A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Faceb
A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára – jelentette be Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A tépett, rétegezett frizurák trendje idén tavasszal is folytatódik, de nagy népszerűségnek örvendenek a rövid fazonok is, amelyek szinte mindenkinek jól állnak.
Magyar Péter gőzerővel készül a szombati tüntetésére, ahová több tízezer embert vár. Szokásához híven, a Facebook-oldalán jelentkezett csütörtök este, de most nem (csak) a készülő demonstrációról írt, hanem Orbán Viktornak is üzent.
Idén tizenkettedik alkalommal valósul meg a TeSzedd!, az ország legnagyobb szemétszedési programja. Az önkéntesek keddtől jelentkezhetnek az április 22-én kezdődő eseményre, melynek során megtisztítják a szűkebb-tágabb környezetüket a környezetkárosító és a tájképet is romboló, illegálisan elhelyezett hulladéktól - tájékoztatta az Energiaügyi Minis
Jun Szogjol dél-koreai elnök a tiltakozó orvosgyakornok és rezidensek szövetségének egyik vezetőjével tárgyalt a több mint egy hónapja tartó sztrájk megoldásáról – jelentette a helyi elnöki hivatal.
Idén tizenkettedik alkalommal valósul meg a TeSzedd!, az ország legnagyobb szemétszedési programja. Az önkéntesek keddtől jelentkezhetnek az április 22-én kezdődő eseményre, melynek során megtisztítják a szűkebb-tágabb környezetüket a környezetkárosító és a tájképet is romboló, illegálisan elhelyezett hulladéktól - tájékoztatta az Energiaügyi Minis
Témák: – Az ünnepek után is népszerű a vendégek körében Gyula legnagyobb szálláshelye. Biztató a helyzet a következő hónapokkal kapcsolatban is. Az előző év azonos időszakát tekintve már most 5-10 százalékkal többen foglaltak szobát a nyárra. – Negyvenötezer egynyári növényt tervez kiosztani az idén a városi önkormányzat a Virágos Gyula program ker
Idén tizenkettedik alkalommal valósul meg a TeSzedd!, az ország legnagyobb szemétszedési programja. Az önkéntesek keddtől jelentkezhetnek az április 22-én kezdődő eseményre, melynek során megtisztítják a szűkebb-tágabb környezetüket a környezetkárosító és a tájképet is romboló, illegálisan elhelyezett hulladéktól - tájékoztatta az Energiaügyi Minis
David Bowie, a hatszoros Grammy-díjas angol zenész 2016. január 10-én távozott az élők sorából, 69 évesen: az énekes gyönyörű feleségét, és két gyermekét hagyta hátra, köztük Lexit, egyetlen lányát.
Döbbenetes, de Dél-Koreában most már olyan súlyos a demográfiai krízis, hogy több babakocsit adnak el háziállatok, mint kisbabák számára. Az idei évben várhatóan tovább, 0,68-ra csökken az országban a teljes termékenységi arányszám. A problémákat kezelni akaró vállalatok közül van, amelyik 75 ezer dolláros (azaz mintegy 27 millió forintos) bónuszt
A piaci volatilitás ellenére optimizmus uralkodik a Bitcoin felezés és az intézményi érdeklődésnek köszönhetően, mivel az elemzők pozitív trendeket jósolnak
Mint az a cikkünkben lévő táblázatból is látszik, idén is jó osztalékokkal örvendeztetik meg a cégek a részvényeseiket. A négy nagy esetében — a MOL kivételével — növekszik idén az osztalék, míg a MOL esetében cirka 100 forinttal alacsonyabb lesz.
Benyújtotta a hivatalos jóváhagyási kérelmet a magyarországi Ganz-Mávag a spanyol vonatgyártó Talgo részvényvásárlásának jóváhagyására a spanyol kormánynak – derült ki egy csütörtöki hivatalos bejelentésből. Most tehát Pedro Sanchez kormányának kezében van a döntés, hogy létrejöhet-e a felvásárlás a stratégiai eszköznek tartott spanyol vállalatban.
