A 2023-ra vonatkozó becslések szerint világszerte összesen 37,6 milliárd dollárt kerestek kriptovalutákkal a tavalyi évben. Cikkünkből most kiderül, hogy melyek
Megdőlt a hajnali és a napi országos és fővárosi melegrekord is vasárnap - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn. Azt írták: vasárnap is folytatódott a nyárias idő, a legmelegebbet Baja Csillagvizsgáló meteorológiai állomáson mérték, 31,2 Celsius-fokot. Ez 2,5 fokkal volt több, mint az erre a napra vonatkozó eddigi rekord, a Túrkevén 1939-be
62 éves korában elhunyt Lori és George Schappell, a világ legidősebb sziámi ikerpárja, írja az MTI. A fejüknél összenőtt ikerpár hivatalosan április 7-én hunyt el egy philadelphiai klinikán. Haláluk oka jelenleg ismeretlen.
Zsigó Jenő nevéhez olyan intézmények és alakulatok kötődnek mint az Ando Drom, a Romano Kher és a Roma Parlament. A magyarországi cigány mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakjaként évtizedeken át dolgozott a hazai közéletben. 2022-ben megjelent életinterjú-kötetén keresztül egy elkötelezett, soha meg nem alkuvó ember munkásságába nyerünk bepillantást
Lapunk arról kérdezte Szalai Mátét, a velencei Ca' Foscari Egyetem kutatóját, aki jelenleg a Tel Aviv Egyetemen végez vendégkutatást, hogy tel-avivi otthonából, milyen volt átélni a szombati irani rakétamádast, és számít-e folytatásra.
A téma a közeljövő talán egyik legsúlyosabb egészségügyi válsága: a kórokozók világszerte ellenállóbbak lesznek a gyógyszerkészítményekkel szemben, sőt a hatásukra még fertőzőbbé is válhatnak.
Szombatról vasárnapra Irán támadást indított Izrael ellen, amit ugyan Teherán lezártnak tekint, de most az nyugtalanítja a befektetőket is, hogy mi lehet az izraeli válaszlépés. Emiatt hétfőn reggel csak kis fellélegzést láttunk a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, illetve a forint is erősödni tudott valamelyest a pénteki esés után, de aztán jött a
Első volt amerikai elnökként büntetőügyben áll bíróság elé Donald Trump. Hétfőn megkezdődő tárgyalásán azzal vádolják, hogy üzleti feljegyzéseit meghamisítva próbálta eltusolni Stormy Danielsnek fizetett hallgatási pénzt; négy év börtönbüntetés is várhat rá, ha bűnösnek találják.
Szeretettel várják a Korzó Bevásárlóközpont és a Vikár Sándor Zeneiskola együttműködésének köszönhzetően létrejött nyitó előadására. Szokatlan környezetben mutatkozik be a zeneiskola, a 3 koncertet a bevásárlóközpont különböző pontján tartják.
Mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemlét vezetett be az Allianz a casco-szerződések megkötésénél - közölte a biztosító. Az üzleti mesterséges intelligencia megoldásokkal, a legkülönbözőbb AI use case-ekkel egy teljes napon át foglalkozunk április 23-ai AI in Business rendezvényünkön. Regisztráció és !
Meghan Markle a hétvégén egy lovaspóló mérkőzésen vett részt, ahol készült róla egy videó, amely a szakértők szerint fontosabb, mint azt bárki gondolná.
Az idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat az agrártárca, a felhívások célja az identitás megerősítése - mondta V. Németh Zsolt magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos.
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) óvatosságra inti a légitársaságokat az izraeli és iráni légtérben történő repülésekkel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy bár a hétvégi feszültségek során nem kerültek veszélybe polgári gépek, továbbra is szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet, és készen állnak megfelelő intézkedésekre.
Az eurózóna ipara februárban kis növekedést mutatott az előző hónapok jelentős esése után, nagy megkönnyebbülésről tehát nem beszélhetünk. A kontinens ipara immár régóta nem képes növekedni, és egyelőre nem látszik, hogy rövid távon kijönne a gyenge teljesítményből. A magyar ipar ezzel szemben februárban erős teljesítményt mutatott, de egyelőre ide
"Az a döntése, hogy anyák napján tüntetést tart, nemcsak az anyák iránti tisztelet hiányát mutatja, hanem aláássa a család egységének fontosságát is" – mondta a Mandinernek az énekesnő.
Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő tanárok bére a középfokú oktatásban - olvasható a párt sajtóközleményében. Az LMP támogat minden közszférában történő béremelési követelést, így a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének bérkövetelését
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,34 pontos nyitás után erősödött hétfőn délelőtt. A BUX 11.30 órakor 67 570,31 ponton állt, ami az előző, pénteki záró értékéhez képest 281,24 pontos, 0,42 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 282,58 ponttal magasabb.
A Tesla több mint 10%-kal csökkentené alkalmazottainak számát, miközben az első negyedévben a járműszállítások csökkenéséről jelentett és egy olcsó autó gyártásának terveit is elvetette - tudta meg az Electrek a Reuters tudósítása szerint.
A tavalyi év is kiválóan sikerült, az idei első negyedévben pedig még jobban rákapcsoltak a nyugdíjpénztárak. A magas kockázatot vállaló portfóliók már három hónap után kétszámjegyű pluszban állnak - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A kongresszus egyben dönthet egy 95 milliárd dolláros segélycsomagról, amiből 60 Ukrajnának jár, míg 35-öt az Irán által a hétvégén megtámadott Izrael kap.
Az elmúlt 3 év statisztikái alapján átlagosan 2 óra 30 percig tart egy utcai parkolás, míg a parkolóházakban és parkolóudvarokban 6 óra 10 percet parkolnak a Parkl felhasználói. A közlekedési csomópontoknál elhelyezkedő parkolóházakban ez az idő jóval hosszabb is lehet, például Újbudán, a Kelenföldi pályaudvar közelében működő Budapest One Parkolóh
Bárhonnan nézzük, Clint Eastwoodot lassan csak hat év választja el a századik életévétől. Nem lesz soha húszéves forma arca, az viszont döbbenetes, a korábbi fotóihoz képest most milyen állapotban kapták lencsevégre.
A GoodSpirit az idén stílusosan összemixeli két korábbi rendezvényét – Bar és Rum Show –, így idéntől GoodSpirit Rum & Cocktail Show néven fut majd a népszerű tavaszi eseménye, ahol a bárvilág legújabb trendjeit, italait ismerheted meg.
A négy évvel ezelőtt elindított településfásítási program keretében eddig 46 ezer fát ültetettek hazánkban. Az Agrárminisztérium államtitkárának tájékoztatása szerint az a cél, hogy még több zöld terület legyen az országban. Feldman Zsolt közölte: az elmúlt száz évben megduplázódott a hazai erdők aránya.