2024. április 19. péntek

ápr. 19
6:03
Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (Mandiner)
Elszabadulhat a pokol?
ápr. 19
6:06
Megállt az élelmiszerek drágulása - de vajon megnyugodhatunk? (ATV)
Bár az utóbbi hetekben az élelmiszerárak drágulása megállt, Raskó György agrárközgazdász a következő hónapokban emelkedésére számít. A kereskedők egyébként láthatóan különválasztják, és eltérő akciókkal célozzák meg a tehetősebb vevőket, illetve azokat, akik alacsonyabb vásárlóerőt jelentenek. Tudósítónk az elmúlt hónapok gyakorlatának megfelelően
ápr. 19
6:12
Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók (ProfitLine)
Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon
ápr. 19
6:12
Így húznak fel egy teljes családi házat mindössze 6 óra alatt - lélegzetelállító belső terei vannak (Femcafe)
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.
ápr. 19
6:12
Rendkívüli hír: Izrael rakétacsapást mért Iránra (naphire.hu)
Nagyfokú készültségben van Irán.
ápr. 19
6:15
Úgy tűnik, egy nagyhatalomnak sikerül betiltania a dohányzást - világelsők lehetnek (Infostart)
Új-Zéland és Magyarország is tervezte már azt, amit most Nagy-Britannia elsőként megléphet: a szigetországban hosszú távon gyakorlatilag betiltanák a dohányzást. Az eddigi tapasztalatok alapján a cigarettáról nemcsak a dohányosoknak nehéz leszokniuk, hanem a nagy adóbevételek miatt az államoknak is.
ápr. 19
6:15
Mi folyik itt? Koltai Róberttel méltatlanul bántak el egy vidéki művelődési házban (Nyugati Fény)
Visszatér
ápr. 19
6:15
Új elektromos modellcsaládot dob piacra a Honda Kínában (Villanyautósok)
Három éven belül hat Ye villanyautó válik elérhetővé.
ápr. 19
6:18
Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók? (HR Portál)
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és aktivizálta a fiatal munkavállalókat, míg más tapasztalatok szerint jelentős bérfeszültséget okozott a generációk között. Emellett pedig az is kihívást jelent a munkáltatóknak, hogy hogyan néznek szembe a 2
ápr. 19
6:18
Betesz az építőiparnak az új otthonfelújítási támogatás (Azenpenzem)
Bár az építőipar pocsékul teljesített februárban is, reményre adott okot az építőanyag kereslet felfutása. Ez azonban kérészéletűnek bizonyult, márciusban ugyanis ismét visszaesést tapasztaltak a kereskedők, ráadásul a bejelentett otthonfelújítási támogatási program júniusi indulásáig nem is várható felfutás, mert kivárnak az emberek. A programról
ápr. 19
6:18
Marha jó a marhahús: mutatjuk, melyik részből mi készüljön! (Street Kitchen)
A marhahús az egyik legnépszerűbb és leguniverzálisabb alapanyag a konyhában. A különböző részek különböző ízvilágot és állagot képviselnek, így számtalan módon felhasználhatóak.
ápr. 19
6:21
Mégsem A filmkritikus lesz Quentin Tarantino utolsó rendezése (Igényesférfi.hu)
Tizedik nagyjátékfilmjére készült Quentin Tarantino: A filmkritikus című alkotás az 1970-es évek Los Angelesében játszódott volna, és úgy tűnt, a színészgárdához az Oscar-díjas Brad Pitt is csatlakozik. A Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény rendezője most mégis úgy döntött, hogy lefújja a projektet.
ápr. 19
6:21
Mit jelent a világpiacok számára az olaj újabb emelkedése? (NRGreport)
Az olajárak idén eddig mintegy 16%-kal emelkedtek, hordónként 90 dollár közelébe, mivel a közel-keleti feszültségek fokozódása és az ukrán-orosz energiainfrastruktúra elleni támadások miatt nőnek az ellátási aggodalmak.
