Ebben a tanévben, március utolsó hetében párizsi tanulmányi kiránduláson vett részt a gyakorlóiskola 22 tanulója, melyet az intézmény 2 franciatanára (Nagyné Mussó Judit és Tóthné Szabolcsi Zsuzsa Judit) szervezett.
A párizsi lesz az első olyan olimpia, ahol pontosan ugyanannyi nő versenyez majd, mint férfi - erről beszélt száz nappal a nyári ötkarikás játékok megnyitója előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.
Polgármesterjelöltjük, Fülöp László "ugyanúgy gondolkodott", mint Marco Rossi: a tapasztalat és a fiatalság megfelelő arányát kereste. A 19 jelölt között van apa-fia páros és két nő.
A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte a horvát parlamenti választásokat, de nem tud önállóan kormányt alakítani – derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló, az urnazárás után, szerda este nyilvánosságra hozott felmérésből.
A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a horvát parlamenti választásokat, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után, szerda este nyilvánosságra hozott felmérésből.
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? Dr. Szabó Gergely ügyvéd bejegyzése a Munkajog blogon.
Milyen kép él a fejünkben a tökéletes szexről? Forró hangulat, egymásra gerjedés, szenvedély és tökéletes összhang. Érzékiség, kielégülés, hibátlan testek, egymás titkos gondolatát ismeretlenül is kitaláló szeretők. Felejthetetlen élmények, sorsszerű beteljesedés, romantika vagy erőteljesség, kinek-kinek érdeklődése szerint.
Már januárban megkapták a sportági szövetségek és az egyesületek az idei támogatásukat, hogy ezzel is segítsék a sportolók sikeres olimpiai felkészülését – erről beszélt az InfoRádióban 100 nappal a párizsi nyári játékok megnyitója előtt a Honvédelmi Minisztérium sportállamtitkára. Schmidt Ádám hangsúlyozta, tudatosan vállalták minél több kvalifiká
Amikor Brüsszelben egy háború- és migrációellenes Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát rendőrökkel akarnak ellehetetleníteni és szétzavarni, az nem más, mint az a világ, amely a vörös csillag árnyéka alatt élt.
A balliberális kormányok idején valahogy mindig felpörgött a privatizáció, aminek egyik eklatáns példája volt a ferihegyi reptér dobra verése. A jobboldali kabinet most korrigálna.
Több tucat, az Astra műholdon keresztül sugárzott tévécsatorna adása szakadt meg, miután Oroszország támadást intézett szerdán az ukrán műholdas műsorszórás ellen - tudatták ukrán műsorszolgáltatók.
Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. Az otthoni munkavégzés lehetősége a kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, v
A Bayern München és a Real Madrid jutott a labdarúgó BL elődöntőjébe. A németek 1-0-ra verték az Arsenalt. A spanyolok 120 perces csatában 1-1-re végeztek a mérkőzés nagy részében nyomasztó fölényben játszó Manchester City ellen, majd megnyerték a szétlövést.
A diklofenák egy nemszteroid gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító. Mozgásszervi megbetegedésekben csökkenti a gyulladásos eredetű fájdalmat, a duzzanatot, az esetleges lázat, javítja a mozgásképességet.
Sima vereséggel búcsúzott a 2,8 millió euró összdíjazású, barcelonai salakpályás férfi tenisztorna második fordulójában a viadal 12-szeres győztese, Rafael Nadal.
Új módszertan és az elhanyagolt kínai források vezették Aydemir Hakan török kutatót a tudományos áttöréshez: talán mégis Anonymusnak volt igaza. Még a székelyek vándorlása is követhetőnek tűnik!
Major Veronika 30 találattal bronzérmes lett és egyben ötkarikás kvótát szerzett a nők 25 méter pisztoly versenyszámában a sportlövők Rio de Janeiróban zajló olimpiai kvalifikációs versenyén.
A rákos sejtek életben maradásának egyik oka az, hogy elrejtőznek a szervezet immunrendszere elől, így kerülik el az ellenük küzdő T-sejtek ellenőrzését.
Hiába látja az Európai Bizottság "jó szakértőnek és partnernek" Bóka János európai ügyekért felelős minisztert, ugyanis egyelőre úgy tűnik, hogy az Orbán-kormánynak további lépéseket kell tennie az uniós források megszerzése érdekében.
Metsola szerint Ukrajna, Moldova, Georgia és a Nyugat-Balkán uniós csatlakozásának továbbra is kiemelt helyen kell szerepelnie stratégiai és politikai napirenden..
A magyar szabályok szerint a határ illegális átlépése jogtalan cselekedet, az illegális határátlépés nem emberi jog, hanem bűnelkövetésnek számít; Magyarországon a határ az határ, aki nem jogosult a belépésre, az nem lépi át a határokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben szerdán.