2024. április 11. csütörtök

ápr. 11
17:36
A magyar tőzsdét sem kerülte el a rossz nemzetközi hangulat (Portfolio)
A nemzetközi piacokon ma fokozatos hangulatromlás volt megfigyelhető, és ez az egyébként relatíve jól teljesítő magyar piacot sem hagyta érintetlenül, ugyan reggel még történelmi csúcsot állított be a BUX, a zárásra azonban 0,1 százalékos mínuszba került a hazai részvényindex.
ápr. 11
17:36
Óriási fölénnyel nyert a női kéziválogatott a britek elleni olimpiai selejtezőn (Telex)
A következő ellenfelek már nehezebbek lesznek.
ápr. 11
17:36
Paris Hilton elárulta, miért rejtegi a világ elől a kislányát (naphire.hu)
Paris Hilton és Carter Reum első közös gyermeke 2023 januárjában született. A kisfiút nem sokkal később, ősszel követte egy kislány is, ám míg az édesanya rendszeresen megmutatja a médiában a fiút, a kislányt még egyszer sem lehetett látni. A celeb végre elárulta, miért van ez így.
ápr. 11
17:36
Mexikói banki licenszt szerzett a Revolut (Fintech)
A Revolut egy újabb jelentős lépést tett globális terjeszkedése során. Banki engedélyt szereztek Mexikóban. Ez lehetővé teszi számukra, hogy teljes körű banki szolgáltatásokat nyújtsanak a latin-amerikai országban, ami új fejezetet nyit a cég életében. A Revolut jelenleg több mint 40 millió felhasználóval büszkélkedhet globálisan, és az új piacokon
ápr. 11
17:39
Májusra tervezik az átadást, de van egy nagy gond az M6-os legújabb szakaszával (Infostart)
A Villány és az M6-os autópálya közötti kilenc kilométeres útszakasz félkész állapotban van, csak a körforgalom készült el.
ápr. 11
17:39
Lantos Csaba: Az energiaszuverenitás eléréséhez fontos az itthon megtermelt áram (Demokrata)
Magyarország energiafüggősége 64 százalékos, ezért fogalmazta meg a kormány az energiaszuverenitás központi gondolatát – mondta az energiaügyi miniszter.
ápr. 11
17:39
A tiszavirág a legnagyobb európai kérész (Mandiner)
A kérészekről, már az ókorban említést tesz Arisztotelész, aki Ephemeronnak, egynapinak nevezte őket.
ápr. 11
17:39
Meghalt O. J. Simpson (Nyugati Fény)
A hírt családja osztotta meg.
ápr. 11
17:39
Öt csodás tó Észak-Olaszországban, ahová mindenki eljuthat ebben az évben (Utazási Élmények)
Észak-Olaszország tele van lenyűgöző tájakkal, és a tavak kétségtelenül a régió legszebb ékkövei közé tartoznak. A kristálytiszta vizű tavak körül hegyek, buja erdők és bájos kisvárosok sorakoznak, varázslatos légkört teremtve.
ápr. 11
17:42
Együttműködési megállapodást írt alá a NiT Hungary és a MKIF (ProfitLine)
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá szerdán a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Mkif Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a közlekedésbiztonság erősítése és a közúti infrastruktúra fejlesztése érdekében - tájékoztatta a két szervezet közös közleményben az MTI-t.
ápr. 11
17:42
A negatív áramárak átalakíthatják a fogyasztói szokásat (Portfolio)
A pv kapacitás növekedésének hatásait nem csak rendszerirányítói és elosztói szinten nehéz lekezelni, de a fogyasztó oldali válasz megoldások alkalmazása is kihívásos, ami ugyanakkor előbb-utóbb be fog következni elsősorban a negatív villamosenergia-árak jelzését követve - mondta el Luczay Péter, az Alteo termelésmenedzsmentért és üzletfejlesztésér
ápr. 11
17:42
A legszigorúbb kibocsátási célok jönnek a teherautók és buszok számára (autopro)
Szigorításokat fogadott el az EP.
ápr. 11
17:42
Egy aminosav kerülése meghosszabbítja az életet? (Digital Hungary)
Egy kutatás megállapította, hogy az izoleucin nevű esszenciális aminosav fogyasztásának korlátozása kísérleti állatoknál lassítja az öregedést és meghosszabbítja az életet. - írja az Index.
ápr. 11
17:45
Papírforma-siker a britek ellen a nyitányon (Magyar Hírlap)
A nemzeti csapatra a folytatásban lényegesen nehezebb feladatok várnak.
ápr. 11
17:45
Májusban Pápai Expo és Agrárpiknik - fókuszban a generációváltás (Növekedés)
Május 10-11-én rendezik meg a Pápai Expo és Agrárpikniket; a nagyszabású esemény főszervezője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kétnapos eseményen edukációs és pályaorientációs témákkal, szakmai és szórakoztató programokkal, valamint termelői piaccal is találkozhatnak a látogatók.
ápr. 11
17:45
Film készült a Btcpay Server történetéről, Lengyelországban mutatják be (BitcoinBázis)
Közeleg a Bitcoin negyedik felezési eseménye, ezt pedig a világ minden táján különböző programsorozatokkal ünneplik. A NiceHash előrejelzése szerint 8
ápr. 11
17:45
Az idei év legjobb hazai sajtófotói a déli határról és a lakhatási válságról készültek (Telex)
Erdős Dénes sorozata kapta az André Kertész-nagydíjat, Mohos Márton képeit pedig a Magyar Újságírók Szövetségének Nagydíjával ismerték el a 42. Magyar Sajtófotó pályázaton. A nyertes munkákból kiállítás nyílik a Capa Központban, ahol a Telex fotósának díjazott képeit is bemutatják.
ápr. 11
17:45
Szabó Benedek: Nyugat-barátból oroszbaráttá formálták az országot (Telex)
A Telex After legújabb adásának vendége Szabó Benedek, a Galaxisok frontembere, aki az Ellenszélben című új nagylemezük kormányellenes hangvételéről is mesélt.
ápr. 11
17:47
Az elmúlt 30 év legnagyobb sikertörténete a járműipar (Magyar Hírlap)
2023-ban globálisan 14 millió elektromos személyautót adtak el.
ápr. 11
17:48
Szakértő: 2026 előtt aligha vezethetik be az uniós migrációs paktum intézkedéseit (Infostart)
Az Európai Parlament megszavazta a 2020 óta tárgyalt migrációs és menekültügyi paktumot, ami jelentős változásokat hoz az Európai Unió migrációs politikájában. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta, Magyarország az unió soros elnökeként Lengyelországgal együtt hamarosan lehetőséghez jut arra, hogy "tolja" a jogsz
ápr. 11
17:48
A NASA leleplezte, hogy tényleg UFO repült-e el a Hold előtt (Femcafe)
Ha valami furcsa jelenséget fotózunk, akkor a legegyszerűbb mindent a földönkívüliekre fogni. Most a NASA is addig kutatott, amíg kiderült az igazság.
ápr. 11
17:51
Medvét fogtak a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,21 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel 67 205,07 ponton zárt csütörtökön.
ápr. 11
17:51
Tízmilliárd forintot nyert el a HungaroMet Zrt. meteorológiai-klimatológiai portál létrehozására (Tiszta Jövő)
Tízmilliárd forintot nyert el a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást segítő, könnyű adathozzáférést biztosító, nyilvános meteorológiai-klimatológiai portál létrehozására a Digitális megújulás operatív program Pluszban.
