A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését, amely jelenleg is rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamat mellett biztosít forrást a hazai kkv-k számára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait, ahol a főnyeremény ezen a héten pontosan 1 milliárd forint volt. Lássuk, lesz-e olyan szerencsés, aki elviszi ezt az összeget!
Litvánia M-577-es páncélozott csapatszállító járművekből álló újabb katonai segélycsomagot adott át Ukrajnának - közölte a balti állam védelmi minisztériuma szombaton.
A Duna House pénzügyi közvetítője, a Credipass várakozása szerint a jelzáloghitelek volumene idén mintegy 30-40 százalékkal, 750-850 milliárd forintra emelkedhet - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
A Demokrata főszerkesztője szerint a tömeg "nem hajlandó az igazsággal szembenézni, mert mindent felülír e tömeg tagjaiban a csatornalakók ősi gyűlölete minden iránt, ami odafenn van".
Letették pénteken a kompozit repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét, a létesítmény a cég hatmilliárd forintos fejlesztési projektjének részeként épül meg.
Alig több mint három hónap van hátra a 2024. évi nyári olimpiai játékokig, melyeknek a francia főváros, Párizs ad otthont. Ahogy, mi is beszámoltunk róla, kiderült, hogy a magyar csapat formaruháit a Heavy Tools tervezi és készíti. A sajtótájékoztatón Illés Fanni, paralimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar paraúszó is részt vett.
Az ismert magyar divatmárka, a Heavy Tools készíti idén a párizsi olimpiai játékokra a magyar sportolók ruháit. Epres Panni részt vett abban az bizottságban, mely a sportolók öltözékeit hétről hétre alakította.
Fenti mondat Henri Matisse szájából hangzott el a magyar Ziffer Sándor egy alkotását látva. A nagybányai festőzseni korai, párizsi korszakából kevés mű maradt fenn, ezek egyike, A Luxembourg Párisban kalandos úton került a FreylerArt Galériába, ahol április 5-étől egy hónapon át bárki megcsodálhatja.
A Disney a Disney+ streaming szolgáltatásánál korlátozza a jelszómegosztást annak érdekében, hogy növelje a felhasználói bázist és a bevételeket, míg Bob Iger vezérigazgató szerint ez a lépés hozzájárulhat a platform nyereségessé válásához - írta a CNN.
Európa-szerte óriási eltérések tapasztalhatók a korsó sör árában. Egyes helyeken fillérekért, máshol nem kevés pénzért ihatjuk ezt az italt.Az OMIO utazási foglalási oldal szerint ha a lehető legkevesebb pénzből szeretnénk kihozni a sörözést, Minszkbe kell érte utaznunk. Fehéroroszország fővárosában egy korsó sör mindössze 90 rubel (kb. 360 forint)
Főleg Csepel teherautóiról volt híres a szigetszentmiklósi gyár, melynek területén komplett alvázak készültek buszokhoz. Hiába jutott a KGST-en belül a magyar iparnak ez a termékcsoport, a mátyásföldi telephely nem győzte kapacitással, ezért a szigetszentmiklósi Csepel Autógyár is szállított alvázakat Ikarusokhoz. Csepel-Ikarus midi busz
Portugáliában négy nap után Nasser Al-Attiyah vezet, de már 3 perc alatt a hátránya a hazai pályán versenyző Ferreira előtt. a tereprally vb harmadik fordulóján.
Több, mint 165 ezer új okosmérőt telepít a Dunántúlon és Pest vármegyében az E.ON Hungária Csoport. A legmodernebb készülékek részben a családi otthonokba és egyéb ingatlanokba, részben ipari, vállalati létesítményekbe kerülnek. Az Okosmérés elterjesztése című felhívás keretében nyújtott, 10,074 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatással
Magyar Péterről már mindenki tudja, kicsoda. Röviden Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt férje, aki ifjú NER-lovag volt, de berágott a rendszerre és most el akarja kergetni a húsz éve a magyar belpolitikába betokosodott hatalmi elitet, beleértve nem csak a Fideszt, mint kormánypártot, hanem az ellenzék régia alakjait, kezdve Gyurcsány Feren
A Titanic elsüllyedésének évében született, megélt két világháborút, átvészelt több súlyos járványt. Elárulta, hogy szerinte minek köszönheti a hosszú életét.