2024. április 26. péntek

ápr. 26
13:21
Hatalmas botrány: Olyan történt Magyarországon, ami utoljára Rákosi idejében fordult elő (Nyugati Fény)
Hoppál Péter iskolatabló-kalamajkája nagy port kavart Pécsett.
ápr. 26
13:24
Vivek Ramaswamy: Van mit tanulnunk a magyaroktól (hirado.hu)
Magyarország példát mutat ott, ahol a Nyugat elpuhult – mondta Vivek Ramasvamy amerikai konzervatív politikus.
ápr. 26
13:24
A magyar vállalkozásoknak is van esélyük terjeszkedni regionálisan (Portfolio)
Április végén rendezték Bukarestben a harmadik éves közép- és kelet-európai (KKE) regionális üzleti csúcstalálkozót. A konferencia a legsikeresebb magyar, bolgár és román vállalkozók és felsővezetők példáin keresztül mutatta be, hogyan teremthetnek a vállalkozások erős alapot a működésük nemzetközi kiterjesztéséhez, kihasználva a régió belső előnye
ápr. 26
13:24
"Heccből" nem szólt a gondnok, miatta lettek rosszul a budapesti iskolások (Ripost)
31 gyerek lett rosszul a szúrós szag miatt.
ápr. 26
13:24
Frei Tamás bejelentette: megállapodtak az Aldival (vg.hu)
Új kávékat gyárt kizárólag az Aldinak Magyarországon a Cafe Frei. Frei Tamás társalapító a döntés kapcsán már arról beszélt, hogy akár a nemzetközi Aldi kínálatába is bekerülhetnek.
ápr. 26
13:27
Vesztett a Kúrián Józsefváros (Infostart)
A Kúria önkormányzati tanácsa megsemmisítette a Magyar Rádió egykori épületeire helyi rendeletben kimondott változtatási tilalmat.
ápr. 26
13:27
Előre nem látott szuperrobbanás történt a Napban - ma érkezik a Földre a hulláma (BorsOnline)
A tudósok már az órákat számolják.
ápr. 26
13:27
"Hadházy be is kaphatja" – mondta Nyírkarász fideszes polgármestere, aki korábban rávallott a térség fideszes képviselőjére (SzMo)
Szalmási József a rendőrség által lezárt korrupciós ügyben azt vallotta, hogy Kovács Sándor parlamenti képviselő a barátja érdekében manipulálta Nyírkarász egyik közbeszerzését, és megzsarolta őt azért, hogy az általa kiválasztott cég építse meg a falu termelői piacát.
ápr. 26
13:27
Az agráróriás tovább nő: Brazília 35%-kal bővítheti termőterületét (Agrofórum)
„Brazília számára nagy lehetőséget jelent, hogy mezőgazdasági termelését a leromlott legelők szántófölddé alakításával növelheti” – írják amerikai elemzők a farmdoc daily blogon.
ápr. 26
13:27
Szijjártó Péter: Magyarország igazi közép-európai EU-elnökségre készül (Magyar Hírlap)
A legfőbb cél a közösség hanyatlásának megállítása.
ápr. 26
13:27
A kínai vállalatok ellen indított hadjárat az európai gazdaság számára is káros (Demokrata)
Szijjártó Péter élesen felszólalt a világ blokkosodása felé mutató erőfeszítések ellen.
ápr. 26
13:27
A gender és a szuverenitás kérdéseiről beszéltek külföldi felszólalók (Demokrata)
"Sokan átadták gyermekeiket a baloldali egyetemeknek."
ápr. 26
13:27
"Tiszteld az országot, ahová mész!" (Magyar Nemzet)
– Ha valaki úgy dönt, hogy az országunkba jön, akkor tiszteletben kell tartania a szabályainkat, a törvényeinket és a hagyományainkat – jelentette ki Markwayne Mullin, az Egyesült Államok szenátora a Cpac Hungarynek küldött videóüzenetében.
ápr. 26
13:27
Új európai pénzmosás elleni törvénycsomag érkezett: mi lesz a kriptókkal? (BitcoinBázis)
Az Európai Unió (EU) hivatalosan is elfogadott egy új, pénzmosás elleni rendeletcsomagot, amely valamennyi kriptovalutához kapcsolódó szolgáltatóra (CASP) is vonatkozik.
