Frissítették az adatokat. Szerdán jelentette be a kormány, hogy a gázolaj árának 10, a benzin árának 27 forintos csökkentését várják el, különben beavatkoznak.
Folyamatosan postázza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címekre - tájékoztatta az adóhatóság pénteken az MTI-t.
Csányi Sándor a mai közgyűlésen bemondta, hogy története legnagyobb bankvásárlását hajthatja végre az OTP. De hol, és mit vehet a magyar bank? Egy kis eszmefuttatás.
A megfelelő szabályozási környezet, az infrastruktúra, valamint maga a termelés is csak most kezd kialakulni a zöld hidrogént illetően Magyarországon, de az már most is egyértelmű, hogy akár az EU-s, akár a magyar dekarbonizációs célok elérése lehetetlen lenne hidorgéntechnológia nélkül. Az időjárásfüggő, megújuló villamos energia önmagában nem tud
A munkaerőpiac feszessége továbbra is oldódik, bár annak üteme lassul. Az inaktivitás csökken, és az év második felében a munkanélküliség is visszatérhet a 4 százalékos szint közelébe. A pénteki munkaerőpiaci adatokat értékelte Árokszállási Zoltán, az MBH Elemzési Centrum igazgatója.
– Nem lehetnek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy a politikai győzelmek nem elegendők, kulturális győzelemre van szükségünk, és ehhez bátorság is kell – jelentette ki Stephen Bartulica, a horvát Domovinski Pokret (Haza Mozgalom) parlamenti képviselője a Cpac Hungaryn.
A robbanás nyomán radioaktív hamu és szennyezés jutott a légkörbe, amely a széllel az akkori Szovjetunió nyugati, ma Ukrajna északi részére és Európa más részeire, de még az Egyesült Államok keleti felére is eljutott.
A rühesség egy atkák által okozott bőrfertőzés. A rühatkák általában emberről emberre terjednek, megtelepedve magukkal a hámsejtekkel táplálkoznak. A vékonyabb bőrterületeket részesítik előnyben, ahová könnyebben befúrják magukat, itt rakják le petéiket.
Elérte a 100 ezer főt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma a KSH friss adatai alapján. Eddig még sosem dolgozott ilyen sok külföldi hazánkban, és várhatóan tovább nő a létszámuk a következő időszakban.
A magyar gazdaság stabilitását a teljes foglalkoztatás, a magas beruházási ráta, az államadósság csökkentése és az erős bankrendszer adja – jelentette ki a pénzügyminiszter pénteken Budapesten, az OTP Bank éves közgyűlésén.
A paksi bővítéshez szükséges két nagy tömegű nukleáris berendezés egyike, a zóna-olvadékcsapda már elkészült, és mostanra a reaktortartálynak is megkezdődött a gyártása Szentpéterváron, ami igazi mérföldkő a paksi bővítés szempontjából - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Gyengélkedik a magyar költségvetés, a hiány bár mindig is magasnak számított, az adósság mértéke most már komolyan fenyegeti a stabilitást. Bukovszki András, a CIB elemzője szerint az első negyedév szokásos gyengesége mellett is szükség van a kiigazításokra, az OTP elemzője pedig úgy gondolja, hogy még a 675 milliárdos spórolásnál is komolyabban me
A TikTokon már 3 milliárd megtekintést elérő "soft girl" trend egyre népszerűbb a Z generációs nők körében, akik egy ultra-nőies, gondtalan esztétikájú, tökéletes életet igyekeznek megvalósítani a mindennapjaikban. Ez az életstílus a szabadidőn alapuló élet vonzerejét sugallja, a gyönyörű divatelemekre, mint például a csillámporos és pasztellszínű