2024. április 2. kedd

ápr. 2
22:45
Bizakodóbbak idén a cégek (MMonline)
A cégek bizakodóbbak az előttük álló évvel kapcsolatban, mint amennyire tavaly voltak. Nagyobb arányban érzik, hogy biztos anyagi helyzettel számolhatnak idén: míg 2023-ban a cégek háromnegyede nyilatkozta, hogy hasonló vagy javuló anyagi helyzetre számít az évben, addig idén év elején tízből nyolc vállalat válaszolt így. Kifejezetten romló pénzügy
ápr. 2
23:06
Átalakul az Egyenes beszédért a Spirit FM műsorstruktúrája (Media1)
A Spirit FM megváltoztatja műsorrendjét, hogy minden hétköznap este sugározhassa az ATV egyik legfontosabb műsorát, az Egyenes beszédet és az ATV Voks 2024 című választási műsorát. Emiatt megváltozik több magazinműsor időpontja.
ápr. 2
23:12
Kevesebb lett a nyakunkba szakadt teher (ProfitLine)
A KSH kedd reggel publikált adatai alapján az államadósság mértéke 73,5 százalékra csökkent 2023-ban, míg a költségvetés hiánya 6,7 százalékon alakult. Ezzel a magyar államadósság mértéke továbbra is közel 10 százalékponttal alacsonyabb az uniós átlagnál. A kormány az idei és a jövő évi költségvetésben is csökkenő hiánnyal és államadóssággal számol
ápr. 2
23:21
Nagy Ervin: Ez egy történelmi pillanat, 56-hangulatom van (SzMo)
A színész mesélt Magyar Péterrel való kapcsolatáról, és arról is, mit mondott a politikussá lett jogász arról a Varga Judittal való házasságáról.
ápr. 2
23:24
Az Index leszemlézett egy április elsejei tréfát – másodikán, egy év késéssel (Media1)
Várjuk a kormányközeli Magyar Nemzeti Médiaszövetség állásfoglalását.
ápr. 2
23:27
Évosz: a kiküldetés a legelőnyösebb külföldi munkavállalási forma (Üzletem)
A külföldi munkavállalás iránt érdeklődő építőipari szakemberek segítségért fordulhatnak az Évosz-hoz, amely kiajánlja őket külföldön, elsősorban Németországban működő magyarországi cégekhez.
ápr. 2
23:42
A tavaszi fáradtság ráült a német iparra (ProfitLine)
Csökkent Németországban a feldolgozóipar teljesítménye márciusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) kedden ismertetett végleges értékei szerint.

2024. április 3. szerda

ápr. 3
0:06
Cáfolja a Paramount a DTV News nevű oldalt: nem vált nevet a magyar TeenNick tévécsatorna (Media1)
A Paramount Global szerint a DTV News benézte a dolgokat és nem igaz, hogy megváltoztatnák hazánkban a TeenNick nevű csatorna nevét.
ápr. 3
0:12
Kéne még majdnem 1500 milliárd forint az Államadósság Kezelő Központnak (Infostart)
Módosította a 2024-es finanszírozási tervét 3982 milliárd forintos, módosított nettó finanszírozási igény figyelembe vételével.
ápr. 3
0:12
Ördög Nóra összeomlott, megviselte az utcán éjszakázó kisgyerekek látványa (Blikk)
Ördög Nóra mindennap a Fülöp-szigetekről jelentkezik be az Instagram-oldalán, hogy beszámoljon az Ázsia Expressz epizódjainak forgatásáról. Legújabb egypercesében elárulta, mennyire megviseli, hogy családok és kisgyerekek hajtják álomra fejüket az utcákon.
ápr. 3
0:12
Horror egy kórházban: összecseréltek két beteget, rossz kismamán hajtottak végre abortuszt (Blikk)
Abortuszt hajtottak végre egy ázsiai nőn, aki csak rutinvizsgálatra érkezett a prágai Bulovka Egyetemi Kórházba. A személyzet összetévesztette őt egy másik nővel.
