2024. április 23. kedd

ápr. 23
6:51
Kilőtt a londoni értéktőzsde indexe, mert úgy vélik a befektetők, elmarad a közel-keleti háború (Piac és Profit)
Rekordon zárt hétfőn a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE 100-as árfolyamindexe, elsősorban a közel-keleti válság eszkalációjával kapcsolatos befektetői félelmek enyhülésének hatására.
ápr. 23
6:51
Hogy milyen lesz a látásunk, az részben genetika is (Márkamonitor)
Ha a családunkban voltak szemüvegesek, nagyobb eséllyel leszünk mi is, a gyerekeink is szemüvegesek. Van azonban egy adott kor, amikor a legtöbben, bármilyen éles látásúak is voltak addig, szintén szemüvegessé válnak. Úgy 40 év felett szinte törvényszerűen elkezdődik egy kisebb-nagyobb romlás és azt vesszük észre, hogy már nem elég hosszú a karunk.
ápr. 23
6:51
Földbedöngölősen nehéz kvíz: 10-ből 3 jó válasszal már te vagy a legjobb (Promotions)
Nagyon nem lesz egyszerű, sokat fogsz gondolkozni egy-egy kérdésnél.
ápr. 23
6:51
Az FSZB 612 SIM-bankot foglalt le Oroszországban (Mínuszos)
Oroszország 42 régiójában a hatóságok 612 SIM-Bankot és közel 300 ezer SIM-kártyát foglaltak le, amelyeket diverzánsok és terroristák is használhattak. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közleménye szerint harminc személy ellen csalás, további kettő ellen számítógépes információkhoz való illegális hozzáférés miatt indult büntetőeljárás
ápr. 23
6:51
A Bild szerint Németország nem szállította le az ígért páncélozott járműveket Ukrajnának (Magyar Hírlap)
USA Németországra vonatkozó korlátozó exportengedélyei akadályozhatják a szállításokat.
ápr. 23
6:51
A szombati kiszállítás után aznapi csomagautomatás kiszállítással erősít az eMag (KKV Magazin)
Jelentős logisztikai fejlesztésekkel segíti az eMag a Budapesten és Pest vármegyében élő ügyfelek kiszolgálását: az online áruház a hétköznap délig leadott megrendeléseket várhatóan még aznap több mint háromszáz, a térségben működő easyboxba szállítja ki. Az új szolgáltatás a platformon aznapi kiszállításra jelölt termékekre vonatkozik.
ápr. 23
6:51
Japán gyógyszeripari műszerek hasznosítják a magyar kutatók módszerét (newtechnology.hu)
A gyógyszeriparban is használatos spektroszkópiai és kromatográfiás műszerek gyártásában piacvezető, japán Jasco cég április 2-án bejelentette a Spectra Manager BeStSel szoftverének megjelenését, amely az ELTE TTK kutatói által fejlesztett, a
ápr. 23
6:51
Ilyen még nem volt: az oroszok rakétával törték ketté Harkiv tévétornyát (Mandiner)
Brutális lélektani hadviselés zajlik a második legnagyobb ukrán város ellen.
ápr. 23
6:51
Kínában még vonatra se ülhet az, akinek adóssága van (Telex)
Sőt, egy külön csengőhangot is kap, aki tartozik, hogy az összes ismerőse tudja: nem képes kifizetni az adósságát.
ápr. 23
6:54
Nehéz időszakra számít a fronton Ukrajna (Infostart)
"Nehéz időszakra" számít Ukrajna a fronton május közepe és június eleje táján, ebben az időben várhatóan rosszabbodni fog a helyzet – figyelmeztetett Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője a BBC ukrán nyelvű szolgálatának adott interjúban.