ápr. 26
13:29
Újabb hajót támadtak meg a jemeni húszi lázadók az Ádeni-öbölben (Magyar Nemzet)
Az Irán támogatását élvező jemeni síita húszi lázadók csütörtökön közölték, hogy célba vették az Ádeni-öbölben elhaladó Msc Darwin hajót, ezzel folytatva a vörös-tengeri kereskedelmi hajózás elleni támadásokat.
ápr. 26
13:30
Letették az óvadékot az ukrán mezőgazdasági miniszterért (Infostart)
Mikola Szolszkijt azzal gyanúsítják, hogy részt vett 291 millió hrivnya értékű állami földterület illegális megszerzésében.
ápr. 26
13:30
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A béke a legfontosabb! (hirado.hu)
A béke a legfontosabb! - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter pénteken, hozzátéve: sajnos az egész világ, de Európa biztosan, "furcsa módon háborús lázban ég".
ápr. 26
13:30
Rákapcsolt az OTP, emelkedik a BUX (Portfolio)
Kedvező hangulat uralkodik az európai részvénypiacokon, és a magyar tőzsdén a BUX is emelkedik, az OTP vezetésével.
ápr. 26
13:30
Szijjártó: április 29-én jelentik be a kínai elnök budapesti látogatásának a részleteit (ATV)
"Örömmel és nagy várakozásokkal tekintünk a kínai elnök látogatására" - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve: idén ünnepeljük Kinával a 75. évfordulóját a diplomáciai kapcsolatok felvételének.
ápr. 26
13:30
Betiltottak Nagy-Britanniában egy újfasiszta propagandafórumot (hirado.hu)
Betiltott a brit kormány egy online fórumot, amelyet a londoni belügyminisztérium szerint újfasiszta terrorszervezetek használtak arra, hogy radikalizált fiatalokat terrortámadások elkövetésére ösztönözzenek.
ápr. 26
13:30
Ukrán frontról egyenesen a moszkvai Győzelem Múzeumába kerülnek a nyugati harci járművek (vg.hu)
A frontról összeszedett több mint harminc nyugati harcjárműből az első öt példány már a moszkvai Poklonnaja-dombon lévő Győzelem Múzeumba került.
ápr. 26
13:30
Központi ballagás – 15 középiskola 60 diákja ballagott el ünnepélyesen a városházán (Nyíregyháza)
Április 26-án délelőtt ünnepélyes keretek között vettek búcsút Nyíregyháza középiskolásai iskolájuktól a városháza Krúdy termében. A központi ballagáson mintegy 15 középiskola 55 osztályának 60 kiválósága képviselte büszkén iskoláját. Összesen 1147 nyíregyházi középiskolás készül ballagásra és érettségi vizsgára idén, közülük sokan folytatják tanul
ápr. 26
13:31
Az erős bankrendszer a magyar gazdaság stabilitását növeli (Magyar Nemzet)
Varga Mihály az Otp éves közgyűlésén beszélt a magyar bankrendszer állapotáról.
ápr. 26
13:33
Egy korszak vége? A "Slim Shady halála" címmel érkezik Eminem új albuma (Blikk)
Eminem bejelentette, hogy idén nyáron jelenik meg tizenkettedik studióalbuma, a The Death of Slim Shady. Az album címe a rapper hírhedt alteregójának halálára utal.
ápr. 26
13:33
6 könyv, ami a holokauszt témáját dolgozza fel gyerekeknek (Könyves Magazin)
A holokauszt nyolcvanadik évfordulójához kapcsolódva összegyűjtöttünk hat gyerekkönyvet, amelyek segítenek a múlttal való szembenézésben.
ápr. 26
13:33
Brüsszel az Erasmus ügyet úgy akarja eltusolni, hogy közben a Soros-egyetem kérdést újra előhúzva indít eljárást Magyarországgal szemben (Magyar Nemzet)
A Pannónia program idén ősztől nyolcezer diáknak nyújt lehetőséget, hogy a világ vezető egyetemein vegyenek részt nemzetközi csereprogramokban.