ápr. 3
0:12
Moszkva legszorosabb szövetségese békét szeretne, de háborúra készül (Infostart)
"Nincs szükségünk arra, hogy másokat fenyegessünk. Nem akarunk idegen területeket" - fogalmazott a fehérorosz elnök.
ápr. 3
0:12
Már nem volt idő kórházba menni: mentőautóban született meg a kis Sára (Blikk)
Mentőautóban született meg kedden hajnalban Sára. A pici szülei nem értek be időben a kórházba.
ápr. 3
0:12
Különleges autóra is lehet licitálni az autizmussal élők megsegítésére (ProfitLine)
Különleges autóra is lehet licitálni az Autistic Art Alapítvány aukcióján keddtől, a bevétellel az autizmussal élő fiatalokat és családjaikat segítik.
ápr. 3
0:12
Karácsony ismertette a mini-Dubaj-beruházásról szóló Budapesti Lakógyűlés kérdéseit (444.hu)
Vitézy Dávid és Ungár Péter szerint a főpolgármester nem tisztességes kampányt folytat.
ápr. 3
0:12
Ausztria fokozza a határmenti ellenőrzéseket a német drogliberalizáció miatt (444.hu)
Ausztria nem tervezi követni Németország példáját, sőt meg akar akadályozni bármiféle drogkereskedelmet az osztrák-német határon.
ápr. 3
0:12
Összedobták az akkugyár ellen tiltakozó mikepércsieknek a milliós perköltséget (444.hu)
A civilek megtámadták a kínai CATL közelben épülő akkumulátorgyárának környezethasználati engedélyét, de ehhez meg kell téríteniük a bíróság által kirendelt szakértők költségeit.
ápr. 3
0:12
"Most érettünk meg rá" - Örömhírt közölt a magyar szépségkirálynő (naphire.hu)
Királynők faggatnak királynőket: a QueensTalk podcast legfrissebb epizódjában váratlan örömhírt közölt a Miss World Hungary 2023 1. udvarhölgye.
ápr. 3
0:12
Többet ad egy jóga elvonulás, mint egy sima jóga óra? (Life&Body)
Ismered a bizalom játékot? Csukott szemmel dőlsz hátrafelé, tudod, hogy a társad ott van és elkap. Egy jóga elvonulás pont ilyen. Elhagyjuk a számunkra ismertet, teret teremtve az újnak. Ha már érzed a hívást, de még vannak kérdéseid, most igyekszünk tisztázni azokat: elmondjuk, hogy zajlik nálunk és mit kaphatsz tőlünk egy több napos elvonulás ala
ápr. 3
0:15
Esik a hó! Ez meg mi? A tegnapi 30 fok után már havazik Magyarországon (Blikk)
A rekordmeleg húsvét után kedden lecsapott a hidegfront az ország nagy részére. A Kékestetőn már havazott is ma délelőtt.
ápr. 3
0:15
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely ígérje meg, hogy 2026-ban nem indul a kormányfőségért! (Infostart)
"Jönnek-mennek a villamosok, nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de egy biztos, Budapest olyan főpolgármestert érdemel, aki nem hagyja cserben a fővárosiakat és aki nem használja ugródeszkának a pozícióját" - fogalmazott kedden a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
ápr. 3
0:15
Elrabolták az ország egyik leghíresebb macskáját, a dunai hajóskapitányt: kamera rögzítette, ahogy autóba tuszkolták (Blikk)
Gazdái azt hitték, csak a vadászösztön, esetleg a kandúrok tavaszi kalandvágya vitte csavargásra még március 21-én Pityut, az ország egyik leghíresebb, legokosabb, hajón élő macskáját.
ápr. 3
0:15
46 évvel ezelőtt adták le a Dallas első részét: ön mennyire emlékszik a legendás sorozatra? (Blikk)
Szinte hihetetlen belegondolni, de 46 évvel ezelőtt ezen a napon indult a Dallas című sorozat Amerikában. A sztori középpontjában egy texasi olajmágnás család, a Ewing família áll. 14 évadot élt meg a széria, majd a 2010-es évek elején újraélesztették.
