2024. április 23. kedd

ápr. 23
8:21
Luxuslakásban fotózták Mikes Annát és Krausz Gábort az Ázsia Expressz forgatásán, mégis mi a fene történt? (Promotions)
Máris megvan a nyertes pár? Ez a fotó hihetetlen előnyről árulkodik a többi versenyzőhöz képest.
ápr. 23
8:21
Újabb akadály hárult el Nagy-Britanniában a migránsok Ruandába telepítése elől (Demokrata)
A brit kormány még 2022 áprilisában kötött megállapodást Ruandával arról, hogy illegális bevándorlókat telepíthet az országba.
ápr. 23
8:21
A kínai BYD évi 500 ezer autót tervez gyártani (Magyar Hírlap)
Az üzbegisztáni terveket közölte a BYD Uzbekistan Factory igazgatóhelyettese egy taskenti kiállításon.
ápr. 23
8:21
"Hálózatrendszerek ügynökei, lelketlen bürokraták" – így látják Schiffer Andrásék Magyar Péter EP-listáját (Mandiner)
Az ügyvéd szerint Szakács Árpád "zseniálisan összefoglalta" azokat az egyébként ismeretlen figurákat, akiket "castingolt az új messiás".
ápr. 23
8:24
Az infláció szemmel látható emelésével "vádolja" a kormány az üzemanyagárakat (Infostart)
A fogyasztók érzékenyen reagáltak az üzemanyagárak emelkedésére, aminek hatására csökkent a kereslet - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
ápr. 23
8:24
A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel (HR Portál)
A brit gazdaság csak tavaly 17,1 millió nap betegszabadságot veszített a munkahelyi stressz és szorongás miatt.
ápr. 23
8:24
Az orosz-ukrán háború 790. napja – Áttörés az ukrán háborúban: Oroszország szinte ellenállás nélkül nyomul előre (vg.hu)
Oroszország nem várja meg az amerikai segélycsomagot, előrenyomult Donyeck megyében, és áttörte a frontot.
ápr. 23
8:24
Várja már? Hetedszerre is megrendezik a Bringa Pikniket! (Nyíregyháza)
2024-ben hetedik alkalommal is elstartol a Bringa Piknik. Lesznek kisebb-nagyobb változtatások, de ami biztos, az a jó hangulat, a vidám társaság, valamint hogy a szervezők felhívják a figyelmet a sport fontosságára és az egészség megőrzése.
ápr. 23
8:27
Versenyfutás az Északért (Demokrata)
Az Északi-sarkvidék gyors felmelegedése egyre inkább felértékeli a térséget, így az az átalakuló világrend egyik ütközési zónája lehet.
ápr. 23
8:27
Az önkormányzati választáson nem lesznek utazó voksok (Demokrata)
Az átjelentkezéssel szavazók nem a lakóhelyük, hanem a tartózkodási helyük jelöltjeire szavazhatnak.
ápr. 23
8:27
Állati genetika: kint a pályázat, június 3-tól indul (Agrárágazat)
Genetika: a mezőgazdaságnak is szüksége lesz a diverzitás megőrzésére, ezt segíti egy új támogatási program.
ápr. 23
8:27
Egyetlen gén felel a virágos növények nagyobb hozamáért (Mezőhír)
Van egy gén, amit, ha „kigyomlálnak” a kultúrnövények génjei közül, akkor megugrik a hozamuk.
ápr. 23
8:27
Logisztika Napja egy különleges helyszínen – a RepTárban (Transpack)
A Logisztika Napján a Bi-Ka Logisztika Kft. egésznapos, színvonalas és informatív szakmai napot tartott.
ápr. 23
8:27
Ezt nem láttuk jönni: Falrengető hír érkezett Győzikéről; 14 évet kellett várni erre (Nyugati Fény)
A Győzike Show 102 epizód erejéig futott korábban az RTL-en.
ápr. 23
8:27
Nélkülözhetetlen innovációk a jövő élelmiszerrendszerének (Magyar Mezőgazdaság)
Mivel példátlan globális élelmezésbiztonsági kihívások előtt állunk - a szélsőséges időjárási viszonyoktól kezdve a gazdasági válságon át a háborús konfliktusokig -, a mezőgazdaságban soha nem volt még ilyen sürgető az innováció szükségessége.
ápr. 23
8:27
Remegve várja a jegybanki kamatdöntést a forint (Forbes)
Az OTP napi elemzése szerint ma várhatóan 50 bázisponttal, 7,75%-ra csökkenti az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa.
ápr. 23
8:27
Tanak: Most nem mondanék semmit a pontrendszerről (Racing)
Ott Tanak ugyan a Horvát Rallyn csupán a negyedik helyet szerezte meg, azonban az új pontrendszer alapján a futamgyőztes Sébastien Ogier után a második legtöbb pontot szerezte.
