Nagy István agrárminiszter szerint a pálinka a magyarság egyik védjegye, amely évszázadok óta igaz nemzeti kincs, összeköt bennünket a történelem viharaiban is és egyesíti a nemzetünket.
Stábunk a tömegben kérdezte a résztvevőket Magyar Péterről, és arról, hogy szerintük milyen volt a tüntetés. A legtöbben elégedettek voltak a demonstrációval.
Az Apple bejelentette, hogy az Európai Unióban engedélyezi a zenestreaming alkalmazásoknak, hogy tájékoztassák a felhasználókat az iOS App Store-on kívüli fizetési alternatívákról. Az amerikai vállalat ezzel igyekszik megfelelni az Európai Bizottság követeléseinek - írja a Politico.
Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 66 527,41 ponton zárt pénteken, 1142,81 ponttal, 1,75 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Elvis címszereplője Feyd-Rautha szerepét alakítja a Dűne: Második részben. A 32 éves színésznek nemcsak a hajától és a szemöldökétől kellett megválnia a hitelesség érdekében, de hosszú időre szóló kondibérletet is váltott.
A Daniel Ricciardo és Alexander Albon első körös balesete miatt fél órára leállított Japán Nagydíj mindkét rajtját hibátlanul kapta el Max Verstappen, aki Sergio Pérez és Carlos Sainz előtt végül elsőként is ért célba.
Lengyelországban megkezdődött vasárnap reggel a helyhatósági választások első fordulója, a több mint 29 millió szavazásra jogosult állampolgár közel két és fél ezer polgármesterről, valamint a háromszintű – községi, járási és vajdasági – önkormányzati szervek mintegy 46,6 ezer képviselőjéről dönt.
Az Apple bejelentette, hogy az Európai Unióban engedélyezi a zenestreaming alkalmazásoknak, hogy tájékoztassák a felhasználókat az iOS App Store-on kívüli fizetési alternatívákról. Az amerikai vállalat ezzel igyekszik megfelelni az Európai Bizottság követeléseinek - írja a Politico.
A következő idénytől a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg 14. helyen álló Wolfsburgban folytatja pályafutását Dárdai Bence, a másodosztályú Hertha BSC-t vezetőedzőként irányító Dárdai Pál legkisebb fia.
Tone Hødnebø Norvégia egyik legjelentősebb kortárs költője. A Jótállás az igazságért versei örvényként vonzzák magukhoz az olvasót, és mutatják meg a szabadulás lehetőségét egy érzelmi megrázkódtatás idején.
A Daniel Ricciardo és Alexander Albon első körös balesete miatt fél órára leállított Japán Nagydíj mindkét rajtját hibátlanul kapta el Max Verstappen, aki Sergio Pérez és Carlos Sainz előtt végül elsőként is ért célba. Leclerc sokat lépett előre olyan taktikával, ami a Mercedesnek nem vált be. Bár a hét eleji előrejelzések vasárnapra adták a legnag
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.
Max Verstappen nyerta a Japán Nagydíjat, mögötte Sergio Perez és Carlos Sainz futott be a célba. Úgy tűnik, a Red Bull továbbra is megállíthatatlan, és ha Sergio Perez továbbra is ilyen remek formában folytatja, az ülését nem fenyegeti senki. Ennek persze a Forma-1 szurkolók nem örülnek, mert a Red Bull egyeduralmával sokkal unalmasabb a versengés.
Elgázolt a Szegedről Budapestre tartó vonat egy embert Albertirsánál, ezért késtek a vonatok szombat este a ceglédi vonalon - közölte a Mávinform a honlapján.
A huszadik század popkultúrájának meghatározó, svéd zenekara volt az ABBA. Ha te is nagy rajongójuk vagy, ez pár kérdés biztosan nem okoz majd kihívást a számodra!
Megtört az egy éve növekvő trend, visszaesett a nagyvállalatok várt árbevétel-növekedése, miközben a profit esetében továbbra is csökkenéssel számolnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből. A vállalatok átlagosan mindössze 0,6 százalékos bevételnövekedésre, viszont 1,5 százalékos profitcsökkenésre számítanak idén. A vis
A bélrendszerben található mikroorganizmusok kulcsszerepet játszanak az emésztésben, hozzájárulnak az immunrendszer zavartalan működéséhez, és számos veszélyes betegségtől óvnak meg.
A független képviselő fotókat is tett közzé erről a közösségi oldalán. Az egész komplexumot fákkal ültetik körbe, hogy "eltakarják a kíváncsi szemek elől."
A Gondosóra program segítség lehet a házi kedvencek, kisállatok számára is - közölte a miniszterelnök főtanácsadója a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Ha elég sokáig böngészel az interneten, biztosan találsz olyan fényképeket, amelyeken macskák leselkednek a fürdőkádak közelében, miközben a gazdijuk zuhanyozik, és kíváncsian nézik, ahogy szándékosan bevizezi magát.De miért ólálkodnak a kádak szélén, vagy leselkednek a zuhanyfüggönyök mögül? Aggódnak a gazdájuk jóléte miatt? Vagy, ahogy azt a macs
Győzelemre készülnek a június 9-i európai parlamenti választáson, és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP) listavezetője a Kossuth rádióban.
A 26 éves holland pilóta sorozatban harmadik sikerét aratta a japán pályán, az idén harmadszor, pályafutása során 57. alkalommal diadalmaskodott F1-es futamon. A Red Bull kettős sikert ünnepelhetett, Verstappen mögött ugyanis csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként. A dobogó alsó fokára Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyz