Idén március 4. és 8. között tizedik alkalommal rendezik meg a Pénz7-et, a pénzügyi tudatosság fejlesztésének céljával. A Pénz7-hez kapcsolódóan kerül megrendezésre a PénzOkos Kupa, amelyen 5-8. osztályos diákok vehetnek részt. A jubiláló tizedik Pénz7 célja Az oktatásban a pénzügyi és vállalkozói ismeretek átadása nem csupán fontos, hanem nélkülöz
A gazdaság szereplőinek élni kell a kormány teremtette lehetőségekkel - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a kamara Gazdasági évnyitó 2024 elnevezésű rendezvényén hétfőn Budapesten.
A honvédelmi miniszter a közösségi oldalán látható videójában felhívta a figyelmet, hogy az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) kiképzésének teljesítésével a résztvevők akár 64 pluszpontot is szerezhetnek a jövő évi felsőoktatási felvételi eljárásban, miközben kipróbálhatják magukat, és még pénzt is keresnek.
Március elején érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok a gépjárműadó fizetésére kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai. Több mint ötmillió jármű után – március 15-e helyett – 2024-től elegendő április 15-éig befizetni az adót, melyről az i
A gazdasági évnyitó konferencián Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a következő két hétben a minisztérium bemutatja a versenyképességi csomagját. Most is 3-4 százalékos növekedést prognosztizált 2024-re.
Januárban nagyon felpörögtek a lakáshitelek, a babaváró támogatás viszont csúnyán visszaesett a megemelt hitelösszeg dacára. A személyi kölcsönök csúcsot döntöttek, a bankszámlák egyenlege viszont bezuhant. Egyre kisebb a különbség a lakossági hitel- és betétállomány között - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Legindi Tímea Csisztu Zsuzsának adott hosszabb interjút, melyben arról is beszélt, szerinte miért, hogyan halhatott meg 41 esztendős férje a Mount Everest megmászása közben.
Aki követte Orbán Viktor beszédét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évadnyitó rendezvényén, annak feltűnhetett a kormányfő reszelős, rekedtes hangja. A miniszterelnöknek nem különösebben szokása betegnek lenni, azért rákérdeztünk sajtófőnökénél, jól van-e.
Németország védelmi minisztere, Boris Pistorius azzal vádolta meg Oroszországot, hogy információs háborút folytat, amelynek célja az országon belüli megosztottság megteremtése.
Az Európai Unió 1,8 milliárd eurós büntetéssel sújtotta az Apple-t, mert a vállalat visszaélt erőfölényével a zenei streaming alkalmazások piacán - közölte a Bloomberg.
A Novis Biztosító korábbi tájékoztatása szerint a társaságnak mintegy 4700 magyar ügyfele van, akiknek egy része változatlanul még mindig fizeti a díjat szerződése után.
Van egy népszerű ital, amit bár rengetegen fogyasztanak napi rendszerességgel, sokan mégsem tudják, hogy már egy doboznyi is belőle óriási kárt tehet szervezetünkben, főleg vesénket illetően.
A Magyar Nemzeti Bank a magyar vármegyéket és vármegyeszékhelyeket bemutató emlékérme-sorozat második elemeként Baranya vármegye, Pécs megnevezéssel 20 000 Ft névértékű ezüst és 3 000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki 2024. március 5-én - jelentette be a jegybank. Az érméket Kereszthury Gábor iparművész tervezte.
Szerinte a külföldi munkaerőre úgy kell tekinteni, mint a gazdasági növekedés egyik eszközére, amely növekedési támaszt ad a gazdaságnak, enyhíti a munkaerőhiányt.
Ítélet született a Spotify-perben: több mint 1,8 milliárd eurós bírságot kapott az Apple az App Store-os korlátozások és a 30 százalékos Apple-adó miatt. Mi történt? Hétfőn az Európai Bizottság az Apple ellen döntött az úgynevezett Spotify-perben, az unió pedig most először bírságolta meg a céget, írja a Reuters. Miért pereltek? A Spotify még 2019-
Az erdő, mint pedagógiai tér kalandot, felfedezést, kikapcsolódást jelent, ezért a magyarországi óvodákban a természeti értékek, azon belül is kiemelten az erdő megismertetése jelen van.
Januárban a lakáshitelek felpörögtek ugyan, a babaváró támogatás viszont visszaesett a megemelt hitelösszeg dacára. A személyi kölcsönök csúcsot döntöttek, a bankszámlák egyenlege bezuhant.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) felhívja a lakosság és az önkormányzatok figyelmét arra, hogy az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sün előszeretettel választja telelő-, majd nappali búvóhelyül a kertekben, parkokban felhalmozott lomb- és rőzserakásokat.
Forradalmi, több hajtípushoz is alkalmas új módszer a nedves haj kiegyenesítésére, forró felületek használata és hőkárosodás nélkül. Az erőteljes, koncentrált légáramlat egyszerre szárítja és egyenesíti a nedves hajat. Egyszerűsítsd a rutinod, hogy gyorsabban formázhass természetes, egyenes frizurát, selymes és fényes végeredménnyel. A mindennapi t
Sydney van den Bosch szenvedélyes csókot váltott szerelmével, amelyet az Instagram oldalán osztott meg a rajongókkal. Mutatjuk, csak úgy izzik köztük a levegő!
Kedden napközben (a délutáni, kora esti órákban) néhol kialakulhat zivatar. Erre legnagyobb esély északkeleten mutatkozik, de az Alföldön és a nyugati, délnyugati határvidéken sem teljesen kizárt, hogy az ég megdörrenjen. A cellákat átmeneti szélerősödés, intenzív csapadék kísérheti - írja a HungaroMet.
Yohan Rossel egyike azon versenyzőknek, akik esélyesek a WRC2-es világbajnoki címre. A francia citroenes pilóta szerint a WRC jövőbeni változásainak köszönhetően a WRC2 élmezőnyének lehetősége nyílik Rally1-es autóra váltani.
A Magyar Brands a 2023-as évre az R-Water üdítőgyártó Absolute Live márkáját találta érdemesnek a Kiváló munkáltatói márka megjelölésre. Az akasztói cég így 2022 után már másodszor lett a kategória díjazottja, ezenfelül korábban Magyar Brands díjat kapott innovatív csomagolás és egészséges sportital kategóriában is.
Vannak növények, amiket azoknak érdemes megvenniük, akiknek elég helyük van a tárolásukhoz és akik imádják, ha dzsungelszerű környezetet alakíthatnak ki az otthonuk egy-egy helyiségébe.