ápr. 23
8:27
2024. április 23. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
ápr. 23
8:29
Közel nyolcezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 14 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
ápr. 23
8:30
Magyar Péter megjelenése, nemzedékváltás a fővárosi Fideszben – borulhat-e a papírforma Budapesten? (ATV)
Vasali Zoltán szerint “nem lefutott meccs" a főpolgármester-választás, Karácsony győzelme. Kérdés az is, hogy Magyar Péter bele akar-e szólni a fővárosi kampányba. Mráz Ágoston Sámuel a Fidesz frissen megjelent fővárosi listájáról azt mondja: “egy új nemzedék felemelkedése látható", ami Szentkirályi Alexandrának jelenthet “fontos hátteret". A minis
ápr. 23
8:30
“Nem szűnt meg a boszorkányüldözés": Szijjártó a Richter miatt is garanciát vár az ukránoktól (ATV)
A magyar vállalatokkal szembeni ukrajnai boszorkányüldözés nem szűnt meg az OTP ügyével, az ország hatóságai ugyanis vissza kívánják vonni a Richter tucatnyi gyógyszerének helyi forgalmazási engedélyét - közölte Szijjártó Péter Luxemburgban.
ápr. 23
8:30
Törvényben rögzítik, hogy Ruandába küldik azokat, akik illegálisan érkeztek az Egyesült Királyságba (444.hu)
Évek óta tartó vita volt erről.
ápr. 23
8:30
Ezért van mindig dugó az M0-áson (autopro)
Hagyományteremtő konferenciát indított az MLE a last mile logisztika témájában.
ápr. 23
8:30
Ázsiában terjeszkedne az F1: új verseny Kínában, Thaiföldön? (m4sport.hu)
Nyitott a további vagy újabb kínai helyszínek irányába a Forma–1. Stefano Domenicali örömmel látja, milyen nagy az érdeklődés a sorozat iránt a Távol-Keleten. Közben Thaiföld is bejelentkezett.
ápr. 23
8:33
Új, "akciós" jegytípus jelenik meg a BudapestGO-ban (Infostart)
A nosztalgiajáratok iránt érdeklődők utazása is könnyebb lehet a mostani fejlesztésekkel. Ahhoz, hogy a lehetőségek megjelenjenek az alkalmazásban, frissíteni kell.
ápr. 23
8:33
Ismét jön az X-Faktor, ők lesznek az idei műsor mentorai (Márkamonitor)
Tóth Andi, Gáspár Laci, Majka és Valkusz Milán ülnek 2024-ben a mentorszékbe.   Az Rtl legsikeresebb tehetségkutató műsora, az X-Faktor (Gyártó: Ufa Magyarország) 2024-es évada a megújulásról szól. Ennek első lépcsőfoka, hogy Gáspár Laci új társakat kap Tóth Andi, Majka és Valkusz Milán személyében. A mentorok hatalmas lelkesedéssel várják, a közös
ápr. 23
8:33
Totális támadás előtt Gáza (Magyar Hírlap)
Már minden hetvenedik ember halott az övezetben, és még csak most jön a java.
ápr. 23
8:33
Dróntámadásban összedőlt a tévétorony Harkivban (Magyar Nemzet)
A támadásban megrongálódott a torony.
ápr. 23
8:33
Több mint 21 ezer okosszerződés egy nap alatt a Base hálózatán (BitcoinBázis)
A Base hálózata nemrégiben új rekordot döntött az okosszerződés fejlesztők számának csúcsával. A Token Terminal adatai szerint a szerződést telepítők
ápr. 23
8:36
Mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Hangulatjavulással indult a hét a tőzsdéken, tegnap világszerte felpattantak a tőzsdék a korábbi hetekben tapasztalt esés után. A momentum látszólag a mai nap is kitarthat, hiszen Ázsiában is nagyrészt emelkedtek a vezető részvényindex és a határidős indexek állása alapján Európában is pozitív nyitás jöhet. Közben felpörögnek az események mind makr
ápr. 23
8:36
Üzemanyagárak: a magyarok érzékenyen reagáltak az áremelkedésre (vg.hu)
A családok életét jelentős mértékben befolyásolják az üzemanyagárak,
ápr. 23
8:36
Ilyen nincs: 1,4 milliárdos ingatlant adott az állam Balog Zoltán egyházkerületének (naphire.hu)
Január végén teljesen ingyen kapta meg az államtól a Balog Zoltán vezette Dunamelléki Református Egyházkerület az Alkotmány utca 25. szám alatti ingatlant, amely egy 569 négyzetméteres irodaház és több mint 1,4 milliárd forintot ér - értesült az rtl.hu. A portál szerint az egyházkerület hivatali munkáját végzik majd benne, emellett egy konferencia
ápr. 23
8:38
Új szankciókat zúdítana Amerika a kínai bankok nyakába, amiért Oroszországot segítik (Portfolio)
Az Egyesült Államok olyan szankciókat tervez bevezetni, amelyek célja, hogy bizonyos kínai bankokat kizárjanak a nemzetközi pénzügyi rendszerből, ha Kína továbbra is folytatja Oroszország gazdasági és katonai támogatását.
