Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Binance A Binance április 17-én vette fel kínálatába a Omni Network kripto
A SopronFest idején, május 11. és 19. között, 3 + 7 napon keresztül városszerte közel 100 helyszínen 300 program, a Lővérekben pedig számos színpad várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból. Sopron ma már Budapestről autóval és vonattal egyaránt közel 2 óra alatt elérhető, így azoknak is jó szívvel ajánlott egy soproni kirán
A Blueray Rz elnevezésű uborkafajta a Rijk Zwaan új, saját nemesítésű terméke, amelyet kifejezetten a csúcstechnológiás üvegházas termesztési technológiát használó termelők számára fejlesztettek ki.
Stan és Pan néven ismerik a magyar mozi- és tévénézők az amerikai burleszkfilm hőskorának klasszikus párosát, Stan Laurelt és Oliver Hardyt. Előbbi játszotta a vékony, tutyimutyi, együgyű figurát, utóbbi volt a kövér, agilis, mérges behemót. Milliók nevettek rajtuk, most olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze, amelyeket kevesen tudnak róluk.
Korszakalkotónak nevezte a köztelevízió Delta című műsora mesterséges intelligenciával alkotott szereplőjének felbukkanását Szűts Zoltán médiakutató az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában vasárnap.
Június 9-én egyszerre három választás is zajlik majd Magyarországon. Az Eu parlamenti választás időpontjához lett igazítva 2024-ben az önkormányzati választás, melynek részeként a nemzetiségi képviselőkre is voksolhatunk. Ám nem mindegy például, hol tartózkodunk aznap, mert ez befolyásolhatja a lehetőségeinket. A részletekről dr. Szemán Sándor címz
Budapesten talán elsőként indít rendszeres nappali buli-sorozatot Európa legnagyobb szórakozóhelye, a hazai közönség és a külföldiek által is sokat látogatott Instant-Fogas komplexum, ahol április 21-én indul a 8. napon elnevezésű programsorozat. Vasárnaponként így már délután 2 órától várják a bulizni vágyókat különleges fellépőkkel, extra díszlet
Ismeretlen személyazonosságú holttestet találtak a fővárosi Soroksári úton, a HÉV-sínek mellett szombat este - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztály vasárnap.
Idén április 22-ére esik a harmadik havi és az első negyedéves áfa bevallásának határideje, ami 2024-től már az új eÁFA rendszer keretében, akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A "keresztény család" képe az utóbbi évek politikai kommunikációjának kiemelt témája – de mit mond a kereszténység a családról, a házasságról, vagy éppen a válásról? Laborczi Dóra írása.
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben. Az év első három hónapjában pedig 700 ilyen berendezést jelentettek be.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra
Apróhirdetési oldalon árult számítástechnikai termékeket egy eladó, akinek ebből komoly jövedelme származott. Mindez az internetes és a banki adatok alapján vált egyértelművé, mivel rendszeres bevételeit nem vallotta be — közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV Heves megyei ellenőrei internetes piactereket, eladói felületeket vizsgálva ta
Európa fegyverkezik. A keletről fújó háborús szelekre készülve a kontinens országai nem győznek vadászgépeket, fregattokat és harckocsikat vásárolni. Meg is
Berlin és Peking újbóli összebarátkozásának szélesebb körű geopolitikai következményei vannak. Miközben a világban a biztonságpolitikai eszkaláció időszakát éljük, a német kormánynak ki kellene néznie a vállalati lobbik buborékjából. Káncz Csaba jegyzete.
Nyugaton jól látható, végül ki integrál kit. Sziúk, irokézek, dakoták, lakoták, cserokik és egyéb észak-amerikai indiánok kései leszármazottai sokat tudnának mesélni erről. Király-Kiss Miklós írása.
Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától? Mi, emberek rendelkezünk-e felette? Elveheti-e a munkánkat? Milyen etikai kérdések merülnek fel az MI kapcsán? – szakértőt kérdeztünk.