ápr. 19
6:21
A magyar válogatott komolyan készül a viadalra (Márkamonitor)
Április 21-27. között Klagenfurtban rendezik 2024-ben a Divízió I/A-s női jégkorong-világbajnokságot a magyar válogatott részvételével. Nemzeti csapatunk három éven keresztül szerepelt a legjobbak között, az A csoportban, idén pedig az az egyértelmű célja, hogy visszajusson oda, a legjobb tíz közé az onnan a közelmúltban kihullott Dánia és Kína hel
ápr. 19
6:21
Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt? (KKV Magazin)
A robotika már nem a jövő, hanem a jelen: Magyarországon is forradalmasítja az orvostudományt. A mesterséges intelligencia alapú gépek nem csak enyhíthetik a szakemberhiányt, de segítségükkel már a kezdő orvosok is expert szinten tudják végezni munkájukat, miközben a betegek gyorsabb, pontosabb ellátást kaphatnak – véli Prof. Dr. Madácsy László, a
ápr. 19
6:21
George Clooney gyönyörű nője kellemetlen helyzetbe került, ultrarövid szoknyája miatt mindent látni (Promotions)
Amal Clooney szoknyája rakoncátlan volt, felcsúszott a finom vékony combjain az ügyvédnő pedig nem vette észre.
ápr. 19
6:21
Több ország képviselője Izrael kizárását követeli az Eurovíziós Dalfesztiválról (Magyar Hírlap)
A szervezők erős politikai üzenete miatt átíratták Eden Golan versenydalát, akit halálosan megfenyegettek.
ápr. 19
6:21
Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére (Mandiner)
Az időzítés azért is lehet szerencsés, mert éppen 2027-ben lesz 100 éves a magyar öttusasport.
ápr. 19
6:21
Kedvenc tanösvényeink az áprilisi kirándulásokhoz (egy.hu)
Beköszöntött az igazi tavasz, a természet energikus gyorsasággal kezd kibontakozni – nem is lehetne megfelelőbb időt találni egy frissítő hétvégi kiránduláshoz. Országszerte várnak minket a legkülönfélébb természeti látnivalók, amelyek közül most kedvenc tanösvényinket hoztuk el nektek.
ápr. 19
6:21
Rejtélyes halál ragadta el egy nap alatt a kétgyerekes édesanyát (AC News)
A tragédia egy megfázással kezdődött: Luca előző este belázasodott, másnap már nem élt, két kisgyermeke azóta is keresi.
ápr. 19
6:21
Gyakran tapasztal görcsös hasi fájdalmat és hasmenést? Ez a betegség is okozhatja (EgészségKalauz)
A tünetek az egész bélfalra kiterjedő gyulladásos folyamat eredményei is lehetnek.
ápr. 19
6:24
Bod Péter Ákos: Kit is kellene utolérnie Magyarországnak? Hagyjuk Ausztriát, itt van Románia! (Portfolio)
Nem sok olyan bizonyosság volt a rendszerváltozás óta a magyarok fejében, mint az, hogy fejlettebbek vagyunk Romániánál. Mostanra azonban már ez is megdőlt. Az egy főre jutó GDP-ben leelőztek, a fogyasztásban pedig már messze előttünk járnak.
ápr. 19
6:24
Szakadék szélén a Közel-Kelet, megkezdődött az izraeli válaszcsapás Irán ellen (naphire.hu)
Az iráni állami média pénteken robbanásokról számolt be Iszfahán központjában, miközben az amerikai média tisztviselőket idézett, akik szerint Izrael megtorló csapásokat mért fő térségbeli riválisára.
ápr. 19
6:24
Legyél a több tízezer fiatal egyike, aki ingyen utazhatja be Európát vonattal! (Szakmát Szerzek)
A DiscoverEU program egy kalandos lehetőséget kínál az európai ifjúságnak, hogy felfedezzék Európa sokszínű kulturális örökségét és történelmét, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. Ismerd meg közelebbről ezt az izgalmas lehetőséget!
