A múlt évi rekordforgalom után az idén is élénk kereslet várható az egynyári dísznövények piacán. A hazai kertészetek mintegy 8-10 millió tő muskátlival és 22-25 millió egyéb egynyári palántával készülnek a szezonra.
Az ötlet gazdája Ratkó Anna népjóléti, majd egészségügyi miniszter volt. A mai fiatalok el sem tudhatják képzelni, hogy családonként akár 3-4 gyermek is született, pedig az életszínvonal a mainak a közelében sem járt. Akinek volt keresete, gyermektelenségi adót kellett fizetni a 20 és 50 év közötti férfiaknak, illetve 20 és 45 év közötti hölgyeknek
Az adóhatóság mellett Budapest Főváros Kormányhivatala is vizsgálta az ügyet, és az eladót – mivel az magánszemély – eltiltotta a nemesfémek forgalmazásától.
Olyan diákokat és hallgatókat képzünk, akik amellett, hogy értik a magyar kultúrát, jártasak a nagyvilág dolgaiban is: magyar fejjel állják meg a helyüket a nemzetközi versenyben.
Komolytalan dolog rekreációs szolgáltatásnak hívni azt, amikor a bulihajókról leszálló, olcsó alkoholtól fűtött turisták nagy csoportokban özönlenek vissza a városba, állítja az újlipótvárosi önkormányzat. Itt 24 kikötőből csak 9 maradna, a hajók nagy részét külvárosi partszakaszokra irányítanák át. A hajózási cégek nem örülnek ennek.
Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek, ezért akkor az állomás nem indít és nem fogad vonatokat, ugyanakkor a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad - közölte a Mávinform szerdán a vasúttársaság honlapján.
Az egyenletes részarányos számlát fizető ügyfelek számlázásáról szóló kormányrendelet szerdán jelenik meg a Magyar Közlönyben, és csütörtökön már hatályba is lép.
Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek, ezért akkor az állomás nem indít és nem fogad vonatokat, ugyanakkor a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad - közölte a Mávinform szerdán a vasúttársaság honlapján.
Csaknem egymilliárd forint a kikiáltási ára a világ egyik legrégebbi kódexének. Londonban árverezik el. A 104 oldalas ókeresztény, kopt nyelven íródott könyvet az 1950-es években találták meg Egyiptomban.
A Magyar Péter által közzétett hangfelvételen Varga Judit arról beszélt, hogy Rogán Antal emberei bejártak az ügyészségre és kihúzattak részleteket a nyomozati anyagból. Ekkor már Mészáros cége adta a portaszolgálatot.
Péntektől várhatóan a benzin 4, a dízel pedig 7 forinttal lesz drágább literenként a kutakon. Így átlagosan 645 és 652 forintot kell majd fizetnünk. Ennyibe legutóbb tavaly szeptemberben került a tankolás.
Az Ikarus és a világ a legnagyobb autóbuszgyártója, a Yutong konzorciuma közös tenderen indul, aminek eredményeként világszínvonalú trolik érkezhetnek Budapestre.
A személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani; a jóvá nem hagyott tervezetek az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek tervezetének kivételével május 21-én automatikusan bevallássá válnak – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhi
A The Washington Post című amerikai lap meg nem nevezett tisztségviselőkre azt állította, az Egyesült Államok két héttel a krasznogorszki terrortámadás előtt figyelmeztette az orosz hatóságokat egy lehetséges támadásra a Crocus City Hall ellen.
A legendás stadion új lelátójának gyomrában éttermek, kávézók, hotel, az épület tetején pedig tetőmedence épül. A Fulham FC otthonául szolgáló Craven Cottage-é az angol profi liga legidősebb tribünje. Ezzel szemben…
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.