A feleződés négyévente sarkalatos pont a Bitcoin monetáris politikájában, ami óriási hatással van az egyes bányászati műveletek gazdasági életképességére, az
Jelentős intellektusa és államférfiúi képességei ellenére de Witt vezetése végül brutális és korai halálával végződött, mikor is az emberek szó szerint megették.
Az egységesség, a kellő összpontosítás és a magabiztosság hozhat újabb nagy győzelmeket a kétszeres világbajnok magyar női kardcsapatnak – mondta az InfoRádióban a debreceni vívó, aki a válogatott legfiatalabb tagjaként is főszerepet játszott az elmúlt két év sikereiben. Battai Sugár Tokióban még csak a csapatversenyben lépett pástra, a párizsi oli
Ingatlanépítés céljából létrehozott kft.-be a két tulajdonos szeretne egy-egy telket apportálni. Milyen módon tehetik meg ezt úgy, hogy az ingatlan értékesítése után az apport értékét pénz formájában vissza szeretnék venni? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt.
Az olasz Måneskin rockbanda 2016-ban alakult Rómában. Ők képviselték Olaszországot a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon Rotterdamban a "Zitti e buoni" című dallal, amellyel meg is nyerték a versenyt. Az együttes az olasz X-Faktor tizenegyedik szériája második helyezettje volt, ezután indult be karrierjük. Azóta világsikert futottak be, az olasz rock
A kriptovaluták széles körű elterjedése és felhasználása drasztikusan átalakítaná a fiatal iparág jövőjét. A kulcsfontosságú adaptáció közepette a Koala Coin
Bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök, a csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak.
A Hyundai új igazolása, Nestor Girolami nyerte a TCR World Tour vallelungai szezonnyitójának második futamát, míg Michelisz Norbert rajtpozíciójából három helyet előrelépve hetedikként végzett.
Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 65 045,06 pont zárt pénteken, 2244,01 ponttal, 3,33 százalékkal alacsonyabban az egy héttel korábbinál.
A 28 éves Jordan van den Berg ügyvéd végzettséggel rendelkezik, három évvel ezelőtt azonban Tiktokon kezdett tartalmat gyártani, az ausztrál lakáspiac és a lakástulajdonosok kritikájáról. Videói akkora népszerűségre tettek szert, hogy hamarosan az ausztrál lakáspiac Robin Hoodja-ként kezdték emlegetni.
Rosalie talán nem a legbarátságosabb vámpír, az viszont biztos, hogy hatalmas a szíve, és bármire képes azokért, akiket szeret. Bár a gyönyörű, határozott, kissé vadóc vámpír karaktere még élénken él az emlékeinkben, az őt alakító színésznő, Nikki Reed igencsak megváltozott a forgatások óta.
Ugyanabban a pizzériában várja majd a választási eredményeket, mint 2019-ben. Rendel majd egy ugyanolyan pizzát, fölír két számot és ami szerinte ugyanolyan közel lesz a valósághoz és ugyanúgy azt mutatja majd, hogy megnyeri a választást.
A kriptovaluta piac felfutása elkezdődött, a jelentős nyereségre törekvő befektetők folyamatosan kutatják a jobbnál jobb lehetőségeket. A számtalan ígéretes projekt
Több mint 400 milliárd forintból épül fel a Marina City, a főváros új, Duna-parti városnegyede, amelyet a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia fejleszt, a beruházás alapkövét szerdán tették le.
Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.
Jelenleg mintegy 2500 milliárd dollárnyi befektethető vagyonnal bírnak az afrikai magánszemélyek, és ez még nem minden: a következő 10 évben Afrika milliomosainak száma 65%-kal emelkedhet. A friss adatok szerint több mint 135 ezer dollármilliomos él Afrikában, 21 ember pedig milliárdosnak mondhatja magát. A 10 leggazdagabb üzletember listáját cikkü
Amikor a Harry Potter-regényeket népszerű, nagy bevételt hozó filmekké adaptálták, a filmes feldolgozás legnagyobb akadályát most is az jelentette, hogy helyet találjanak a regények szerteágazó cselekményének egy játékfilm hosszban.Sajnos az időkorlát miatt a történetet össze kellett zsugorítani, és több kulcsjelenetet ki kellett hagyni. Ezek közöt
Az összeg abban támogatja az érintett országokat, hogy elérjék a „30-ra 30” programban kitűzött céljaikat, megőrizve a régió biológiai sokféleségét. A Földközi-tenger ökológiai integritásának megőrzése érdekében tett óriási lépéssel a különböző összegeket szervezetek hozzá kívánnak járulni ahhoz az ambiciózus célhoz, hogy 2030-ra a Földközi-tenger
A brit királyi család életét számos szigorú protokoll hálózza be, a mindennapok során viszont nekik is akadnak aranyos és elbűvölő családi szokásaik, akárcsak bármelyikünknek.