A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.
Kamilla királyné, ahogy a brit királyi család minden tagja, igencsak nehéz időszakon megy keresztül, bár próbálja megőrizni az összeszedettség látszatát, a testbeszéd szakértő szerint nagyon megviselik őt a történtek.
Angelina Jolie édesapja nem más, mint a már 85 éves Jonathan Vincent Voight amerikai színész, aki bár New York államban született, anyai ágon német és apai ágon szlovák felmenői vannak. Musicalekben és filmekben is szerepelt, számos jelölés, sőt, Oscar-díj büszke tulajdonosa!
Génszerkesztéssel alakítanák át a növényeket, hogy a precíziós technológiával végzett gyomirtás során a gépek könnyebben meg tudják különböztetni a haszonnövényeket a gyomoktól.
Az amerikai spekuláns már a kilencvenes évek eleje óta rendszeresen fejti ki véleményét, mutatja be terveit arról, hogyan állítaná át Európát és a Nato-t háborús üzemmódra.
A 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.
A pénzből 150 millió euró jut arra a német kezdeményezésre, amely több országgal közösen gyorsan nagy hatótávolságú légvédelmet biztosítana Kijev számára.
Témák: – Csütörtök este a Gyulai Várszínház felolvasó-színházi ősbemutatóját láthatta a közönség Ártatlanok – Levelek a Kner család életéből címmel. Az előadás kivételes szereposztásban mutatta be a nagymúltú, gyomai nyomdász- és művészdinasztia családtörténetét. – Elismeréseket is átadtak a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület csütörtök délután
A szalonteszt olyan, mint Mátyás király álruhás országjárása. Tudod, amikor hétköznapi öltözetben mész a márkakereskedésbe, nézegeted az újdonságokat, közben teszteled a személyzetet. Ők azok, akik sokszor beleesnek abba a tévhitbe, hogy a ruha teszi az autóvásárlót. Soha ne ítélj külső alapján! Nem tudta ezt az angliai luxusautókereskedés alkalmaz
Várhatóan figyelmeztetést ad ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Johnson and Johnson (J&J) cég egyik köhögéscsillapító szirupja miatt, mert a készítmény nigériai készleteiben mérgező vegyületeket találtak – közölte pénteken az ENSZ-ügynökség.
Nem ritka, hogy valaki az egyik biztosítási jogviszonyában keresőképtelen és táppénzben részesül, míg az ezzel egyidejűleg fennálló másik jogviszonyában (jellemzően egyéni vagy társas vállalkozásban, esetleg megbízási jogviszonyban, de szó lehet másik munkaviszonyról is) mintha mi sem történt volna, folytatja a tevékenységét. Cikkünkben összefoglal
Eddig tizennyolcan jelezték, hogy indulnak a június 1-jei izlandi elnökválasztáson, a jelöltek között azonban egy igencsak meglepő választás is akad: az izlandiak ugyanis egy hegyet is elindítanának.
Reméljük, hogy még nincs semmi baja a veséidnek, és jó munkát végeznek a hulladékok és méreganyagok kiszűrésében a szervezetéből.Igencsak fontos szerepet játszanak a szervezetedben ezek a szervek, hiszen percenként fél csésze vért szűrnek ki a Nemzeti Cukorbetegség és Emésztési és Vese Betegségek Intézete szerint. Minden egyes vesében körülbelül eg
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora pénzügyi előnyt jelent ez a változás? Elsőre könnyű lenne rávágni, hogy 1 millió forintot, de valójában a pénzügyi hatás ennél lényegesen magasabb is lehet – írja összefoglalójában a Bankmonitor.hu.
A Sunmoney Solar Group több mint egy évtizede működő, dubaji székhelyű globális startup. Két évvel ezelőtt indította útjára a világ első tokenizált naperőmű projektjét, a Smart Digital Business Network-öt (Sdbn). Ez a blokklánc alapú innováció lehetővé teszi, hogy bárki biztonságosan és könnyen hozzáférjen a megújuló energia beruházásokhoz. A pro
A Bark Air nevű új luxus légitársaság messzemenőkig figyelembe veszi a kutyatartók érdekeit: a gazdik mostantól együtt utazhatnak négylábú kedvenceikkel. A borsos árért cserébe alaposan elkényeztetik a kutyákat.
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 654 forint volt, ami 31 forinttal, 5 százalékkal haladta meg a régiós 62
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában – közölte a saját adatai alapján az Insura.hu biztosításközvetítő pénteken az MTI-vel.
Örményország beleegyezett abba, hogy visszaad négy, határmenti falut Azerbajdzsánnak – jelentette be pénteken Aykhan Hajizada, az azeri külügyminisztérium szóvivője az X-en.
Joghurt, granola, lencse chips – mindegyik egészségesen hangzik, igaz? Sajnos, bármennyire is erényesnek hangzik egy étel – különösen a "teljesen természetes", "gluténmentes" és "élő, aktív kultúrák" – olyan népszerű hívószavakkal együtt, még mindig rossz lehet a számodra.
Eddig tizennyolcan jelezték, hogy indulnak a június 1-jei izlandi elnökválasztáson, a jelöltek között azonban egy igencsak meglepő választás is akad: az izlandiak ugyanis egy hegyet is elindítanának.
Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A falugazdászok 2024 áprilisától falugazdász tanácsadóként az eddigieknél is szélesebb körben támogatják majd a gazdálkodók munkáját – írja honlapján a NAK.
Jövő héten ül össze a kormány, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, mivel régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki a magyarországi benzin- és gázolajárak – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A politikus elmondta, hogy egy új üzemanyagárstop sincs kizárva – írja portfolio.hu.
Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank többek között számos pénzmosásgyanús ügyletet egyáltalán nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, ügyfél-átvilágítási gyakorlata nem volt megfelelő, s szűrőr
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.