Március végével lezárult a második időszak, amelyben az EU-tagállamoknak a megelőző öt év átlagához viszonyítva 15 százalékkal kellett visszafogniuk földgázfelhasználásukat. Magyarországon tavalyhoz hasonlóan idén is a kötelező rendelkezés szerinti mértéket meghaladóan, ötödével csökkent a fogyasztás - közölte kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM
Nagy valószínűséggel Oroszország felelős a GPS-navigációban fennakadásokat okozó zavarásért a balti térségben - közölte csütörtökön a német védelmi minisztérium a kalinyingrádi exklávéra utalva, mint a probléma lehetséges forrására.
A XX. századi színház-, valamint filmművészet meghatározó alakja volt Szörényi Éva, akinek nevéhez klasszikus és modern művekben, tragédiákban, illetve vígjátékokban egyaránt kiemelkedő alakítások fűződnek. A színésznő emellett több mint 50 évig a magyar nyelv és kultúra erősítésének meghatározó személyisége volt Amerikában.
Benyújtotta a hivatalos jóváhagyási kérelmet a magyarországi Ganz-Mávag a spanyol vonatgyártó Talgo részvényvásárlásának jóváhagyására a spanyol kormánynak – derült ki egy csütörtöki hivatalos bejelentésből. Most tehát Pedro Sanchez kormányának kezében van a döntés, hogy létrejöhet-e a felvásárlás a stratégiai eszköznek tartott spanyol vállalatban.
Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője szerint az ellenzéki politika megújításra szorul, mert úgy véli, hogy a politikát nem ez az ellenzék fogja megújítani, hanem hozzájuk képest kell megújítani.
Európában 2030-ra az elektromos és hibrid járművek eladásának (EV) részesedése várhatóan meghaladja az összes többi típusét és számuk eléri a 75 milliót az EY nemzetközi tanácsadó cég előrejelzése szerint.
Oroszországnak nem Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel kell tárgyalnia az ukrajnai rendezésről, hanem azokkal, akik utasítják – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön egy moszkvai sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva.
Ha görgetted mostanában a TikTok-ot, valószínűleg belefutottál a szomatikus edzésről szóló videókba. Ez egy, a testet és lelket egyaránt érintő trend, amely a mentális és fizikai jólét fokozását ígéri.Az Oxford English Dictionary meghatározása szerint a "szomatikus" kifejezés "a testtel kapcsolatos, az elmétől megkülönböztetve". Vagyis ez az edzés
A válogatott Galló Vilmos szerződése lejártával távozik a svéd jégkorongbajnokságban érdekelt Linköpingtől, de mint mondta, a jövőben is valamelyik északi országban szeretne játszani.
A Nato nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére, erre vonatkozóan nem érkezett semmilyen kérés, de az ukránok felszerelést, lőszert, fegyvereket kérnek, amit mi biztosítunk, azonban ez nem tesz minket az orosz-ukrán konfliktus részesévé – szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
Péntektől tovább emelkednek a hazai töltőállomásokon az üzemanyagárak, melyek régiós összevetésben már most is az élmezőnyben vannak. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nemrég a középmezőny elérését tűzte ki célként, ami a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint megkövetelné az adózási környezet felülvizsgálatát. Grád Ottó azt mondta az In
2018 óta nem volt annyira magas a bűncselekmények száma Magyarországon, mint tavaly. Az olyan nagyon súlyos bűncselekmények, mint például a szándékos emberölés ugyan csökkentek, ám egyes gazdasági típusú bűncselekmények annyira elszaporodtak, hogy összességében feltornázták a számokat. Németh Zsolt kriminológus többek között erről is beszélt az ATV
Hosszú interjút közölt a Telex Gálvölgyi János színművésszel, melyben többek között szóba került a színművész politikai világnézete, szerepe Pintér Béla társulatában, de még a Barbie című film is.
Sajtóinformációk szerint a Google vizsgálja annak lehetőségét, hogy egyes, most még ingyenes szolgáltatását a jövőben fizetőssé tegye. A változtatások elsősorban a mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatásokat érintenék.
A royal-csemetékről elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy igazi ínyencek, akiknek a királyi séfek különlegesebbnél különlegesebb ételeket szolgálnak fel. Valójában viszont pontosan azokat a hétköznapi ételeket imádják, mint a legtöbb gyerek - kivéve Lajos herceg, akinek a kedvencén eléggé meglepődtünk.