Világszerte továbbra is sérülnek a nők szexuális és reprodukciós jogai, elsősorban a kisebbségi csoportok körében - olvasható az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) szerdán közzétett jelentésében.
Az idei első negyedévben szinte ugyanannyi motorbenzin és 3,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint tavaly az első három hónapban, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 1,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) szerdán. A prémium üzemanyagok keresletének emelkedése akadályozta meg a fog
A program beruházásai hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakképzési rendszer megfelelően képzett fiatalokat adjon a munkaerőpiacnak, mondta Pölöskei Gáborné.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
Magyarországon a loncokon 5 levéltetű faj előfordulásáról van tudomásunk, amelyek a Hyadaphis, Prociphilus, Rhopalomyzus, Trichosiphonaphis nemzetségekbe tartoznak.
Juan Pablo Montoya saját példáján mutatja be, mennyit változtak a pilóták közötti kapcsolatok az elmúlt húsz évben, ami a kíméletlen szemléletmódot is eltüntette a pályákról.
Már-már tradíció, hogy június első szombatján a Balaton-felvidék csodás szőlőhegye megtelik élettel és egy napra a borrajongó természetbarátoké lesz a főszerep. A Szent György-hegy Hajnalig a nyár egyik leghangulatosabb fesztiválja, amikor olyan kis pincék is kinyitnak, ahova máskor nem lehet ellátogatni. Ez a nap a találkozásoké, a pikniké, a lass
Kedden a Gál Ferenc Egyetem gazdasági karán rendeztek konferenciát a Technológia lehetőségei, az ember az új világban címmel. A hagyományteremtő programon többek között a digitalizáció térhódításáról, a mesterséges intelligenciáról és a genomikáról is szó esett. Gyakorlati helyként és együttműködő partnerként van jelen a Nemzeti Adó- és Vámhivata
Tavaly az első negyedévben 896 millió liter üzemanyag fogyott összesen a magyar kutakon, idén eddig viszont a 879 millió litert is alig haladta meg az eltankolt benzin és dízel mennyisége.
A BP, az azeri ACG blokkot működtető angliai olajvállalat bejelentette, hogy a hetedik platform is megépült a tengeri mezőn, ami a napokban elkezdi az szénhidrogén felszínre hozását.
Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben, ahol látványetetésekkel, állatbemutatókkal és állattréningekkel várják a látogatókat.
Meghan és Harry elmenekültek kicsit Kaliforniából, és Floridában pihentek.A forró floridai hőségben eltöltött nap után Sussex hercege és hercegnéje a Palm Beach-i Four Seasons Hotelben töltötte az éjszakát, ahol a palotaszerű lakosztályok ára meghaladja a 8000 dollárt (közel 3 millió forint) éjszakánként.Harry herceget és feleségét, Meghant április
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézsé
Az MVM Mobiliti Kft. az MVM Csoport tagjaként – a 2022 végén elnyert, tíz helyszínre szóló támogatási forrást követően – újabb, közel 1,2 milliárd forint támogatásból az ország további húsz helyszínén, összesen immár harminc helyszínen létesíthet 600 kW teljesítménnyel működő elektromos töltőállomásokat a magyarországi TEN-T közúthálózat egyes szak