ápr. 11
17:51
Elindult az Otthontervezők podcast második évada (MMonline)
Április 10-én érkezett az Otthonok & Megoldások brand Otthontervezők című podcastjének második évada, amelynek ismét Dorogi Gabriella a műsorvezetője. A Fundamenta népszerű digitális kiadványa, valamint annak multimédiás platformjai és a podcast is a Marquard Group Hungary kreatív műhelyében készült. Második évadával jelentkezett az Otthonok & Mego
ápr. 11
17:51
Ezt lehet tudni a hadiipari óriás új magyarországi hibrid gyáráról (Növekedés)
Az elektromobilitás és a hidrogénüzemű járművek számára gyártanak majd eszközöket a Rheinmetall szegedi gyárában, amelynek a napokban tették le az alapkövét. Az elsősorban védelmiipari tevékenységéről ismert német gyártónak ez lesz első olyan hibrid telephelye, ahol a civil üzletág és védelmi technológiai tevékenység egy fedél alatt zajlik. A német
ápr. 11
17:51
Kiderült, kit indít a Fidesz Márki-Zay ellen Hódmezővásárhelyen (Mandiner)
Grezsa István címzetes főorvos, magyar politikus mérkőzik meg Márki-Zay Péterrel.
ápr. 11
17:51
Halott csillag darálhatja le egy nap a Földet (Helló Magyar)
Kemény sorsa lesz szegény otthonunknak
ápr. 11
17:53
A "Mama" költőjének születésnapján döntött az Európai Parlament többsége – legyen az élethez való joggal egyenértékű jog a magzat elvetetése! (Mandiner)
Cseh Katalinék megszavazták. És ezzel együtt azt is, hogy a jövőben egyetlen orvos se tagadhassa meg az abortuszban való részvételt. Francesca Rivafinoli írása.
ápr. 11
17:54
Változatos témákkal várja az érdeklődőket az Idősek Akadémiája (Nyíregyháza)
Hogyan kerüljük el, hogy áldozattá váljunk, milyen a megfelelő napvédelem, válaszol az urológus, előadást tart a pollenszakértő és megismerkedhetünk híres férfiakkal. Az Idősek Akadémiája színes programsorozattal várja az érdeklődőket.
ápr. 11
17:57
Újabb helyek keltek el az izgalmas pénzügyi vetélkedő döntőjében (Piac és Profit)
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
ápr. 11
17:57
György László: április 15-ig lehet kitölteni a zöld nemzeti konzultációt (Tiszta Jövő)
A zöld nemzeti konzultáció tétje, hogy Magyarország valóban részt vegyen a világban zajló energetikai fordulatban, a 13 kérdésből álló kérdőívet április 15-ig lehet kitölteni a zöldenergia.kormany.hu oldalon - mondta György László kormánybiztos kedden győri sajtótájékoztatóján.
ápr. 11
17:57
Elhunyt O. J. Simpson (Magyar Hírlap)
Mindent eladott a vesztes per után.
ápr. 11
17:57
Negyeddöntőbe jutott Bondár az ITF-tenisztornán (Demokrata)
Bondár csütörtökön a cseh Jesika Maleckovával (453.) csapott össze és 6:3, 6:3-ra nyert.
ápr. 11
17:57
Rendőrök élesztettek újra egy férfit egy budapesti villamosmegállóban (Mandiner)
"Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!" – írta a mentőszolgálat.
ápr. 11
17:57
Mi folyik itt? Őrizetbe vették a Fidesz által létrehozott Klebelsberg Központhoz tartozó intézet vezetőjét (Nyugati Fény)
A rendőrség komoly bűncselekményekkel vádolja.
ápr. 11
17:57
Az aggasztó hírek után Verstappen ismét kritizálta az F1 jövőbeli szabályát (Racing)
Max Verstappen szerint az F1 nem jó irányba tart a 2026-os motorszabályokkal együtt bevezetésre kerülő aktív aerodinamikával.
