2024. április 24. szerda

ápr. 24
14:39
Megvan a jövő aranya, avagy mibe érdemes fektetni (Piac és Profit)
4 oka is van annak, hogy miért érdemes most lítiumba fektetni. Ez az ásvány lett az elektromos járművek meghajtásában a tiszta energiára való átállás záloga.
ápr. 24
14:39
Szépen fejlődik a Szegedi Vadasparkban született törpe víziló (Magyar Hírlap)
Már meghaladja a 12 kilót, de megfogni még nem lehet a borjút.
ápr. 24
14:39
Rétvári Bence: Már 450 ezer notebookot osztottunk ki a tanulóknak (Demokrata)
A korszerű tudáshoz korszerű eszközök kellenek – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
ápr. 24
14:39
Lázár János elárulta, hogy eddig mennyi országbérletet vásároltak (Magyar Nemzet)
Az építési és közlekedési miniszter jelezte, hogy az utasok is érezhetik az előnyeit annak, hogy egy cégbe szervezték a MÁV-ot és a Volánbuszt.
ápr. 24
14:39
Reszkethet a fél ország? Orbán a fiataloknak szóló rendezvényen üzent a magyaroknak (Nyugati Fény)
Visszamegyünk száz évet.
ápr. 24
14:39
Túláradó szeretet: lecsap az MLSZ az ünneplő Ferencvárosra (Mandiner)
Fegyelmi eljárás indult az újabb bajnoki címét bebiztosító zöld-fehér klub ellen. Van pár dolog a rendezők és drukkerek rovásán.
ápr. 24
14:39
Elszabadult öt ló London belvárosában, a hadsereg segítségével fogták be őket (Telex)
A lovak forgalmas utakon rohantak végig, egyikük egy parkoló turistabusznak is nekiütközött.
ápr. 24
14:41
Döbbenetes elváltozást fedeztek fel az ócsai patkány által megharapott kislánynál (Nyugati Fény)
Csak remélni lehet, hogy nem kell műteni.
ápr. 24
14:41
Így alakulnak át a kommunista lakótömbök a klímaváltozás miatt (Mandiner)
Észtországban a lakosság 70 százaléka él panelházakban.
ápr. 24
14:42
Elfogyott a türelem a határ túloldalán: Burgenland hadat üzent a kormánynak (Infostart)
Nem venné ki a méretének megfelelő részét a menekültek befogadásából Burgenland: a határ menti tartomány 340-nél több bevándorlót nem kér, de a kormány legalább 800 befogadását várná el.
ápr. 24
14:42
Újabb kínai cég ruház be Magyarországon (Portfolio)
A kínai Fiberhome Magyarországon hozza létre legnagyobb európai bázisát, ahol optikai kábeleket fog gyártani, a nyolcmilliárd forintos beruházás nagyjából 150 új munkahelyet teremthet - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.
ápr. 24
14:42
BKK: verekedés miatt ment tönkre a lift a Határ útnál – többen megsérültek (vg.hu)
Rongálás miatt nem üzemel az aluljárót a felszínnel összekötő lift a Határ útnál. Az esetet a felvonó kamerája is rögzítette.
ápr. 24
14:42
A növény, amely legyőzi Greta Thunberget (naphire.hu)
Az akác pár éve kis híján felkerült az idegenhonos, ezért nem kívánatos növények EU-s listájára, ám most a klímaváltozás erősödésével újra annak nyertese lehet.
ápr. 24
14:42
Katalin történelmi jelentőségű címet kapott Károlytól Lajos születésnapján (in.hu)
Miközben legkisebb fia, Lajos herceg most ünnepelte hatodik születésnapját, Katalin hercegné (aki jelenleg rákdiagnózisa miatt orvosi kezelés alatt áll) saját meglepetést kapott apósától, Károly királytól.A People szerint a 75 éves uralkodó Katalin hercegnét a Becsületrend királyi társává avatta. Ez azonban nem akármilyen királyi cím, hanem történe
ápr. 24
14:42
Ballagók Kapcsos Könyve – 1147 végzős diák neve került be a könyvbe (Nyíregyháza)
Bejegyezték nevüket a Ballagók Kapcsos Könyvébe a Nyíregyházán érettségiző diákok szerdán a Városháza dísztermében. A tanév vége felé közeledve ez már hagyománynak számít a városban, az első könyv 2006-ban készült, az önkormányzat 2015-ben pedig elkészíttette a Kapcsos Könyv ikertestvérét, amelybe az idei ballagók is beírhatták a nevüket. A diákoka
ápr. 24
14:43
"A mai németországi diákok negyede otthon nem németül beszél" – így omlik össze téglánként a német oktatás (Mandiner)
Ez most egy évtizednyi "Willkommenskultur" gyakorlati eredménye a német oktatási rendszerben. Schaffen sie das?
ápr. 24
14:45
"Zsuzsi volt a legkiválóbb tanítványom" – egyetemi évek vártak a bakancslistás lányra (BorsOnline)
Varga Imre legjobb tanítványaként emlékszik Zsuzsira.
