Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Húsz év után először szerepel egyszerre a női és a férfi kézi- és vízilabdacsapat is a játékokon – mondta MOB sajtótájékoztatóján Schmidt Ádám sportállamtitkár.
Apróhirdetési oldalon árult számítástechnikai termékeket egy eladó, akinek ebből komoly jövedelme származott. Mindez az internetes és a banki adatok alapján vált egyértelművé, mivel rendszeres bevételeit nem vallotta be – derült ki az adóhatóság közleményéből.
A Brit Olimpiai Bizottság (BOA) elnöke szerint problémákat vet fel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) bejelentése, mely szerint pénzjutalmat kapnak a párizsi ötkarikás játékok aranyérmesei.
105 évvel ezelőtt született az összetéveszthetetlen hangú énekesnő, Chavela Vargas, akinek a nevét Mexikóval szokás összekötni, pedig valójában Costa Ricán született. Sokáig utcazenélésből élt, első albuma 30 éves korában jelent meg, de igazán híres csak 70 évesen lett, amiben nem kis része volt Frida Kahlónak és Pedro Almodóvar rendezőnek.
Kiszivárogtak olyan dokumentumok, amelyek szerint az EU tisztviselői mentességet kérnek saját, ellentmondásos törvénye alól. Az Európai Parlament jóváhagyta az elektronikus
Amerikában folytatódott a lejtmenet a terménypiacokon. Európában is hasonló volt a hangulat, de malmi búza és kukorica legalább tartani tudta előző napi értékét.
Több mint 400 milliárd forintból épül fel a Marina City, a főváros új, Duna-parti városnegyede, amelyet a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia fejleszt; a beruházás alapkövét ma tették le.
Az elmúlt napokban látott komolyabb esés után megérkezett a felpattanás a tőzsdéken, és ugyan a lendület a nap vége felé elkezdett fogyni, a BUX index ennek ellenére is szépnek mondható, 1,1 százalékos pluszban zárta a mai napot.
Ismét a fintech cégek vonzották a legtöbb tőkét az Egyesült Királyság startup szektorában a HSBC és a Dealroom friss Innovációs beszámolója szerint. A fintech startupok 2024 első negyedévében, összesen 1,4 milliárd dollárt gyűjtöttek, amivel a szektor visszaszerezte első helyét az energiaipartól. Ehhez néhány jelentős összegű tőkebevonás is hozzájá
A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok vég
Stick Gyula prózával, Illyés Péter lírával idézte meg az ízig-vérig nyíregyházi költőt. Így folytatódott a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság Értékes Esték című programsorozata a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A költő irodalmi munkásságát Stick Gyula, mint a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület alapító elnöke és Illyés Pé
Biztosan lesz izraeli válaszcsapás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában László Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, külpolitikai újságíró. Szerinte azonban nyílt háború nem várható a két ország között, az újraválasztására készülődő Joe Biden amerikai elnök ugyanis ezt nem támogatná.
Az idei első negyedévben szinte ugyanannyi motorbenzin és 3,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint tavaly az első három hónapban, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 1,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) szerdán. A prémium üzemanyagok keresletének emelkedése akadályozta meg a fog
Hazánkban is folyt a boszorkányüldözés a 16-18. században, bár európai mércével kisebb mértékben. Mária Terézia tiltó rendeletéig számtalan badarságon alapuló ítélet végződött kínhalállal.
Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából