Rácz Ildikó, azaz VV Gigi már pontosan tudja, hogyan szeretné világra hozni a második gyermekét. Az egykori valóságshow-sztár az első szülésénél is otthonszülést tervezett, ám akkor még nem mert belevágni.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság átfogó ismertetője a gyepek védettségéről és a gyephasználatra vonatkozó előírásokról minden érintett gazdálkodó számára nélkülözhetetlen információkat tartalmaz.
Az agrárium zöld átállása komoly kihívást jelent az ágazat számára, hiszen a környezeti terhelés csökkentésével egyidejűleg kell a mezőgazdasági termelést növelni, és megkezdeni az alkalmazkodást a szélsőséges időjárási helyzetekhez.
Elfyn Evans eddig két dobogós eredmény mellett egy negyedik helyet szerzett az idei három WRC-futamon, ezt a jó szereplést pedig a hétvégi Horvát Rallyn is folytatná.
A nemzetgazdasági miniszter szerint ugyan a magyarországi infláció összeomlott, a laptársunk által elkészített legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép szerint azonban márciusban csaknem kéttucat európai ország éves fogyasztóiár-indexe is alacsonyabb volt.
A neves izraeli történész, Yoram Hazony a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint a belga bíróság hivatalosan is megsemmisítette a konferencia leállításáról szóló végzést.
Jó évet zárt tavaly a Yettel Magyarország: a távközlési szolgáltató árbevétele a nemzetközi számviteli sztenderdek szerint kétszámjegyű mértékben, 615 millió euróra nőtt, adózott nyeresége enyhe csökkenéssel 6 millió euró lett - ismertette Takács József, a Yettel Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese az MTI tudósítása szerint.
Egymással verseng az Aston Martin és a Ferrari Adrian Newey kegyeiért. Sajtóhírek szerint nemrég Olaszországban járt a szakember. Hiába vár azonban tőle azonnali segítséget bárki?
Kedden is folytatódott a forint gyengülése a vezető devizákkal szemben, az esti órákban pedig már tavaly október eleje óta nem látott mélyponton is volt a forint a dollárral szemben, miután Jerome Powell, a Fed elnöke egy konferencián kijelentette, hogy nem történt előrelépés az infláció tekintetében, ez pedig igencsak odacsapott az alapból nyomott
A blokád ellenére szerdán folytatódik a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) – jelentette be Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Facebookon. Orbán Viktor eközben arról posztolt késő este, hogy nem fogják elhallgattatni a rendőrök.
A progresszív liberálisok és a kommunisták ugyanúgy viselkednek – így reagált a NatCon konferencia kapcsán kialakult helyzetre Orbán Viktor az Európai Parlamentben.
Komolyabb hangulatromlást láttunk a héten a piacon, egyrészt az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, másrészt pedig továbbra is ott vannak a ragadós inflációval kapcsolatos aggályok. Jerome Powell amerikai jegybankelnök tegnap arról beszélt arról, hogy a jegybanknak a kamatcsökkentés előtt több arra utaló