Nem indul újra a második kerületben a Karácsony Gergely pénzembereként ismertté vált Perjés Gábor – ez derül ki a kerület polgármesterének minapi posztjából.
Taylor Swift hamarosan megkezdi európai turnéját, a rajongók pedig annyira kétségbeesetten kapkodnak a jegyek után, hogy sokszor észre sem veszik, ha átverik őket. A csalások száma már akkora méreteket öltött, hogy Lloyds Bank hivatalos úton is figyelmeztette az ügyfeleit.
Egészen elképesztő aranylopás történt tavaly áprilisban Kanadában, amelyben beépített reptéri emberek segítsége nyomán illegális fegyvervásárlás is történhetett, és amely ügyet a helyi rendőrfönök Netflix-sorozatba illő cselekménynek nevezett. Ma megtörtént kilenc gyanúsított ellen a vádemelés Kanada történetének legnagyobb aranylopási ügyében.
Elképesztő, amit a horvátok elértek a Rally Világbajnoksággal. A semmiből raktak össze egy világszínvonalú eseményt, amit immáron negyedszer rendezhetnek meg Zágráb és Károlyváros környékén, idén pedig egészen a tengerpartig leautózik majd a mezőny, mégha csak egy parc fermé erejéig is. Eddig mind a három Rally Croatia WRC futamról beszámoltunk itt
A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21. között megrendezett esemény az egyik legrangosabb nemzetközi konyhakiállítás. A vállalat a rendezvényen bemutatja, ho
Az amerikai földgázárak idén márciusban évtizedes mélypontra, 1,57 dollár/Mmbtu szintre estek. Azóta volt némi emelkedés, de az 1,67 dolláros ár továbbra is nagyon nyomott, s részben alacsonyabb a szektor 1,5-1,8 dollár/Mmbtu közti változó költségénél.
David Beckham már kapcsolatuk legelejétől fogva tudta, hogy Victoria a tökéletes társ számára, ezúttal pedig azt is elárulta, mi fogta meg igazán feleségében.
Oroszország ausztrál városi közgyűlések 235 képviselője számára tiltotta meg a beutazást, az ország "oroszellenes" politikai tevékenysége miatt - közölte szerdán az orosz külügyminisztérium.
A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én közzéteszi új kísérleti statisztikáját.
Témák: – A technológia lehetőségei, az ember az új világban címmel rendeztek konferenciát a Gál Ferenc Egyetem gazdasági karán. A hagyományteremtő programon többek között a digitalizáció térhódításáról, a mesterséges intelligenciáról és a genomikáról is szó esett. – A tavalyi évhez hasonlóan idén is az év pálinkás bonbonját keresik Gyulán. A szerda
Amerikában folytatódott a lejtmenet a terménypiacokon. Európában is hasonló volt a hangulat, de malmi búza és kukorica legalább tartani tudta előző napi értékét.
Baranyi Krisztina a IX. kerületi polgármester a közösségi médiában osztotta meg, hogy rengeteg pénzt találtak egy fa alatt. A rendőrkapitányságon veheti át a gazdája az összeget, ha igazolni tudja magát.
Kalocsa olyan növekedési pólus központi helyén fekszik, amely kiváló adottságokat, előfeltételeket jelent egy város, egy közösség számára, hogy emelkedő pályára álljon - fogalmazott a területfejlesztési miniszter kedden a Bács-Kiskun vármegyei településen.
Gyula után a békési megyeszékhelyen folytatta országjáró körútját a TISZA Párt politikusa. Sok konkrét ígéretet megfogalmazott, de sok gondolat korábbi tüntetésekről is ismerős lehetett.
Meghan Markle már majdnem két évtizede áll a figyelem középpontjában; kezdetben színésznőként, majd királyi személyként, most pedig közéleti szereplőként tevékenykedik a nyilvánosságban – s ahogyan fokozatosan megváltozott a szerepe a reflektorfényben, úgy alakult át az öltözködési stílusa is.
A KÖVIZIG Szivárvány Nyugdíjas Klub közel ötven éve működik,Tokaji Istvánné alapítóként, majd vezetőként is kapcsolódott a gyulai szervezethez. A 3 Témában a napokban a leköszönő elnökkel a nyugdíjas közösségek szerepéről, működéséről és jövőképéről beszélgettünk.
A tavalyi év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? Vajon a használt lízingautók jelenthetik a megoldást? Netán az élelm
Több tucat, az Astra műholdon keresztül sugárzott tévécsatorna adása szakadt meg, miután Oroszország támadást intézett szerdán az ukrán műholdas műsorszórás ellen - tudatták ukrán műsorszolgáltatók.
Az MVM Mobiliti Kft. az MVM Csoport tagjaként a 2022 végén elnyert, tíz helyszínre szóló támogatási forrást követően újabb, közel 1,2 milliárd forint támogatásból az ország további húsz helyszínén, összesen immár harminc helyszínen létesíthet 600 kW teljesítménnyel működő elektromos töltőállomásokat a magyarországi TEN-T közúthálózat egyes szakasza
Egy vizsgálat kimutatta, körülbelül hány buborékot tartalmaz egy pohár pezsgő.Gérard Liger-Belair kutató a The Journal of Physical Chemistry B című folyóiratban 2014-ben publikált tanulmányának eredményei sokak számára illúzióromboló lehet, ugyanis kiderült, hogy sokkal kevesebb buborék van egy pohár pezsgőben, mint azt a tudósok korábban gondolták
Két kiváló szakember, Tari Annamária és Keleti Arthur segítségével megvizsgáltuk, vajon milyen kihívásokat, korlátokat jelent az érzelmek és az emberi viselkedés kódolása, modellezése a mesterséges intelligencia területén, valamint, hogy az AI rendszerek érzelmek felismerésére és kifejezésére vonatkozó „képessége” milyen etikai és társadalmi kérdés