Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére hajnalban a meteorológia. Vasárnap a déli, délutáni órákban elsősorban az Északi-középhegység térségében, illetve a kb. Salgótarján-Szeged vonalának szélesebb sávjában néhol villámtevékenységre is van esély. Az intenzívebb zápor vagy zivatar környezetében jégdara is előfordulhat - írta a
Belehalt sérüléseibe az a férfi, aki felgyújtotta magát a Donald Trump volt amerikai elnök elleni büntetőper helyszínéül szolgáló bíróság épülete előtt - közölte a New York-i rendőrség szombaton.
Második éttermét nyitja a Burger King Zala vármegyében, Zalaegerszeg mellett most már Nagykanizsán is élvezhetik a burger rajongók az eredeti WHOPPER élményt. A belvárosban található étterem fejlesztése tavaly júliusban indult, a közel 1 milliárd forintos beruházás során létrejött egységben több mint 30 munkavállaló dolgozik majd, akiket helyben és
Felfejthetetlen kirándulásélmények, felemelő látvány és sok-sok kihívást tartogató túraútvonal vár ránk, ha nekiindulunk a Dunakanyarnak. Képes ajánlónk!
A Magyar Vitorlás Szövetség Nagyhajós Bizottságának javaslatára egy sor változtatást vezetnek be az idei évtől a nagyhajós versenyeken. Ezek egy része a nevezési díjakhoz, más része a szabályokhoz kapcsolódik. Az újításokat azután dolgozta ki a bizottság, hogy kikérte a nagyhajós versenyzők véleményét az osztályok képviselőin keresztül a versenyek
Az ország aranytartaléka 2018-hoz képest mostanra a harmincszorosára nőtt – büszkélkedik a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Mint kimutatták, a régiónkban Magyarországon messze a legmagasabb az egy főre jutó aranytartalék. Majdnem 10 deka arany jut itt mindenkire. Persze valójában ezt csak az MNB birtokolja.
A Ferencváros megnyerte sorozatban a hatodik, összességében pedig a 35. bajnoki címét, mivel hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a kieső helyen álló Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának második szombati mérkőzésén.
Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont dras
Vegyél különböző egyetemekről érkező hallgatókat, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást három nap alatt egy ipari vállalatok által adott feladatokra és prezentáld azt oktatókból álló zsűri előtt – erről szólt
Zimány Linda nem bízza a véletlenre: háromhavonta jár vérvételre és az összes elérhető szűrővizsgálatot elvégezteti magán, így egy speciális DNS-vizsgálatnak is alávetette magát.
Az első randi a romantikus érdeklődőkkel lehet kacér és izgalmas, de szorongást és bizonytalanságot is okozhat.Az a típus vagy, aki a megjelenése, a személyisége és a szófordulatai minden apró részletén parázik? De miért pazarolnál energiát olyan dolgokra, amiket a partnered valószínűleg úgysem vesz észre, nemhogy érdekelné?Az alábbiakban randiszak
Bologna kisebbik tornyában az épület összeomlására utaló jeleket találtak. A városi tanács lezáratta a tornyok környékét, és még egy szakértőt is visszarendelt a nyugdíjából, hogy megmentse a történelmi jelképet.
Az új versenyképességi stratégiában fontos elem a nemzeti bajnokok, külföldön is menő magyar brandek felfuttatása. Csak ebben nem biztos, hogy úgy lehet a legjobban segíteni a cégeket, ha felülről ösztönzi a kormány a térhódítást. A nemzetközi siker inkább mikroszinten igényel kőkemény munkát, piacpuhítást, vállalkozó attitűdöt.
Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából
Ahogy közeleg a Doge Nap eseménye, számos kriptotrader készül belevetni magát a mémérmék világába, hogy megragadják ezt a különleges lehetőséget. Bár a Dogecoin (Doge) továbbra is a mémcoinok királya, számos alternatíva hamarosan felülmúlhatja. Ilyenek például a KangaMoon (Kang), a Shiba Inu (Shib) és a Dogwifhat (WIF). Nézzük meg, miért.
Az EU egyik legfontosabb védelmi vállalkozója, a Saab vezetője arra figyelmeztet, hogy Peking uralja a lövedékekhez szükséges lőpor, valamint a tengeralattjárók és hadihajók számára szükséges fémek előállításához szükséges egyik kulcsfontosságú komponens szállítását.
Mi a közös a Greggsben, az Egyesült Királyság legnépszerűbb kolbásztekercsének gyártójában és a tech titánokban, az Apple-ben és a Metában? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk, ám újabb kérdéseket vet fel.
Mai rohanó világunkban néha az is nagy kihívásnak tűnik, hogy a megszáradt tiszta ruhákat szépen a szekrénybe hajtogassuk, vagy nyugodtan megfőzzünk egy finom vacsorát. A rengeteg teendő mellett pedig az egészségünkre minél tudatosabban odafigyelni szintén nem tűnik egyszerű feladatnak, holott jó alapokkal már egészen könnyű dolgod lehet, és ahhoz
Észak-Európa legmagasabban futó, különleges vonatútja a norvégiai Oslót és Bergent köti össze. Közben 21 helyen megáll, kis városokban, festői falvaknál, síterepeken, kiemelkedően szép magaslatokon. A vonat a fenntarthatóság és a klímaválság miatt jött újra divatba, elsősorban Észak-Európában.
A vastagbélrák világszerte a vezető daganatos megbetegedések egyike, de mivel viszonylag későn produkál látványos tüneteket, így nehéz időben észrevenni. A daganattípus az utóbbi időben azért került a kutatók érdeklődésének homlokterébe, mert globálisan egyre több fiatalt érint.
A Hyundai is részt vesz idén 102. alkalommal megrendezésre kerülő Pikes Peak International Hill Climb (PPIHC) hegyi felfutó versenyen, 2024. június 23-án. Az autógyártó négy autóval készül a futamra, amelyre a 641 lóerős IONIQ 5 N két példányát fogja benevezni, hogy megdöntsék a sorozatgyártású elektromos szabadidőjárművek géposztályának rekordját.
Kutatók szerint két olyan szuperélelmiszer is létezik, amely segíthet a demencia megelőzésében, csökkenti a korai halálozás kockázatát, sőt még a rákos megbetegedések kialakulása ellen is hatásos.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A 480 forintos tavalyelőtti ársapkás időszakhoz képest a múlt évben és az idén is csökkent az üzemanyagok forgalma a legnagyobb benzinkút-hálózatokat tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint. Ugyanez számokban A hét ábráján a Bukszától.
A nyelvtanulás egy olyan kaland, ami nem csupán új szavak és nyelvtani szerkezetek memorizálását jelenti, hanem az életre szóló készségek megszerzését is. Az idegen nyelvek elsajátítása nem csupán azért fontos, hogy sikeresek legyünk az iskolában vagy a munkahelyen, hanem azért is, mert lehetővé teszi számunkra, hogy kapcsolatba lépjünk más kultúrá
A Ferencváros megnyerte sorozatban a hatodik, összességében pedig a 35. bajnoki címét, mivel hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a kieső helyen álló Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának második szombati mérkőzésén.
A látogatók testközelből tekinthetik meg a gengszter-korszak Cadillac-jeit, köztük A Keresztapa c. filmben szereplő LaSalle-t is a törökbálinti Cadillac Múzeumban.