ápr. 19
6:27
Ismét 5G-s telefont mutatott be a Huawei (Rakéta)
A Pura 70-széria az eddigi P-sorozat leszármazottja, ami ennek megfelelően egészen impozáns tulajdonságokkal érkezik a boltokba - igaz, egyelőre csak a Kínában.
ápr. 19
6:27
Parancsszóra működik a "jogállam" Brüsszelben? (Mandiner)
Amikor az engedélyezés árulkodóbb, mint a betiltás volt – Brüsszel a NatCon konferencia kapcsán szépen bemutatta, mit gondol azoknak az alapvető emberi jogairól, akik el mernek térni a balliberális fősodortól.
ápr. 19
6:27
Mire figyeljünk a földvásárlást követően? (Magyar Mezőgazdaság)
A termőföld egy speciális "jószág", hiszen amellett, hogy az egyik legfontosabb termelési eszköz, még értékcsökkenése sincs – éppen ellenkezőleg, értéke folyamatosan nő az idő múlásával.
ápr. 19
6:29
Az Egyesült Államok vétózott egyedül: az ENSZ elutasította a palesztin államiság megadását (Mandiner)
12 igen és 1 nem szavazat.
ápr. 19
6:30
Izraeli rakéta csapódott Iránba (Blikk)
Két amerikai tisztsgéviselő megerősítette, hogy egy izraeli rakéta találta el Iránt. A tisztségviselők szűkszavúan nyilatkoztak a csapás helyéről vagy mértékéről, az izraeli védelmi erők pedig nem kommentálták a támadást.
ápr. 19
6:30
Szolgálati járandóság: átváltható-e korhatár előtti ellátásra? (Adózóna)
Az úgynevezett szolgálati járandóságban részesülők körében gyakori kérdés, hogy juttatásukat átválthatják-e korhatár előtti ellátásra? Ismertetjük az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.
ápr. 19
6:30
Iráni tisztviselő: a légvédelem működésbe lépése okozott robbanásokat Iránban (ATV)
Az iráni légvédelem működésbe lépése okozta a robbanások zaját Iszfahán körzetében - közölte egy iráni tisztviselő a Reuters hírügynökséggel péntek hajnalban.
ápr. 19
6:30
Soha ennyi autót nem gyártottak még a csehek (autopro)
Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás.
ápr. 19
6:30
Kiderült, mennyire produktívak a magyar cégek (Digital Hungary)
A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede arra számít, hogy amikor a vállalati IT-helpdeskhez fordul, nem fogják érteni egymás
ápr. 19
6:33
A tengerparton pihennek a háborútól megfáradt gázaiak (Mandiner)
A látvány megrendítő, ám nem látni csontig lesoványodott gyerekeket, amiről a híradások szóltak korábban.
ápr. 19
6:36
Ez a hazugság leggyakoribb testi jele - jegyezd meg és többet senki nem verhet át (Femcafe)
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
ápr. 19
6:39
Tényleg nincs egy nap nyugtunk sem: megint kiadták a figyelmeztetést, jön a hideg és az esőzés (Blikk)
Pénteken napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet.
ápr. 19
6:39
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben? (SzMo)
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
ápr. 19
6:39
Hollywoodi legendák versengtek egymással, a Zabhegyezőt mégsem sikerült megfilmesíteni (Hamu és Gyémánt)
Bár több hollywoodi legenda is bejelentkezett a feladatra, J. D. Salinger világhírű regényét, a Zabhegyezőt mégsem sikerült eddig senkinek megfilmesítenie. Az okok az amerikai író személyiségében keresendők.
