A most először a versenynaptár elejére került Japán Nagydíj az első olyan futam idén, amelynek a mezőny egy része szerint már kijár a különleges körítés.
Halász Judit elmondása szerint remekül szolgál az egészsége, ám ennek ellenére számos hírt lát a médiában arról, hogy betegségei miatt gyógyszereket szed. A művésznő most azt is elárulta, milyen a nagymamaszerep, valamint arról is beszélt, hogy nem szól bele az unokái nevelésébe.
Az élelmiszerárak alakulása idén már nem húzza, hanem visszafogja az inflációt Magyarországon. A boltokban összességében továbbra is többet fizetünk a pénztáraknál, mint egy évvel korábban, a drágulás mértéke azonban várhatóan elmarad az éves átlagos inflációtól derült ki az Erste sajtótájékoztatóján.
Az aktuális Vitara generáció itthon (is) közkedvelt, ám összességében elég koros típus, amely messze meghaladta az autógyártási trendekben manapság megszokott 6 éves megújulási ciklust. A kis crossover már idestova 9 éve rója az utakat, a mostani frissítés pedig gondoskodik arról, hogy még tovább nyúljon a széria életkora.
Egy férfi saját nevéből képzett fantázianévvel árult aranyékszereket az interneten. Az adóhatóság revizorai vásároltak két aranygyűrűt, melyeket az eladó lakásán vettek át. Ezután a pénzügyi nyomozók 15 aranyékszert, mintegy 4,5 millió forintot, több mint 3 000 eurót és 137 potencianövelőt is találtak, melyeket lefoglaltak.
Dezinformációnak nevezte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az amerikai médiában megjelent közlést, amely szerint az Egyesült Államok két héttel előre figyelmeztette az Oroszországot egy lehetséges terrortámadásról a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ ellen.
Átvizsgálják, emiatt néhány órára lezárják Kőröshegyi völgyhidat a forgalom elől április 6-án szombaton - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hozzátéve, hogy később is kell korlátozásra számítani.
A társadalmi felelősségvállalás jegyében indít kampányt április elejétől a Népszava szerkesztősége és kiadója, melynek célja a civil szervezetek támogatásának ösztönzése. A NAV nyilvántartása szerint 33.332 civil szervezet várja a most kezdődő adóbevallási szezonban az adózók 1 százalékos felajánlását, tavaly azonban az adózók több mint 60 százalék
Dezinformációnak nevezte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az amerikai médiában megjelent közlést, amely szerint az Egyesült Államok két héttel előre figyelmeztette az Oroszországot egy lehetséges terrortámadásról a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ ellen.
A devizaadósság-arány megközelíti a 30%-ot az idén, az emelkedő államadósság kockázatát az ÁKK képes kezelni, az idén már nem lesz nagy devizakötvény kibocsátás - mondta el Kurali Zoltán vezérigazgató az idei megújult finanszírozási tervről szóló háttérbeszélgetésen. Az eseményen kiderült, hogy megszűnik a lakossági 1MÁP papír, májusban érkeznek a
Az új STEYR Plus sorozat innovatív stílusát ismerte el a zsűri az iF Design Award, a formatervezési szektor egyik legelismertebb díjának odaítélésével.
Ezen a héten, csütörtökön rendezik az EU–USA kereskedelmi és technológiai csúcstalálkozót, ahol Antony Blinken amerikai külügyminiszter és az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa, Valdis Dombrovskis igyekszik felkészülni a Trump-korszakra.
Ha már oly népszerű a skandináv mitológia vagy a kelta folklór, miért ne lehetnének tizenéveseink a magyar mondavilágra büszkék? Ahhoz, hogy modern irodalmi köntösben ismerkedjenek vele, jó első lépés lehet Viola Szandra mágikus meseregénye, a Piliscsudán játszódó A Világfa kilenc ága. A Hajnal öröksége című ifjúsági fantasysorozat első epizódjáról
A polgárőrök drónokkal is segíthetik az illegális hulladéklerakók felderítését Magyarországon – mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Koncz Zsófia emlékeztetett rá, hogy a
Ahogyan belépünk a kriptoipar 2024-es évének második negyedévébe, úgy tűnik, hogy egy ígéretes bikapiac készülődik a színfalak mögött. Ebben az időszakban számos kiemelkedő kriptovaluta értéke lehet képes jelentősebben növekedni.
"Hagyjuk ezt a műmacsó tempót" - ezt írta híradónknak Szentkirályi Alexandra azzal kapcsolatban, hogy megkérdeztük, mi a véleménye arról, hogy Vitézy Dávid azt gondolja, közte és Karácsony Gergely között dől majd el, hogy ki nyeri a főpolgármester-választást. Az általunk megkérdezett szakértők szerint pedig meghatározó jelentősége lesz majd annak,
Molnár Attila a Gyulai Memorial versenyén futotta meg az olimpiára szükséges szintidőt 400 méteren. Az M4 Sport Úti cél: Párizs 2024 című műsorában a 22 éves atléta mesélt arról, milyen élmény volt döntőt futni a márciusi fedett pályás világbajnokságon, hogyan kapcsolódik ki pihenőidőszakban, valamint megnézhetik egy rodeó bika hátán lovagolni.
A közvélemény-kutatások alapján az állampolgárok többsége egyértelműen a gazdák mellett áll, amit a kormányok és az Európai Bizottság sem hagyhat figyelmen kívül.
Akár súlyosbíthatják is bizonyos betegségek tüneteit a leggyakrabban használt nem-szteroid gyulladáscsökkentők, mint az ibuprofen vagy az acetilszalicilsav hatóanyagú készítmények, ha rendszeresen vagy nagy mennyiségben szedik őket – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem. Ezek ugyanis befolyásolhatják a bélrendszerben élő mikroorganizmusok összetételét
Az M4 Sport Úti cél: Párizs című műsorának stábja a dohai világbajnokságon forgatott az ötméteresölő Vogel Somával, a magyar férfi vízilabda-válogatott kapusával, aki a párizsi olimpián szeretne nagyot alakítani a balul sikerült vb után.
Részvétét nyilvánította a finnországi iskolai lövöldözés miatt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter finn kollégájának, Elina Valtonennek szerdán.
Bezárta kapuit kedden Las Vegas egyik legrégebbi, kaszinóval egybeépült hotelje, a lebontásra ítélt Tropicana, amelyet számos filmből is ismerhet a közönség.
A magyar női kézilabda-válogatott javában készül a debreceni olimpiai selejtezőre, az M4 Sport Úti cél: Párizs című műsorán keresztól most Debreczeni-Klivinyi Kinga egy napjába nyerhetünk betekintést. Az irányító-átlövő nagyon szeretne utazni a párizsi olimpiára, a csapatért és álmáért mindent meg fog tenni.
Idén februárban jelentette be a Telekom, hogy másfél évnyi tapasztalatait összesítve lezárja a 4 napos munkahét kísérletét. Egy másik vállalat pilot programja eközben még tart: a Libri-Bookline 4 napos munkahét tesztje 2022 októberében kezdődött, a meghosszabbított pilot eredményeit idén júniusban értékelik majd. De mi történik, ha túl sok a munka