ápr. 11
17:59
Döntött a választási bizottság: indulhat az EP-választáson a Magyar Péter által "megszerzett" párt (Mandiner)
Teljes az egyetértés, az MSZP-s Litresits András NVB-tag is osztotta Magyar kérésének jogi megalapozottságát.
ápr. 11
18:00
Április 15-ig lehet kitölteni a zöld nemzeti konzultációt (Alternatív Energia)
A zöld nemzeti konzultáció tétje, hogy Magyarország valóban részt vegyen a világban zajló energetikai fordulatban, a 13 kérdésből álló kérdőívet április 15-ig lehet kitölteni a zöldenergia.kormany.hu oldalon - mondta György László kormánybiztos kedden győri sajtótájékoztatóján.
ápr. 11
18:00
Brutális: csecsemőt találtak a kukában (ATV)
Elutasította a bíróság Ausztráliában annak az öt nőnek a keresetét, akiket a katari légitársaság 2021-ben nőgyógyászati vizsgálatra kényszerített, miután a hatóságok csecsemőt találtak a repülőtéri szemetesben.
ápr. 11
18:00
Április 15-ig lehet kitölteni a zöld nemzeti konzultációt (Öko-drive)
A zöld nemzeti konzultáció tétje, hogy Magyarország valóban részt vegyen a világban zajló energetikai fordulatban, a 13 kérdésből álló kérdőívet április 15-ig lehet kitölteni a zöldenergia.kormany.hu oldalon - mondta György László kormánybiztos kedden győri sajtótájékoztatóján.
ápr. 11
18:00
Ez a parkoló is új aszfaltot kap! (Nyíregyháza)
Megújul a parkoló a Korányi Frigyes utca 54-56. szám előtt.
ápr. 11
18:00
Háborús készültség miatt felfüggeszti bizonyos járatait a Lufthansa (Roadster)
Nem szeretnék, ha ott kellene tölteni az éjszakát a személyzetnek.
ápr. 11
18:03
Magyarország jövőre ismét az EU-s gazdasági növekedési rangsor élmezőnyében lesz (Magyar Hírlap)
Szijjártó Péter beszédében az elmúlt időszak válságait is érintette, aláhúzva, hogy öt év alatt háromszor is teljesen feje tetejére állt a világgazdaság.
ápr. 11
18:03
Áll a bál Hegyvidéken – reagált a Momentum jelöltje az őket ért vádakra (Mandiner)
Bíztam benne, hogy ez a kampány Hegyvidékhez és annak lakóihoz méltó módon nem lesz mocskos – fogalmazott Farkas Csaba.
ápr. 11
18:03
Valami bűzlik a Magyar Péter által átvett kamupárt körül (Nyugati Fény)
Érdekes dolgok derültek ki
ápr. 11
18:03
Az oroszok több ukrán erőművet is szétlőttek, nullázódott egy nagy áramszolgáltató termelése (Telex)
Hírösszefoglalónk az orosz-ukrán háborúról.
ápr. 11
18:06
Teljesen szétroncsolja az agyad ez az étel: kerüld messziről, ha jót akarsz magadnak! (Femcafe)
Az új kutatások azt sugallják, hogy egy bizonyos ételtípus hosszú távon akár agykárosodáshoz is vezethet, ha gyakran fogyasztjuk.
ápr. 11
18:06
Megújul a járda az Északi körúton (Nyíregyháza)
Megújul a járda az Északi körúton, a Széna tértől a Vasvári Pál utca irányába.
ápr. 11
18:09
A választási bizottság nyilvántartásba vette a TISZA pártot (Infostart)
A Nemzeti Választási Bizottság csütörtöki ülésén nyilvántartásba vette a Tisztelet és Szabadság Pártját (TISZA).
ápr. 11
18:09
Eredics Lilla: Balogh Attila versei kitágították az önértelmezés dimenzióját (Könyves Magazin)
A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Eredics Lilla Balogh Attilától ajánlja kedvenc versét.

Keresés