ápr. 19
6:39
Irán viszontválasszal fenyegette meg Izraelt az ENSZ-ben (Magyar Hírlap)
A világszervezet főtitkára maximális önmérsékletet sürgetett az érintettektől..
ápr. 19
6:42
Komoly biztonsági résre derült fény, de nincs mit tenni (Infostart)
A Lenovo és az Intel eszközei is érintetek.
ápr. 19
6:42
Izraeli rakéta csapódott Iránba (Blikk)
Két amerikai tisztségviselő megerősítette, hogy egy izraeli rakéta találta el Iránt. A tisztségviselők szűkszavúan nyilatkoztak a csapás helyéről vagy mértékéről, az izraeli védelmi erők pedig nem kommentálták a támadást.
ápr. 19
6:42
Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport (ProfitLine)
Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, nég
ápr. 19
6:42
Izraeli rakéta csapódott Iránba (444.hu)
Kora reggel robbanásokat lehetett hallani Iszfahánban.
ápr. 19
6:42
Lázár János kimondta: a kormánynak és Orbán Viktornak semmi köze nem volt Novák Katalin döntéséhez (naphire.hu)
Június 9-én ahogyan országosan, úgy Egerben is háború vagy béke, marakodás vagy gyarapodás között kell választaniuk a szavazóknak - mondta az építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Fidesz-KDNP egri kampánynyitó rendezvényén tartott pódiumbeszélgetésen.
ápr. 19
6:42
Átadták az Év Zöldautója 2024 díjakat (Zöldjárműipar)
Sok remek és izgalmas autót, rengeteg tesztet és persze rendkívül szoros küzdelmet hozott az Év Magyar Autója verseny ötödik, jubileumi felvonása, amelynek díjátadó ünnepségét április 11-én a Mol Campuson rendezett Budapest Automotive Summiton tartották.
ápr. 19
6:45
Ön emlékszik? Ezek a popsztárok próbáltak meg színészekké válni: hihetetlen bukások, meglepő sikerek (Blikk)
Akadnak énekesek, akik filmekben is kiváló teljesítményt nyújtanak, másokra inkább csak a nevük miatt építenek a rendezők. Valójában a popsztárok a hangosfilm kezdete óta ott sertepertélnek Hollywood körül, és se szeri, se száma az olyan sztároknak, akik a hangjukkal futottak be, hogy aztán a népszerűségüket és tehetségüket a filmvásznon is kamatoz
ápr. 19
6:45
Szakértő: hazugság, hogy figyelmeztető lövés volt az iráni támadás, ez állhat a háttérben… (Növekedés)
Tudatos ferdítés, hogy Irán hétvégi támadása tulajdonképpen nem volt több egy figyelmeztető lövésnél - hívja fel a figyelmet Robert C Castel biztonságpolitikai szakértő, aki a Növekedésnek elmondta, a perzsa állam akkora mennyiségben vetett be drónokat, ballisztikus rakétákat és robotrepülőket, mint amennyi ezekből az eszközökből Oroszországnak egy
ápr. 19
6:45
Bort és maceszt követel a Gázában lévő túszoknak az ultraortodox miniszter (Mandiner)
A szabad vallásgyakorlás joga a túszokat is megilleti az izraeli miniszter szerint.
ápr. 19
6:45
Ahol a forint bivalyerős: a magyar turista is fillérekért úszkálhat a csodálatos vízivilágban (Forbes)
Mintha akváriumban úszkálnánk a szebbnél szebb színes halak között. A Vörös-tenger fantasztikus, Egyiptom pedig olyan válságban van, hogy minden nagyon olcsó, még szerencsétlen forintunk is bivalyerősnek tűnik. Ács világa. Nagyon furcsa érzés egy olyan országba csöppenni, ahol még ér valamit a hosszú évek óta gyengülő magyar forint. (Oké, tavaly mo
ápr. 19
6:48
Megütötték a forintot, egyre közelebb a 400-as euró (Portfolio)
A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

Keresés