ápr. 23
6:54
Mesék a Velencei-tóról – megjelent a sokírós könyv (AQUA)
Hogyan született a Velencei-tó? Kik lakták, mielőtt az óriások használták szikláit dobókockáknak? Hányan estek áldozatul a tavi sellők csábításának és a tündérek tréfáinak? Miként gyakorlatoztak a magyar huszárok a tó kiszáradt medrében? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat az olvasó abban a gazdagon illusztrált, csodálatos kivitelű kötetben, amel
ápr. 23
6:57
Félteni kell a forintot? Mi lesz az inflációval? Az MBH szakértőjét kérdeztük a kilátásokról (Növekedés)
A kérdés az, hogy meddig akarják engedni a deficitet anélkül, hogy hozzányúlnának az előirányozott kiadásokhoz, tekintve, hogy a bevételek nem a tervezetteknek megfelelően alakulhatnak - mondta a Növekedésnek Vágó Attila, az MBH Bank vezető elemzője.
ápr. 23
7:00
Nem lesznek "utazó voksok" az önkormányzati választáson (Blikk)
Az idei önkormányzati választásokon – az országgyűlési választűsokkal ellentétben – nem lesznek "utazó voksok".
ápr. 23
7:00
Döbbenetes változás a Balatonnál (naphire.hu)
Kedden reggel ünnepélyes keretek között átadják Siófokon a megújult vízleeresztő zsilipet és hajózsilipet, valamint a hozzájuk kapcsolódó közösségi teret.
ápr. 23
7:03
14 év után újra lesz Győzike Show – Itt látható majd a legendás reality (Blikk)
Az év nagy televíziós meglepetése: ősztől ismét nyomon követhetjük a Gáspár család mindennapjait: információink szerint ugyanis tizennégy év után újraindul a Győzike Show. Ám a legendás reality ezúttal nem az RTL-en, hanem a TV2-n megy majd, az viszont még kérdéses, hogy a családtagok közül kik lesznek láthatók a műsorban.
ápr. 23
7:03
Laureus-díj: Djokovic és Bonmatí kapta idén az elismerést (Magyar Hírlap)
A fogyatékossággal élő sportolók kategóriájában Ekler Luca paralimpiai bajnok atléta révén 18 év után először szerepelt magyar sportoló a jelöltek között, ebben a kategóriában végül a holland kerekesszékes teniszező, Diede de Groot kapta meg a díjat.
ápr. 23
7:03
Závecz Tibor: Szentkirályi Alexandra visszaléptetésével sokat kockáztatna a Fidesz (Mandiner)
A közvélemény-kutató szerint nem egyértelmű az átjárás a három főpolgármester-jelölt szavazótábora között, így egy esetleges visszalépés igencsak kockázatos lépés lenne.
ápr. 23
7:05
Eső, zápor, de havazás is lehet (Magyar Hírlap)
A Nyugat-Dunántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt délelőtt még csak kisebb körzetekben lehet felhős idő.
ápr. 23
7:06
Tett egy apró lépést a forint (Menedzsment Fórum)
Olcsóbb lett az euró és a dollár.
ápr. 23
7:06
Könnyű volna kicselezni, mégis rohamosan terjed a májgyulladást okozó vírus Szlovákiában (Infostart)
Főként az ország keleti részében. A személyes higiénia betartása sok mindent megoldana, a betegség viszont nagyon sunyi, a lappangási idő 15-30 nap.
ápr. 23
7:06
Borzalmas tragédia Ausztráliában: krokodil végzett egy tinédzser fiúval (ATV)
Az áldozat és a társa éppen egy szigetet próbált megközelíteni, amikor megtörtént a baj.
ápr. 23
7:09
Megrendezte saját halotti torát a Szamos Marcipán tulajdonosa, hogy lássa, kik jönnének el az utolsó útjára (SzMo)
Kelényi Szamos Gabriellának nem kell a szomszédba menni a fekete humorért. Pedig egyáltalán nincs halálán: bár 75 éves, de tele van tervekkel.
ápr. 23
7:09
La Liga: Sevillában hagyta a pontokat a Mallorca (Magyar Hírlap)
A bennmaradásért küzdő Real Mallorca 2-1-re kikapott a tavaly Európa-liga győztes Sevilla vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
ápr. 23
7:09
Szerdán jöhet az adócsökkentés a benzinárak lenyomásához? (Forbes)
A kormány szerdán vitatja meg, lépjen-e a rendkívül magas magyarországi üzemanyagárak féken tartása érdekében.
