Az Izrael elleni iráni drón- és rakétatámadások és a két nemzet közötti növekvő feszültség komoly félelmet kelthet a pénzügyi piacokon, ami egyes elemzők szerint átmeneti esést eredményezhet többek között az aranynál és az ezüstnél is, a menekülőeszköznek számító nemesfémeknél kicsit hosszabb távon nézve ez egy ritka lehetőséget kínál a befektetők
Parlamenti választást tartanak szerdán Horvátországban, de az előzetes felmérések szerint kompromisszumok nélkül sem a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), sem a baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) nem tud kormányt alakítani, mert egyikük sem tudja begyűjteni az ehhez elegendő számú szavazatot a voksoláson.
35 évvel a rendszerváltás után nincs normális közvécéhálózat Budapesten, ami van, az túl drága. De nem azért van kevés működő közvécé, mert Tarlós vagy Karácsony bezáratta őket, hanem mert Demszky idejében szartak az egészre.
A kávé a világ egyik legnépszerűbb itala; pozitív élettani hatásai mellett fogyasztásának számos előnye van. Amellett, hogy éberré tesz minket, fokozza a teljesítményünket és javítja a hangulatunkat, még szépít is. Lássuk, hogyan!Mosolyt csal az arcodra: A munkahelyi kávészünet előnyeiA reggeli kávé illata, a gőzölgő fekete ital látványa – sokak sz
Februárban az elemzői várakozásoknak megfelelő mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése havi összevetésben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára hétfőn felkerült adatok szerint.
A Nexperia elismerte a biztonsági incidenst, de azt nem részletezte, mi kerülhetett illetéktelen kezekbe a többek között az Apple-lel, a Huawei-jel és a SpaceX-szel is üzletelő csipgyártónál.
Az F1 veterán szakírójának értesülései szerint elkezdődtek a tárgyalások az új Concorde-egyezményről, benne egy olyan változással, ami végleg ellehetetlenítheti az új csapatok beszállását.
Jelentősen megemelkedett a Svájcba repülővel utazók száma tavalyhoz képest a Kiwi.com globális foglalási adatai alapján, ráadásul a Svájcba irányuló forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti. Magyarországról 47%-kal többen foglaltak idén, mint tavaly a vizsgált időszakban. Míg a desztinációk többsége esetében az átlagos repülőjegyárak emelkedését t
Függetlenül attól, hogy mi az alapvető mechanizmus a migrén kialakulásának hátterében, számos dolog provokálhatja a fejfájás jelentkezését. Nézzük most meg, hogy mik lehetnek ezek!
Csaknem 1,9 milliárd forint értékű önkormányzati fejlesztések valósultak meg az elmúlt években Zalaegerszegen, a Gébárti-tónál - tájékoztatta a városháza az MTI-t.
A Nasa nagyobb hatással van mindennapi éltünkre, mint gondolnánk, hiszen űrkutatás nélkül a ma ismert tárgyaink egy része nem is létezne. A National Geographic április 18-tól elérhető „Nasa találmányok” című sorozata apropóján most összegyűjtöttünk 10 olyan eszközt, aminek jelenlétét ma már természetesnek vesszük és bele sem gondolunk abba, hogy az
Az Agility Robotics Digit gépe az Amazonnál dolgozik, de hamarosan munkába áll egy másik kereskedelmi ellátó cég raktáraiban is. A hozzá hasonló robotokat az árupakolás mellett autógyártók telepein használják egyre gyakrabban.
A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió legnagyobb állásbörzéjén - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón hétfőn a helyszínen.
Új gépjármű eladásait 15,9 százalékkal 2.424-re, míg a használtautó-eladásokat 22,8 százalékkal 597 darabra növelte az első negyedévben az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága. A teljesítmény annak fényében különösen kiemelkedő, hogy mindeközben Magyarországon mindössze 7,23 százalékkal nőtt* a forgalomba helyezett személyautók száma. A Kisk
Kurt Russellt sosem vonzották az össznépi akciózgatások, végül mégis belement abba, hogy a Halálos iramban-filmekhez csatlakozzon. Most az is kiderült, miért mondott nemet Sylvester Stallonénak, amikor A feláldozhatók franchise-hoz hívta őt.
Ugyan egyre lassabban, de folytatódott a fogyasztóiár-index csökkenése a mutató márciusban 3,6 százalékra mérséklődött 2023 azonos időszakához képest. Az élelmiszerek drágulása gyakorlatilag megszűnt ezek árindexe már csak 0,7 százalékkal volt magasabb a tavaly márciusinál. Ugyanakkor a nyugdíjasok most mégis kevesebből gazdálkodhattak, mint februá
Kovács Gergely a Magyar Kétfarkú Kutyapárt színeiben elsöprő győzelmet avatott tegnap hegyvidéki előválasztáson. A párt társelnöke 61 százalékkal nyerte meg az előválasztást, így ő lesz a kormánypárti Fonti Krisztina kihívója. Le Marietta, a párt EP-listavezetője erről, az európai parlamenti választásokról és a Magyar Péter-jelenségről is beszélt a
A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind a 27 piacára.
A Fidesz Magyar Andrást indítja a 2024-es önkormányzati választáson polgármester-jelöltként Dunaújvárosban. A politikus régebben az MSZP helyi elnöke, országgyűlési képviselőjelöltje volt.
Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.
A Bayer Leverkusen története során először végzett élen a Bundesligában. A spanyol edző első felnőttcsapatával csodát tett, 43 meccse veretlen a gyógyszergyári együttes. Előtörtek az érzelmek, folyt a sör és a pezsgő.
2024 márciusában tovább emelkedtek a lakbérek, országosan 0,8, Budapesten 1,8 százalékkal nőttek egy hónap alatt – derül ki a Ksh–ingatlan.com-lakbérindex friss adataiból.
Ugyan visszajáró vendégként nem először van rossz tapasztalata a zuglói étteremmel, Havas Henrik mégis visszatért egy kacsasült erejéig. Már megbánta, és ennek hangot is adott a Facebookon, öklendezésének külön figyelmet szentelve.
A megújult Százéves cukrászda udvarán, pénteken délután öt órakor kezdődött az a programismertető fórum, melyen a várost polgármesterként tizennégy éve vezető Görgényi Ernő jelentette be, újbóli megválasztásuk esetén milyen fejlesztéseket terveznek. Az eseményen elsőként Alt Norbert alpolgármester, a Fidesz gyulai elnöke azt mondta, a legutóbbi