ápr. 24
14:45
Ezeket az új adaptációkat nézd májusban a Disney+-on! (Könyves Magazin)
A Disney+ április végi és májusi premierjei között négy könyvadaptációt is találsz. Mutatjuk őket! Nyitókép: Mind idegenek vagyunk / Disney
ápr. 24
14:45
Száznál is több hőlégballon színezi be az eget Szegeden (SzMo)
Szeptemberben Szeged a világ hőlégballon sportolóinak központjává válik. A világ több, mint harminc országából érkező, száznál is több hőlégballon színezi be majd az eget a Hőlégballon Világbajnokságon.
ápr. 24
14:45
Nem lesz egyszerűbb Hollandiában a nemváltoztatás (Magyar Hírlap)
A jelenleg hatályos törvény értelmében a transzneműeknek szakértővel kell nyilatkozatot készíttetniük.
ápr. 24
14:45
Szélkakaskodik a DK Miskolcon, hiába támadták Veres Pált, most mégis számítanának a segítségére (Magyar Nemzet)
A támogatás kérése érdekes a DK részéről, hiszen a polgármesteri ciklusa alatt egyfolytában támadták őt.
ápr. 24
14:45
Bosszú a nyírábrányi búcsúban: rátámadt a rendőrre (AC News)
Két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték az emberkedő férfit, akit ugyanaz a rendőr többször is megbüntetett.
ápr. 24
14:47
Franciaországban egyre több a száz év feletti ember (Magyar Hírlap)
A "szuperszázasok" túlnyomó többségük nő.
ápr. 24
14:48
A balatoni nyaralást is tönkreteszi a klímaváltozás – Így változik meg az életünk attól, hogy Európában felgyorult a melegedés (Blikk)
A második hete tartó április hideg ne tévesszen meg senkit, Európa a többi kontinenshez képest több, mint kétszer gyorsabban melegszik. Ürge-Vorsatz Diánát, a nemzetközi tudományos életben ismert klímakutatót kérdeztük, mekkora a baj, mi vár ránk. A CEU professzora szerint semmi jó, még a Balatonnál nyaralók sem örülhetnek a melegedésnek, alga lepi
ápr. 24
14:48
"Nem győztem le, bennem van" – őszintén vallott súlyos betegségéről Céline Dion (Metropol)
Orvosai, családja és rajongói szeretete segíti túlélni.
ápr. 24
14:48
Megrendülten jelentették be a hírt, elhunyt a kiváló magyar sportoló (Metropol)
Mindenki mesternek tartotta a sportágon belül.
ápr. 24
14:48
Milliárdokat kap Mészáros Lőrinc a saját cégétől, amely elkezdett kiszivárogni a tőzsdéről (444.hu)
Az Opus közgyűlése úgy döntött, hogy 10 milliárd forint értékben vásárolhatnak fel sajátrészvényt, csökkentve a tőzsdei részesedést.
ápr. 24
14:48
Akkorát villantott az Exatlon bombázója, hogy még a nap is belepirult (Ripost)
Alig takarja valami az Exatlon bombázóját.
ápr. 24
14:48
Dobj el mindent: Magyarországon a Primark! Kiderült, mikor nyit az első üzlet (Glamour)
Megérkezett a nap híre: a Primark rajongóinak már nem kell egészen Bécsig utazniuk ahhoz, hogy beszerezhessék kedvenceiket, ugyanis az üzletlánc végre megveti a lábát Magyarországon is!
ápr. 24
14:48
Női kézilabda Eb Debrecenben: a török ellen kezdenek a magyarok (SzabolcsiHír)
Ismét megtelik a Főnix Aréna!
ápr. 24
14:49
Olaszországban megszavazták az abortusz szigorítását (Magyar Hírlap)
A beavatkozás előtti tanácsadási folyamatban lesznek változások.
ápr. 24
14:51
A balatoni nyaralást is tönkreteszi a klímaváltozás – Így változik meg az életünk attól, hogy Európában felgyorsult a melegedés (Blikk)
A második hete tartó április hideg ne tévesszen meg senkit, Európa a többi kontinenshez képest több, mint kétszer gyorsabban melegszik. Ürge-Vorsatz Diánát, a nemzetközi tudományos életben ismert klímakutatót kérdeztük, mekkora a baj, mi vár ránk. A CEU professzora szerint semmi jó, még a Balatonnál nyaralók sem örülhetnek a melegedésnek, alga lepi
ápr. 24
14:51
Itt a pontos dátum: ekkor nyitja meg budapesti üzletét a Primark (Mindmegette)
A Primark szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy idén megnyitja budapesti üzletét. A nyitás mintegy 180 új munkahelyet teremt az országban. Íme, a pontos dátum:
ápr. 24
14:51
Rongálás miatt áll az aluljárót a felszínnel összekötő lift a Határ útnál (Infostart)
Megrongálták a liftet a Határ úti aluljárónál kedden, a megsérült szerkezet biztonságosan nem használható, a helyreállítás hetekig is eltarthat
ápr. 24
14:51
Koncz Zsófia: rekordszámú jelentkező regisztrált az idei TeSzedd! hulladékgyűjtési akcióra (Tiszta Jövő)
Rekordszámú jelentkező, több mint 100 ezer önkéntes regisztrált az idei TeSzedd! hulladékgyűjtési akcióra - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, az országos program első napján a Fejér vármegyei Válon.