ápr. 26
13:33
Az én arcom garancia bizonyos dolgok véghez vitelére (Mandiner)
Nekem a Tanítanék Mozgalom a politikai otthonom. Tehát én tanítanékos jelölt vagyok, a Kutyapárt listáján. Interjú.
ápr. 26
13:33
Kimaxolta a vagányságot a rendőrnő, fotókon mutatjuk az eredményt (Magyar Nemzet)
Kóbor lovat szelídített vissza a gazdájához.
ápr. 26
13:36
Varga Mihály: Az erős bankrendszer a magyar gazdaság stabilitását növeli (hirado.hu)
A magyar gazdaság stabilitását a teljes foglalkoztatás, a magas beruházási ráta, az államadósság csökkentése és az erős bankrendszer adja – jelentette ki a pénzügyminiszter.
ápr. 26
13:36
Béremelés: hatalmas a szakadék a dolgozók és a cégek között (Portfolio)
A munkahelyválasztási preferenciák szempontjából a magyar munkavállalók számára 2024-ben is a vonzó munkabér és juttatási csomag az elsődleges szempont a Randstad friss Employer Brand kutatása szerint. Emellett rendkívül fontosnak tartják a kellemes munkahelyi légkört is, azt, hogy hogyan élik meg a mindennapokat a munkahelyi környezetben, milyen a
ápr. 26
13:36
Eurostat: A tagországok tavaly a korábbi évhez képest hét százalékkal több védelmi státuszt biztosítottak (hirado.hu)
Az Európai Unió tagországai a 2022-es adatokhoz (383 700) képest hét százalékkal több, 409 485 menedékkérőnek biztosítottak nemzetközi vagy nemzeti védelmi jogállást.
ápr. 26
13:36
Ismét a legvonzóbb magyar munkahelyek között a Mercedes (autopro)
A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a kecskeméti Mercedes-Benz lett a harmadik legvonzóbb munkahely.
ápr. 26
13:36
G.w.M már születendő kisfia jövőjéről beszél - zenei pályára lép majd? (naphire.hu)
A rapper hangsúlyozta, hogy mindenben támogatná csemetéjét.
ápr. 26
13:36
Szaftos forgatási részleteket árult el A Bridgerton család Colinja (in.hu)
A Bridgerton család rajongói már hozzászokhattak a Netflix sorozat jellegzetes szexjeleneteihez. De nincsenek ezzel másképp a sorozat színészei sem. Nemrég Nicola Coughlan elárulta, hogy ő és színésztársa, Luke Newton a közelgő harmadik évad jeleneteinek forgatása között meztelenül henyéltek a forgatáson, bizonyítva, hogy mennyire jól érzik magukat
ápr. 26
13:36
Mi minden kell egy tökéletes olvasósarok kialakításához? (Glamour)
A legtöbb könyvrajongó egyik legnagyobb vágya egy saját, otthoni könyvtárszoba létrehozása. Erre sajnos nincs mindenkinek lehetősége, aggodalomra azonban nincs ok, hiszen hasonló hangulatot teremthetünk egy kellemes olvasósarok kialakításával is. Mindannyian megérdemlünk egy kis kuckót, ami csak a miénk, ezért az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mi
ápr. 26
13:39
A konzervatív fordulat fontosságát emelték ki a CPAC előadói a második napon (Infostart)
Deutsch Tamás a Fidesz-KDNP európai parlamenti lista vezetője, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök is felszólalt a CPAC Hungary konferencián.
ápr. 26
13:39
A kínai külügyminisztérium képmutatással vádolja az Egyesült Államokat (Magyar Hírlap)
Kínai külügyminisztérium: Az Egyesült Államok álszent módon elítéli az Oroszország és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatokat.
ápr. 26
13:39
A baloldal radikalizálódása miatt az egész létünket újra akarják keretezni, definiálni (Magyar Nemzet)
Az amerikaiak az "Amerika az első" és az "Amerika az utolsó" között akarnak dönteni – fogalmazott Chad Wolf, az America First Policy Institute elnöke a Cpac Hungary pénteki napján.
