A prémium lakások piaca is túllendülni látszik a mélyponton. A 2023-as erős lassulás után idén a befektetők is kezdenek visszatérni ebbe a szegmensbe. Az OTP Ingatlanpont szakembere szerint az eddigiek alapján bízhatnak abban, hogy ez év végéig még a tavalyi forgalomcsökkenést is le tudják dolgozni.A prémium besorolás területenként és ingatlantípus
Az Európai Bizottság tárgyalásokat folytat az uniós kormányokkal arról, hogy egy új szankciócsomag részeként célba vegyék az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) exportját – írja a Politico. Annak ellenére, hogy az ukrajnai háború miatt az EU – néhány ország kivételével – levált a vezetékes orosz gázról, Oroszország LNG-exportja továbbra is emelked
Napjaink egyik legnagyobb hazai képzőművészeti sztárja, a nemzetközi porondon egyre nagyobb sikereket elérő Nemes Márton egyik műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria május 14-i kortárs aukcióján. A fiatal sztár mellett olyan ikonok festményei is szerepelnek a kínálatban, mint Keserü Ilona, Bak Imre, Fajó János, Reigl Judit és Rozsda Endre
Keddtől indul a GINOP Plusz program 1. prioritásához tartozó KKV Technológia Plusz Hitelprogram. Az európai uniós forrásokból megvalósuló program keretei között a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások 0%-os fix kamat mellett igényelhetnek kedvező finanszírozást új fejlesztéseik és értéknövelő beruházásaik megvalósításához.
A Szombathelyi KKA női kézilabdacsapata visszajutott az élvonalba, a Győri ETO-UNI FKC férfi együttese pedig biztosította bajnoki címét az NB I/B hétvégi fordulójában.
A kriptovaluta piac jelentős növekedést mutat, ami fokozott érdeklődést kelt azon kriptovaluták iránt, amelyek vezető szerepet tölthetnek be a következő
Erősödött kissé a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a múlt péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a hetet erősebben kezdte az egy héttel korábbi nyitásnál is.
Megjelent a júniusban induló otthonfelújítási program felhívástervezete, amit május 6-ig lehet véleményezni. Az eddigi információkon kívül több újdonság is kiderült. Egyre többen szólnak hozzá, sokan kifogásolják, hogy a bejelentett lakcímnek vagy tartózkodási helynek már május 1-ig az adott ingatlanban kell lennie.
2023 eleje óta a Mladá Boleslav-i Aufeer Design még viszonylag fiatal 3D nyomtatási részlege az Am Solutions S1 és M1 Basic - 3D utófeldolgozási technológiáját használja. Ezzel a berendezéssel az Aufeer csapata nemcsak kiváló minőségű és konzisztens utófeldolgozási eredményeket ér el, hanem az automatizált működésnek köszönhetően rengeteg időt és p
A hétvégén két, a besorozás elől menekülő hadköteles korú férfi fulladt a határmenti Tiszába - számolt be a HírTV Napindító című műsorában Dunda György ungvári tudósító.
A táplálkozás kulcsszerepet játszik abban, hogy bőrünk, hajunk és körmeink egészségesek és ragyogóak maradjanak. A következő 10 szépítő étel kifejezetten jótékony hatással van ezekre a területekre, köszönhetően a magas vitamintartalmuknak, esszenciális zsírsavaknak, antioxidánsoknak és ásványi anyagoknak.
Több mint huszonötezren vesznek részt Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvényén, a 18. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg balatonfüredi versenyközponttal.
A bazsarózsa, más néven pünkösdi rózsa májusban az egyik legmeghatározóbb díszítőeleme kertünknek és otthonunknak egyaránt. Varázslatos illata, gazdag virágzata és lenyűgöző színei miatt széles körben népszerű virág, amit néhány praktika segítségével még szebbé tehetünk.
A török-iraki "Fejlesztési Út" hatalmas fejlődést hozhat a térségben, és hozzájárulhat egy kritikus régió stabilitásához- írja Tárik Meszár az Eurázsia Központ elemzője.
Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, szeretik a podcasteket, kezdenek rászokni a TikTokra, sőt közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek a közösségi médiában – derül ki az 55 év feletti korosztályról a “Szeniorok a neten” elnevezésű online felmérésből, amelyet idé
A The Kyiv Independent arról ír, hogy Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke szombaton közölte az Egyesült Államokkal: amennyiben valóban elkobozzák az Orosz Központi Bank befagyasztott vagyonát, Oroszország kénytelen lesz lefoglalni az amerikai állampolgárok és befektetők oroszországi vagyonát válaszlépésként.
Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást, azonban egyelőre a szakmai körökben is nagy a bizonytalanság, mindössze egy nyilvános szerkezetátalakítási eljárás indult a törvény hatályba lépése óta - hívta fel a figyelmet a BDO Legal Jók
Tizenegy uniós ország, köztük Magyarország, de olyan nagy államok is, mint Franciaország és Olaszország is várhatóan új eljárást kapnak a nyakukba az Európai Bizottságtól. A túlzott állami kiadások miatt lép majd Brüsszel, amint az új költségvetési szabályok idén hatályba lépnek.
A HUN-REN Központ az Országgyűlés által 2019-ben alapított, független költségvetési intézmény, amelyet a magyar tudományos élet alappillérét jelentő, központi finanszírozású, független kutatóhálózat irányítására és működtetésére hoztak létre. Tizenegy kutatóközpontjának és hét kutatóintézetének, továbbá 116 támogatott kutatócsoportjának munkatársai
Május kulcsfontosságú hónap lehet a bikapiac számára. A felezést követően a befektetők néhány kiválasztott altcoinra figyelnek, melyek májusban akár parabolikus
Szeretnék választ kapni arra a kérdésre, hogy a főállású átalányadózó egyéni vállalkozó csed és gyed ellátásának az összege mi alapján kerül meghatározásra! A garantált bérminimum alapján számított és megfizetett tb-összeg a számítás alapja, vagy az általa megszerzett jövedelem? Ugyanígy kérdés számomra, hogy táppénzigénylés esetén mi a táppénz öss
Spanyolországban az Európai Unió által harmonizált infláció 3,4%-kal emelkedett áprilisban, szemben a márciusig tartó 3,3%-os növekedéssel - derült ki a Nemzeti Statisztikai Intézet (INE) hétfőn közzétett előzetes adataiból.
Fontos, hogy egy adott nemzetiség jelöltje nem lehetett más nemzetiség jelöltje sem a 2014-es, sem a 2019-es általános nemzetiségi önkormányzati választáson.