ápr. 23
8:39
Liverpool: lebukott a repülőtéren a tréner, akit Klopp utódjának gondolnak (Magyar Nemzet)
Rúben Amorim hétfőn Londonban járt, és az biztos, hogy tárgyalt a West Ham United vezetésével.
ápr. 23
8:41
A magas üzemanyagárak hátráltatják a fogyasztás helyreállítását (Magyar Nemzet)
A családok életét jelentős mértékben befolyásolják az üzemanyagárak.
ápr. 23
8:42
Király Viktor: Ki kellett békülnöm magammal (Metropol)
Király Viktor 16 kilótól szabadult meg azóta, hogy elhatározásra jutott.
ápr. 23
8:42
NGM: A családok életét jelentős mértékben befolyásolják az üzemanyagárak (hirado.hu)
A felmérések szerint a lakosság legjelentősebb kiadásait az élelmiszer és az egészségügyi ráfordítások mellett az üzemanyag-költések teszik ki.
ápr. 23
8:42
Veszteséges volt a tavalyi év a román fuvarosok számára (ProfitLine)
A romániai teherfuvarozókat 2023-ban 2,55 milliárd euró kár érte a schengeni csatlakozás elmaradása miatt - közölte a közúti fuvarozók országos érdekvédelmi szervezete (Untrr) hétfőn.
ápr. 23
8:42
Most jött: parádéra készültek, mindenki szörnyethalt a helikopterbalesetben (Metropol)
Két katonai helikopter ütközött össze és zuhant le Malajziában.
ápr. 23
8:42
Orbán Viktor már berúgta a kampányt: “fegyvert" kért, azaz a gazdák szavazatát (ATV)
“Kitől várjon a magyar gazdatársadalom, a magyar vidék, a magyar falu segítséget, hogyha nem a közülük jövő miniszterelnöktől?" - vetette fel Orbán Viktor a nemesgörzsönyi gazdáknak országjárása első állomásán, megjegyezve, mégiscsak ő Magyarország első falusi miniszterelnöke.
ápr. 23
8:42
Alonso: Sprintet akarnak a show-ért, de nem engednek versenyezni (m4sport.hu)
A sok megkötés elveszi a sprintfutamok értelmét? Fernando Alonso Kína után dühösen mutatott rá a visszásságokra.
ápr. 23
8:42
Eljött az újjászületés ideje az egyik csillagjegy számára! 2024.04.23. (Karrier Trend)
A Ráknak egyedül kell megküzdenie problémáival, az Oroszlán engedje szabadjára önmagát! Karrier horoszkóp: 2024.04.23. Kos Az erős, érzékeny, és gondoskodó természeted a reggeli órákban kelendő lesz. Kollégáid hozzád fognak fordulni, mert tudják, mindig számíthatnak rád, ha vigaszra vagy támogatásra szorulnak. Viszont figyelj arra, hogy magadra is
ápr. 23
8:45
Nagyot zuhant az IQ-szintjük azoknak, akik átestek a Covidon - mutatjuk a kutatás részleteit (BorsOnline)
A kutatók szerint csökkent az Iq-ja a Covidon átesetteknek.
ápr. 23
8:45
Ítéletidő előzi meg az április végi nyarat (Life)
Néhány napot még várnunk kell a jó időre: addig azonban semmiképp ne maradjon otthon a kabát, esernyő és a meleg pulcsi.
ápr. 23
8:45
Torlódások, útzárak, karbantartások országszerte (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közé az Útinform.
ápr. 23
8:45
Újraindul a Győzike Show (Mandiner)
Az RTL Klub helyett a TV2 vetíti Gáspárék kalandjait.
ápr. 23
8:45
Galaxis útikalauz készült Márki-Zay becsípődéseihez (Magyar Nemzet)
A bukott baloldali politikus ellenfeleit alázza.
ápr. 23
8:47
Hogyan lehet 150 évig élni? (Magyar Hírlap)
Egyre többen élnek sokáig.
ápr. 23
8:47
A Gazprom is beszállhat a Fradiba – 50 millió euróra ugorhat a klub éves költségvetése! (Mandiner)
Csupa jó hír a Fradi háza táján: sorozatban hatodszor is összejött a bajnoki cím, a csapat szerdán a döntőbe jutásért játszik a Magyar Kupában és a hírek szerint a klub hamarosan egy új dimenzióba léphet.
ápr. 23
8:47
Évente félmillió autót gyártana a Byd Üzbegisztánban (Magyar Nemzet)
A kínai autógyártó óriás 2027-re tervezi elérni az ötszázezres darabszámot.

Keresés