Egy héttel az eset után a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC elnézést kért amiatt, hogy Dárdai Pál vezetőedző kivonult egy sajtótájékoztatóról.
A Hamarosan a mozikban című kötet története a filmkészítés kulisszatitkai közé vezet és egyben főhajtás a filmes szakma előtt, amit Tom Hanks olyan jól ismer.
A közel egy éve már X néven futó közösségi hálózat nehezen szabadul a régi márkanévtől. Egy frissen hozott intézkedés ugyan ezen sokat nem változtat, de legalább aranybányát nyithat a csalóknak.
Megroppan-e a dollár hegemóniája? Összefog Kína és Oroszország, csúcsot dönt az aranyfelvásárlás, és erősödik a kriptovaluta. Vendégeink: Kusai Sándor volt kínai nagykövet, Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató vezető elemzője és Csizmadia Tamás jogász, elemző.
Története leggyengébb évkezdése után beindultak a találgatások arról, hogy a Renault kihátrálna az Alpine F1-es csapata mögül, és eladná azt. Kikötéseik azonban jelenthetnek akadályt
Miért érdeklődnek Kínában egyre többen a magyar zeneoktatás és a magyarországi továbbtanulási lehetőségek iránt? A Demokrata a pekingi Liszt Intézetnél járt.
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával cseré
Jack Ma, az Alibaba társalapítója a kiskereskedelmi óriáscég belső hálózatán írt egy szokatlanul hosszú levelet az alkalmazottaknak, amelyben támogatását fejezte ki a vállalat szerkezetátalakítási törekvései iránt - közölte a Reuters. Az értesülést követően az Alibaba részvényei nagyot ugrottak a hongkongi tőzsdén.
Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban.Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt négy évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak a sörfőzdék, szerte az országban! A kezdeményezés cél
A református lelkész szakmai anyagait Nagy Márton beszédeihez is felhasználták, de hétfőn a próbaideje lejárta előtt elküldték a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményétől. Nem tartja kizártnak, hogy ebben az ügyben is Balog Zoltán járt közben.
A vártnál magasabb volt márciusban az amerikai infláció, és a maginfláció sem csökkent. Az adat kellemetlen meglepetést okozott, és fokozhatja az aggodalmakat, hogy a Fed júniusban nem tudja megkezdeni a kamatcsökkentést. Ez látszik azon, hogy a dollár az adatközlés után erősödni kezdett.
A minőségi újságírás fontosságát bemutató tananyagokkal bővült a 13-16 éves gyerekeknek szóló oktatási oldal, a Detekto.hu. A kurzusokat a kritikai médiaműveltség iskolai fejlesztését segítő Idea Alapítvány fejlesztette.
Szeretettel várjuk 2024. május 11-én a kicsiket és nagyokat ingyenes családi napunkra, ami az MME 50 ünnepi sorozat keretében Szeretjük a madarakat címmel kerül megrendezésre Gödöllőn, a Királyi Kastélyban, kiegészülve az Év Fajai Fesztivállal, Madarak és Fák Napja programokkal, Nemzeti Parkok és az MME partnereinek bemutatkozásával.
Az elmúlt években meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyre vonzóbb a tanári pálya – hangoztatta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán Baján.
Megjelent a Creo 11, a Ptc díjnyertes, erőteljes, mégis könnyen használható Cad-rendszerének legújabb verziója. A Creo segítségével minden eddiginél jobb terveket készíthet még rövidebb idő alatt az elektrifikációhoz, a kompozit anyagokhoz, a modellalapú tervezéshez (Mbd), valamint a szimuláció-vezérelt tervezéshez és a fejlett gyártáshoz tartozó ú
Kijött a Joker 2 előzetese, és azonnal felrobbantotta az internetet. Lady Gaga és Joaquin Phoenix kettőse brutális románcot ígér, ami ismét lángokba borítja Gotham városát. Összegyűjtöttük, amit már most lehet tudni az érkező filmről.