ápr. 26
13:39
Veteránjármű-kiállítás és hajós felvonulás lesz Esztergomban (Autószektor)
A Nagy Duna sétánynál található Rugby Club területén teherautókat, autókat, motorokat és kerékpárokat állítanak ki, valamint látható lesz a Suzuki teljes négykerekű termékpalettája, motorkerékpárok és hajómotorok társaságában. A látogatók bepillantást nyerhetnek az elmúlt 100 évet felölelő rádiós, fotós és filmtechnikai eszközök sokaságába, valami
ápr. 26
13:41
Csak heccelni akart, de aztán vállalta a felelősséget a 31 diák rosszullétét okozó szúrós szagért (Magyar Nemzet)
Bajt viszont nem akart okozni.
ápr. 26
13:42
A gender és a szuverenitás kérdéseiről beszéltek külföldi felszólalók (hirado.hu)
A genderideológiáról, a nemzetállami szuverenitásról, a gyermekek kizsákmányolásáról és a woke-izmus veszélyeiről beszéltek külföldi felszólalók a Konzervatív Politikai Akció Konferencián.
ápr. 26
13:42
A Magyar Posta elhatárolódik a "kamu csomagok" kivizsgálása kapcsán (ProfitLine)
A Magyar Posta elhatárolódik a "kamu csomagok" tartalmi ellenőrzésének felelősségétől - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 26
13:42
Csányi: nagy német és osztrák bankot is néztünk (Portfolio)
A mai közgyűlés utáni sajtótájékoztatón a bank vezetői beszéltek az OTP-vel kapcsolatos kérdésekről. Próbáltuk kideríteni, hogy melyik országban vehet bankot a magyar pénzintézet, néhány országot már ki tudunk zárni.
ápr. 26
13:42
Lesz-e nyárig Orbán-Zelenszkij találkozó? - Szijjártó Péter ezt válaszolta (ATV)
"Folyamatosan beszélek Jermak kollégával, Kuleba kollégával, tudják, mit szeretnénk, mik az elvárásaink". A csúcstalálkozóra "akkor kerülhet sor, ha a kárpátaljai közösség visszakapta a jogokat, amelyekkel 2015-ben rendelkezett" - mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére.
ápr. 26
13:43
Válaszúthoz érkeztek a világ vezetői (Magyar Nemzet)
Hortay Olivér: A blokkosodás irányába tett további lépések katasztrofális következményekkel járhatnak.
ápr. 26
13:44
Helyettes államtitkár: Népszerűsíteni kell a vízivást az iskolások körében (hirado.hu)
A vízivás fontosságát kiemelten hangsúlyozni kell az iskolások körében – mondta a Belügyminisztérium (BM) egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára.
ápr. 26
13:45
Nem javul a cégek beruházási hajlandósága (Piac és Profit)
Szerény, de már a várható inflációt meghaladó pénzügyi eredményekre számítanak idén a vállalkozások. A K&H kkv bizalmi index első negyedéves eredményei alapján átlagosan 7,7 százalékos árbevétel-növekedést és 3,9 százalékos profitbővülést valószínűsítenek a következő egy évben. Beruházási dömping azonban továbbra sem várható. A cégek alig több
ápr. 26
13:45
Majdnem kibuggyannak Beyoncé mellei a szűk bőrruhából (BorsOnline)
Az énekesnőről bevállalós fotó készült.
ápr. 26
13:45
Az Aldi szupererős akcióján röhögnek a vásárlók, egymás után szenzációs hírekkel rukkolt elő az üzletlánc (Promotions)
Az Aldi kirakta a szuper ajánlatát, és jót nevettek rajta a vásárlók.
ápr. 26
13:45
Keveset tudunk az internetes tér veszélyeiről (MMonline)
Bár a honfitársaink szerint a közösségi média veszélyesebb a gyerekekre nézve, mint a tömegközlekedés, a 6-14 évesek harmada mégis rendszeresen használja a social mediát - derült ki egy friss, országos kutatásból. Az egyik leggyakoribb probléma az online térben a bántalmazás, ami akár minden 5. gyereket érinthet. A kitöltők harmada nem szokott a cs

Keresés