ápr. 24
14:51
Így kezelik a sütiket a magyarok (MMonline)
2024. február 17-től minden digitális szolgáltatónak (például piactér, közösségi oldal, tartalommegosztó platform, alkalmazás-áruház, utazási és szállásplatform) az új digitális szolgáltatásokról szóló rendelet szerint kell kezelnie a felhasználók adatait. A rendelet nagyobb kontrollt ad a felhasználók kezébe, kérdés, hogy élnek-e ezzel a lehetőség
ápr. 24
14:51
A lakáshitel-állomány az állami támogatású hitelezés hatására bővült (Magyar Hírlap)
A teljes lakáshitel-állomány döntő többségét, 81 százalékát a támogatás nélküli hitelek adták.
ápr. 24
14:51
Orbán Viktor: A szellem és a szakmunka kapcsolatából lesz a sikeres Magyarország (Demokrata)
A tehetséges fiatalok írják hazánk jövőjét – fogalmazott Orbán Viktor.
ápr. 24
14:51
Nagyon nem gyűlnek az aláírások Márki-Zay pártjánál (Magyar Nemzet)
Az aktivisták sem hiszik, hogy sikerülhet.
ápr. 24
14:53
Szijjártó Péter Kínában: Nekünk, akik a béke pártján állunk, egyre hangosabbnak kell lennünk (Magyar Nemzet)
"A két ország közötti összeköttetések tovább bővülnek, és ezáltal még jobb feltételeket biztosítanak a kereskedelmi-gazdasági együttműködés fejlesztésének."
ápr. 24
14:54
Megható történet: személyesen mondott köszönetet egy felépült beteg a pécsi mentősöknek (Blikk)
Meglehetősen megható pillanatokban volt része a pécsi mentőállomás dolgozóinak.
ápr. 24
14:54
Ungár Péter: "egy vörös polip uralja most a Városházát" (ATV)
"Vitézy Dávid főpolgármesterségére és az LMP EP-listájára kell szavaznia annak, aki a jövő politikáját akarja támogatni" - állítja Ungár Péter. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának egyik vendége Ungár Péter volt, aki többek között a jövő politikájáról is beszélt és a fővárosi városvezetés is szóba került.
ápr. 24
14:54
Rákapcsol az Opel: a Frontera után itt az új Grandland (Auto Pult)
Úgy tűnik, az Opel a Stellantis hátterével nagyobb fokozatra tud kapcsolni, s immáron az SUV kategória különféle méretszegmenseiben is próbálnak teljeskörű ajánlatot adni. A minap jelenthettük a Fontera típusnév újjáélesztését, ezúttal pedig a modellváltás során megújuló Grandland mutatkozik be, jelentős méretnövekedéssel, és persze innovatív hajtá
ápr. 24
14:54
Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok, hatalmas károkat okozhatnak! (Agroinform)
Mit tehetünk azért, hogy megvédjük a termést?
ápr. 24
14:54
Guy Verhofstadt a 444-nek: Magyarország Orbán alatt az elmúlt években egyfajta kleptokráciává vált (444.hu)
Az EP-képviselő szerint viszont az elmúlt hetek magyarországi tüntetései azt bizonyítják, hogy van remény a rendszer leváltására.
ápr. 24
14:54
A Vision Pro az Apple nyakán marad (vg.hu)
Senkinek sem kell a több mint 1 millió forintba kerülő virtuálisvalóság-szemüveg.
ápr. 24
14:54
"Az Ő Fiának vére megtisztít" – Megtartotta székfoglaló beszédét Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke (vasárnap.hu)
Megtartotta székfoglaló beszédét Steinbach József püspök. A Zsinat újonnan megválasztott lelkészi elnöke az igei és teológiai üzenetet követően beszélt a szolgálatra
ápr. 24
14:55
Szívszorító: hetekig őrizte gazdája holttestét, most nagy fordulat jön Mázli életében (Magyar Nemzet)
Mázli, a szerencse kutyája.
ápr. 24
14:56
Schmidt Mária és Iványi Gábor találkozása a széderasztalnál (444.hu)
A migrációról, a genderről és a háborúról szólt az "élénk" beszélgetés.
ápr. 24
14:57
Sokkot kapott a pár attól, ami a padló alól előkerült a felújításon (BorsOnline)
A házaspár anyagi nehézségei egy pillanat alatt megoldódtak.

Keresés