, hogy rendkívüli állapotot hirdetett a helyi önkormányzat.
márc. 4
9:36
Kábítószer-kereskedőket vett őrizetbe a Békés vármegyei rendőrök (Gyulatelevízió)
A Békés vármegyei rendőrök két akcióban nyolc kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható embert vettek őrizetbe. Egyikük, amikor rájött, hogy a nyomában vannak, próbált szabadulni az anyagtól, menet közben szórta ki a fehér port a kocsija ablakán. Kábítószer-terjesztő hálózatot számolt fel 2024 februárjában a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felde
márc. 4
9:42
Kiderült, Magyar Péter hova várja híveit március 15-én (Menedzsment Fórum)
Megvan, hol lesz a nagygyűlés a nemzeti ünnepen.
márc. 4
9:42
"Nagyon jót tenne vele az országnak" – A lappangó Seuso-kincsek felajánlását várják: 10 millió forint üti a markát annak, aki előáll a csodás tárgyak egyikével (Blikk)
Dézsy Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező, a Seuso-kincs rejtélyeinek kutatója fontos bejelentést osztott meg.
márc. 4
9:42
Hová tart ezután a Chainlink (Link) és a Near Protocol (Near) árfolyama? A KangaMoon (Kang) a legjobb Meme érmék között szerepel befektetési szempontból (ProfitLine)
A jelenlegi kriptopiac forr és izgatottsággal teli, olyan érmékkel, mint a Chainlink (Link) és a Tron (Tron), amelyek a piaci tőke szerint a legjobb tíz kriptopénzek között próbálnak helyet szerezni, miközben megkérdőjelezik a Doge dominanciáját.
márc. 4
9:42
Nincs meg az irány a tőzsdén (Portfolio)
Gazdasági adatok tekintetében ma még viszonylag nyugodt napunk lesz, idehaza a lakossági és vállalati kamatok, valamint a banki mérlegek ismertetésén kívül nem közölnek fontos adatot, előbbiek sem piacmozgató hatásúak. Külföldön ma még szintén nyugodt lesz a nap adatközlések szempontjából. Érdemes lesz ezen a héten is figyelni a kriptopiacot, nem t
márc. 4
9:42
Váratlant húzott a DIGI, sokan e-mail cím nélkül maradnak (ATV)
Rengeteg fiók tartalmát törölni fogja a DIGI, ha Ön is érintett, még most mentse le, amire szüksége van!
márc. 4
9:42
Németországi botrány – "Most már fejeknek kell hullaniuk" (Magyar Hírlap)
Gyökeresen megrázta Berlint a kiszivárgott beszélgetés.
márc. 4
9:42
Kényszerleszállás Budapesten: ezúttal egy Turkish Airlines-gép (Mandiner)
Kabinnyomás-probléma miatt megszakította útját Budapesten a Turkish Airlines Isztambulból Koppenhágába tartó járata.
márc. 4
9:44
Vegyes forintmozgás reggel (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 4
9:44
Újabb negatív rekordot döntött a török infláció (Portfolio)
A korábbi kamatemelések ellenére Törökországban 15 havi csúcsra gyorsult az éves infláció februárban a hétfőn közölt adatok alapján.
márc. 4
9:44
Gyászol az ország, meghalt a Munkácsy Mihály-díjas festőművész (ATV)
Hosszú betegség után vesztette életét a művész.
márc. 4
9:44
Mintegy 94 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedett (Magyar Hírlap)
Az alapfizetéseken átlagosan 20 százalékos emelést hajtottak végre, majd ebbe építették be a különböző pótlékokat.
márc. 4
9:45
Az EU háborús alapokra helyezi hadiiparát (Privátbankár)
Az EU ezen tervét a napokban egy 27 oldalas „Európai Védelmi Ipari Stratégia” tervezetében fektette le. Ez a kezdeményezés részben azt tükrözi, hogy az elmúlt két évben számos uniós állam nagyon keveset tett saját védelmi rendszerének megerősítése érdekében. Káncz Csaba jegyzete.