ápr. 23
7:11
Zöldebb, olcsóbb és európaibb: a Telekom (is) bízik a felújított telefonokban (Forbes)
A világ egyre inkább nyit a használt, de kijavított, megújított telefonok irányába. Magyarországon is hódít ez a trend.
ápr. 23
7:12
Miért veszítheti el befektetőit a Dogwifhat az új, felkapott mémcoin miatt? (ProfitLine)
A kriptopiac visszesésben van és a kereskedők ilyenkor a veszteségeik ledolgozására alkalmas legjobb kriptovalutákat keresik. A Dogwifhat (WIF) azon tokenek egyike, amelyek jelentősen esett az áruk az elmúlt napokban, a traderek pedig alternatívák után néznek.
ápr. 23
7:12
Az eddigi legnagyobb katonai segélycsomagot adja Ukrajnának Nagy-Britannia (444.hu)
Rishi Sunak miniszterelnök 400 járművet, 1600 fegyvert, 4 millió lőszert, valamint 500 millió font támogatást ígért.
ápr. 23
7:12
Kezd kimászni a forint a gödörből? Jó hírek érkeztek (naphire.hu)
Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 23
7:12
Balogh Levente jelöltjeinek Spanyolországban kell bizonyítaniuk (Digital Hungary)
Négy jelölttel kapcsolatban kérdőjelek fogalmaztak meg Balogh Leventében, de a nap végén Rozsnyai Zsuzsinak kellett távoznia. Ezzel kialakult a legjobb 6 jelölt mezőnye, akiket egyből Spanyolországba küldött, hogy ott indítsanak egy új kisvállalkozást. Az elnök úrtól kapott indulótőkét maguknak kellett beosztaniuk – az árubeszerzéstől kezdve a szál
ápr. 23
7:15
Idén is átadják a Schmidt Éva-díjat a Savaria Filmszemlén (Magyar Hírlap)
Egy életnyi tapasztalat címmel idősekről szóló filmeket is vártak a versenybe.
ápr. 23
7:15
Hosszú börtönévek várhatnak a hídpénzbotrány baloldali haszonélvezőire (Mandiner)
Budai Gyula hivatali vesztegetés gyanújával tett feljelentést, mert információi szerint a Lánchíd-felújításból "kiszivattyúzott" másfélmilliárd forint nagy része a Karácsony Gergely vezette Városházán landolhatott.
ápr. 23
7:15
Mi lett volna, ha…? Peugeot 208 Cabriolet (Autószektor)
Van valamiféle vonzó sármja azoknak a prototípusoknak, amikből mindössze egy valós méretű példány készült és sok éven át elrejtve csücsültek egy autógyár valamelyik zugában. Hallottunk már ilyen történetet a BMW-től, a Porsche-tól és a Toyotától is az utóbbi időkben, most pedig a Peugeot gurított be a múzeumába egy olyan 208 Cabriolet koncepciót, a
ápr. 23
7:18
Meglépték a britek: Ruandába telepíthetik az illegális bevándorlókat (Blikk)
Kedden fejezték be a Nagy-Britanniába illegálisan belépő menedékkérők ruandai áttelepítéséről szóló terv végrehajtásához szükséges törvénytervezet tárgyalását, amely már hónapok óta folyt.
ápr. 23
7:18
Felmérés készült a nyugat-európai kriptósok szokásairól (Kripto Akadémia)
Felmérés készült a nyugat-európai országok kriptózási szokásairól. A Bitget által publikált tanulmányban Németország, Franciaország, Svájc, Hollandia, Belgium, Ausztria, Luxemburg és Lichtenstein lakóinak kripto használati és elfogadási szokásait mérték fel. A nagyobb nyugati államok a 20-40. közötti helyeket foglalták el a globális elfogadást mérő
ápr. 23
7:18
Veszélyeztetett állatot klónoztak (Agroinform)
Remélhetőleg a két új klón segíteni fogja a faj fennmaradását.
