Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft v
Az amerikai Izrael-ellenes tüntetések akár a novemberi elnökválasztás kimenetelére is hatással lehetnek, Joe Bidennek ugyanis nagyon nehéz lesz egyensúlyoznia a következő hónapokban a zsidó, illetve a palesztin-arab oldal között – mondta az InfoRádióban Magyarics Tamás külpolitikai szakértő.
Az euróval szemben stagnál, a dollárral szemben azonban erősödik tovább a forint hétfő reggel. A keddi magyar GDP adat mellett főként az amerikai eseményekre lesz érdemes figyelni a devizapiacon, ugyanis a szerdai kamatdöntés mellett csütörtökön és pénteken is fontos foglalkoztatottsági adatok érkeznek, melyek várhatóan ezúttal is nagyobb elmozdulá
Reklám a reklámban: a Toyota reklámot készített a sportmodelljeinek, ami arról szól, hogy éppen reklámot készítenek a sportmodelljeinek. Szerencsére azért
Megjelent az 1990 végéig megépült családi házak energiakorszerűsítését célzó Otthonfelújítási Program (OFP) társadalmi egyeztetésre szánt pályázati tervezete. Az OFP keretében online építőanyag árfigyelő rendszer indul, ami a többi ingatlan felújítási költségét alacsonyan tarthatja - derül ki az ingatlan.com és a money.hu elemzéséből. Van olyan fel
A térdelős vagy földön ülős eligazítások ellen sikeresen tiltakoztak, de azt például nem mondják meg nekik, mi az oka, ha rosszul lesznek a munkahelyükön
Évek óta veszteségesen működő trafikot ellenőriztek a Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai. A revizoroknak az szúrt szemet, hogy a dohány-kiskereskedők a termékeket fix áron vásárolják és értékesítik, 11-12 százalékos árréssel, ezért náluk kizárt a veszteséges működés. A vállalkozó a veszteséget a forgalom visszaesésével indokolta, en
Az ájurvéda szanszkrit kifejezés, szó szerinti fordítása "tudomány az életről" ("a hosszú élet gyakorlata"), és India 3000 éves alternatív gyógyászati rendszerét értjük alatta.
Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Szolnokon.
Kína az elkövetkező napokban egy robotűrhajót küld a Hold túlsó oldalára. Ez lesz az első a három technikailag meglehetősen bonyolult küldetés közül, amely előkészíti az utat az első kínai legénységi leszállás és a Hold déli pólusán felállított bázis előtt.
Murakami Haruki a jelenkor egyik legnépszerűbb írója, könyveit több mint ötven nyelvre fordították le. Stílusa – amelyet némelyek Gabriel García Márquezéhez, mások Franz Kafkáéhoz hasonlítanak – elsőre szokatlan lehet az olvasónak. Cikkünkben a méltán világhírű japán írótól olyan műveket ajánlunk, amelyek kedvet csinálhatnak a szerző többi művéhez
A nagybankok is beszállhatnak a megtakarításokért folyó versenybe. Véget ért a betétekre vonatkozó kamatplafon, az állam is egyre kevesebb kamatot kínál a kisbefektetőknek. Megindult a roham.
Véget ért a pangás időszaka, és ha nem is kitörő lendülettel, de bővülésnek indult a gazdaság - ez a kép rajzolódik ki a Portfolio elemzői felméréséből, amelyet a holnap megjelenő első negyedéves GDP-növekedési adatok kapcsán készítettünk. Az idén fokozatos élénkülés lesz a jellemző, bár az év egésze így sem hoz majd kitörő számokat, mivel a lakosá
Egy anya visszavágott a netes trolloknak, akik "önzőnek" nevezték őt, amiért megtartotta a kislányt, akiről a terhesség alatt kiderült, hogy karok és lábak nélkül jön majd a világra.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Bitcoin története, ugyanis a napokban volt a felezés, és csökkent a bányászok számára a hálózatból kinyerhető kriptovaluták mennyisége. Ennek kapcsán látványosan megszaporodtak a magyar ügyfelekkel szembeni csalások és visszaélések is. A Bitcoin piaca ezzel együtt hatalmas léptekkel fejlődik. Immár két ország is hivata
Az Európai Uniónak jelentős, körülbelül 50%-os vámokat kell kivetnie az olcsó kínai elektromos járművekre, hogy megfékezze azok dömpingszerű beáramlását a közös belső piacra. Az új terheket heteken belül kivetheti Brüsszel, amikor a kínai elektromos autókkal kapcsolatos szubvencióellenes vizsgálatát lezárják – számolt be a Financial Times.
Közel 25 millió forinttal támogatta a kormánypárt a közösségi médiás megjelenést. A Momentum alig 260 ezer, míg a DK nem sokkal több mint 27 ezer forintból gazdálkodott ugyanitt.
Erősödött kissé a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a múlt péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a hetet erősebben kezdte az egy héttel korábbi nyitásnál is.
Magyarországon a fóliasátras cseresznyetermesztés egyedülállónak tekinthető Nagyrédén - ugyanakkor a technológia számos előnnyel jár. Heves vármegyében Barabás Enikő férjével, Juhász Györggyel, Olaszországban gyűjtött inspirációik hatására fogtak bele ebbe az összetett termesztéstechnológiába - de a fáradság megéri...
A Deutsche Bank részvényei 5,5%-kal csökkentek hétfőn a tőzsdenyitás előtti kereskedésben, miután a hírek szerint Németország legnagyobb hitelezője akár 1,3 milliárd eurós kártérítéssel is sújtható egy évek óta tartó perben, amely szerint a Postbankot áron alul vette meg - számolt be a Reuters.
Csak erkölcsi bizonyítvánnyal lehetne majd a jövőben gyermektáborban dolgozni és önkénteskedni egy friss törvényjavaslat szerint. Ez a középiskolásokra, egyetemi hallgatókra is vonatkozik, a szabályok betartását a fogyasztóvédelem ellenőrzi majd. A szakmabeliek szerint így jóval nehezebb lesz önkénteseket toborozni.
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés. Hétfőn a kormányt kérdezik a képviselők, majd tizenhét előterjesztés bizottsági jelentéseinek vitáját folytatják le. Az ülés 13 órakor kezdődik, melyet a HírTV és Facebook-oldalunk élőben közvetít.
Az Egyesült Államok Oklahoma államában négyen meghaltak és legkevesebb 100 ember sérült meg tornádók miatt - közölték a helyi hatóságok vasárnap, miután pénteken Nebraska és Iowa államban okoztak rendkívüli károkat szélviharok.
Az Oroszországban maradt legnagyobb nyugati bankok tavaly több mint 800 millió euró adót fizettek a Kremlnek, ami négyszerese a háború előtti szintnek – írja a Financial Times.
Zelenszkij ukrán elnök többször kijelentette, hogy szigorúan harcolni fog az államapparátusban a korrupció és a hűtlen kezelés ellen, e küzdelem sikerének bizonyítása egyben előfeltétele országa uniós tagságának.