márc. 4
9:48
Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa (HR Portál)
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi szakterületeinek megújult honlapja. A megújult honlap a kor követelményeinek és az aktuális trendeknek megfelelően átlátható, letisztult arculatot kapott, ahol a szakterületek tevékenysége iránt érdeklődők könnyebben me
márc. 4
9:48
Tovább ralizik a bitcoin, történelmi csúcson az arany (Portfolio)
Érdemes lesz ezen a héten is figyelni a kriptopiacot, nem túl messze a történelmi csúcstól kezdi ugyanis a hetet a bitcoin. Emellett a kedvezően alakuló amerikai inflációs számoknak köszönhetően gyengült a dollár, ami az arany árfolyamának emelkedéséhez vezetett, ezzel új történelmi csúcsra ért el a jegyzés. Egyelőre nem láthatunk markáns elmozdulá
márc. 4
9:48
Ennyi év után is áll a bál Csukás István hagyatéka körül: így lesz az enyészeté Süsü is? (Pénzcentrum)
Ha minden így megy tovább az enyészeté lehet Csukás István hagyatéka írja a Bikk.
márc. 4
9:48
Ifj. Lomnici Zoltán: A brüsszeli pénzekről miért Washingtonban döntenek? (Demokrata)
A vasárnapi Bayer show vendége ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász volt. Videó!
márc. 4
9:48
A miniszterek beszűkíthetik a brit parlamenti képviselők jogkörét Palesztina miatt (Helló Magyar)
A javaslat komoly visszaélési lehetőséget biztosít bizonyos pártok javára.
márc. 4
9:51
Visszatér a tél? Vedd elő a meleg ruhákat, hamarosan nagyot fordul az időjárás (Blikk)
Mikor jön már a jó idő?
márc. 4
9:51
Harry folyamatos nyomást gyakorol Meghanra: a hercegnének borsódzik a háta ettől (Femcafe)
Sokáig Meghan volt az, aki a nadrágot hordta a házasságukban, ám szakértők szerint hamarosan fordulhat a kocka, és Harry szava lehet a döntő.
márc. 4
9:51
Dicshimnuszt zengenek Amerikában erről a magyar nagyvárosról, most mindenki erről áradozik a tengerentúlon (Promotions)
Magyarországtól hangos megint Amerika, ennek a városnak a nevét harsogják.
márc. 4
9:54
Gyengülni kezdett a forint (Portfolio)
Óvatos mozgásokkal kezdi a hét első napját a forint, a következő napok eseményei azonban várhatóan nagyobb elmozdulásokat hoznak majd a devizapiacon is: magyar vonatkozásban különösen a keddi GDP, valamint a pénteki inflációs adatnak lesz nagyobb jelentősége, de Jerome Powell kongresszusi meghallgatása, és a pénteki amerikai foglalkoztatottsági ada
márc. 4
9:54
Jó évük lesz a magyar juhtenyésztőknek (Agroinform)
Jelentős a kereslet a magyar bárányok iránt.
márc. 4
9:54
Kilőtték a harmadik Abrams harckocsit (Magyar Hírlap)
Egy orosz katona kérte Bident, hogy küldjön még.
márc. 4
9:54
Lehullt a lepel: Csúnyán átverte a kormány az ápolókat, a kórházakat is elözönlik Orbánék vendégmunkásai (Nyugati Fény)
Takács Péter nem mondott igazat.
márc. 4
9:54
A DeeStream (DST) előértékesítése átvezette a vezetést az Avax és Link előtt – 30x hozam! (BitcoinBázis)
A digitális környezetben zajló verseny egyre élesebbé válik, mivel a medvepiac végével egyre inkább jelennek meg az innovatív befektetési lehetőségek,
márc. 4
9:54
Meg kell ismételni az önkormányzati választást Belgrádban (Telex)
A közgyűlésben egyetlen párt sem tudott többséget biztosítani, ezért van szükség újabb választásra.
márc. 4
9:54
5 esti szokás, amely titokban fokozza a szorongásod (in.hu)
A sűrű nappalok sokszor elterelik a figyelmünket a szorongásaink tárgyairól. Estére azonban felerősödhet bennünk a szorongás érzése, ugyanis több időnk van túlgondolni a nap történéseit. Van néhány kifejezetten rossz esti szokás, melyek alattomosan erősítik a szorongásunkat. Mutatjuk őket.1. Telefon görgetéseEste hajlamosak vagyunk többet görgetni

Keresés