ápr. 23
7:18
Hogy lesz a hitelből zöld hitel, a megtakarításból fenntartható befektetés? (Portfolio)
Hatalmas a bankok szerepe abban, hogy milyen területek számára biztosítanak forrást, nem mindegy, hogy egy környezetszennyező vegyipari projektet finanszíroznak, aminek óriási a negatív hatása, vagy pedig olyanokat, amelyek pozitívan hatnak a társadalomra és a környezetre. “A pénz áramlása olyan, mint a vér áramlása, és a bankrendszer, mint ennek a
ápr. 23
7:18
5 hiba, amit mindenki elkövet fogmosásnál, pedig komoly problémát okozhat (Glamour)
A szép a fogsor nem csak vonzó külső tulajdonság lehet, hanem az egészségünk szempontjából is rengeteget számíthat. Ha ugyanis teljesen egészségesek a fogaink, elképesztően sok problémától megóvhatjuk magunkat. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a fogmosásnál lehetőleg ne kövessük el a következő hibákat.
ápr. 23
7:18
Ezeket az ételeket tedd először a grillre (Roadster)
Két fontos szabályt érdemes megjegyezni.
ápr. 23
7:20
Ezért nem szabad elhúzni a függönyt a szállodában egy biztonsági szakértő szerint (Roadster)
Érdemes megfogadni.
ápr. 23
7:21
Nem lehet "hazaszavazni" a választásokon (Infostart)
A június 9-ei önkormányzati választáson átjelentkezéssel szavazók nem a lakóhelyük, hanem a tartózkodási helyük jelöltjeire szavazhatnak, ez pedig azt jelenti, hogy az országgyűlési választással ellentétben nem lesznek "utazó voksok".
ápr. 23
7:21
Mélyrepülésben a svájci órapiac (Igényesférfi.hu)
Márciusban megtörtént, ami már egy ideje várható volt: hanyatlásba fordult a svájci óraipar felfelé ívelő trendje.
ápr. 23
7:21
Fesztivállal ünnepelt a Csányi Alapítvány (Márkamonitor)
Több mint 600 támogatott, 105 diploma, 606 nyelvvizsga, 246 informatikai bizonyítvány. Csak néhány eredmény, amit a 19 éve működő Csányi Alapítvány és az általa mentorált fiatalok elértek. Az alapítvány valódi sikere a számok mögött, a személyes történetekben rejlik – hangzott el Zánkán az alapítvány által szervezett idei Életút Fesztiválon április
ápr. 23
7:21
Kemény drogokkal viccelnek a Deadpool és Rozsomák új előzetesében, még a Marvel-elnök tiltása ellenére is (Promotions)
Deadpool eddig is többször kiszólt a közönségnek, ám lehet ezúttal túl messzire ment?
ápr. 23
7:21
Olyasmiket írtak a felhasználók Hszi Csin-pingről, hogy rögtön betiltották a Facebook appjait Kínában (Rakéta)
.
ápr. 23
7:21
Még biztosan nem láttál hélix galaxist – a tudósok is csak ezt az egyet (Helló Magyar)
Az International Gemini Observatory képet készített a bizarr „hélix galaxisról”, ami semmihez sem hasonlítható az univerzumban.
ápr. 23
7:21
Véget ért a zöld nemzeti konzultáció (Villanyautósok)
Az eredményeket nem tették közzé, de állítólag figyelembe veszik a válaszokat a döntéseknél.
ápr. 23
7:21
A hét éve halott nagymama és egy emigrált, 116 éve született férfi is kapott választási értesítőt (Telex)
A választási iroda szerint a Belügyminisztérium nyilvántartásában van a hiba.
ápr. 23
7:21
Jön a letelepedésikötvény-program utódja, most ingatlanért kínál EU-s vízumot a kormány (Telex)
A magyar kormány újabb programot szervez a jómódú külföldieknek, elsősorban gazdag kínaiaknak. A programban azonban nagyon sok még a tisztázatlan pont, például hogy újra csak baráti cégeknek teremt-e bizniszt a kormány.
ápr. 23
7:22
Színek, virágok, éltető tavasz – Ide érdemes elutazni az év egyik legszebb időszakában (Roadster)
Tíz csodás hely, ahol rengeteg virágban lehet gyönyörködni.
ápr. 23
7:24
A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon (HR Portál)
Az utalások több mint harmada Németországba, 12%-a Ukrajnába, 10%-a Ausztriába érkezett - derül ki a KSH friss kimutatásából.

Keresés