ápr. 3
0:15
Péterfy-Novák Éva: Varga Juditot nem érdekli a 300 ezer bántalmazott nő (Könyves Magazin)
A Péterfy-házaspár arról beszélt, mit szólnak Magyar Péter feltűnéséhez, és ahhoz, ahogy Varga Judit kezeli a politikai és emberi helyzetet.
ápr. 3
0:15
Újabb receptért őrül meg az internet: így készül a karamellizált hagymás tészta (Hamu és Gyémánt)
Nincs jobb egy egyszerű és elegáns tésztaételnél. Bár a tésztákat gyakran gyors és kényelmes fogásoknak tartják, amelyeket akár egy zsúfolt hétköznapon is könnyen össze lehet dobni, ez azonban nem vesz el az értékükből. Ha pedig unjuk a hagyományos bolognait és carbonárát, érdemes kipróbálni ezt a karamellizált hagymás verziót!
ápr. 3
0:15
Többen életüket vesztették egy helikopter és egy kisgép balesetében az Alpokban (Magyar Hírlap)
Ausztria Tirol tartományában kedden leltek rá egy szombat délben eltűnt Cessna 172 típusú kisgép roncsaira.
ápr. 3
0:15
Kedd éjfélig mondhatók fel a lakásbiztosítások, de mit tegyenek a társasházban élők? (Bank360 blog)
Ma éjfélig kell beérkeznie a biztosítókhoz a lakásbiztosítások felmondásának a márciusi kampány zárásaként. A társasházban élők többsége nem is tudja, milyen károkra terjed ki a házának biztosítása, anélkül köt a saját lakására biztosítást, vagy ezért nem köt.
ápr. 3
0:15
Akkor mi is a baja Magyar Péternek Rogán Antallal? (Mandiner)
Machiavelli beájulna.
ápr. 3
0:15
Németh Szilárd egyetlen botrányos fotóval durrantotta be az áprilist (Nyugati Fény)
Ezt nem láttuk jönni.
ápr. 3
0:15
Lukasenka: békét akarunk, de háborúra készülünk (Helló Magyar)
Nyíltan elismerte Putyin legnagyobb cinkosa, hogy háborúra készülnek.
ápr. 3
0:15
Percek alatt képbe hozzuk a Magyar–Varga–Schadl–Völner–Rogán-ügyről! (Telex)
Annyi minden történt a szokatlanul élénk hazai közéletben, hogy nem csoda, ha kezdi elveszteni a fonalat. Kibogozzuk az összegabalyodó szálakat.
ápr. 3
0:15
Taylor Swift milliárdos lett (Telex)
De még nem körözte le Mészáros Lőrinc vagy Csányi Sándor vagyonát.
ápr. 3
0:15
Orbán személyesen veszi át a boszniai szerbektől azt a díjat, amit tavaly Putyin kapott (Telex)
Gazdasági fórumot is tartanak Banja Lukában, amin 23 magyar cég képviselteti magát.
ápr. 3
0:15
Magyarország olyan hely, ahol az RTL és a TV2 is agyonnyeri magát a nézettségi versenyben (Telex)
Magas szinten űzi a számmisztikát a két rivális médiacég.
ápr. 3
0:15
Még idén érkezhet a TV2-re a Hunyadi-sorozat és a honvédséggel közösen készülő produkció is (Telex)
A tervek szerint két állami támogatással készülő sorozatot is bemutat még idén a TV2.
ápr. 3
0:15
"Levették a kötést a szemeimről, és akkor kiderült, hogy ennyi volt. Nincs több fény, semmi" – akadályozottsággal a párkapcsolatban (Telex)
Három pár mesélt nekünk közös életükről. Mindannyian valamilyen akadályozottsággal élnek; ritka betegséggel, látássérüléssel; van, aki kerekesszékhez van kötve, míg más a háború elől menekült.
ápr. 3
0:16
Néha a parlamentben állít fel egy-egy diagnózist: az Eötvös Cirkusz majmát is gyógyította egykoron Hadházy Ákos (Blikk)
Sőt, még Vona Gábor is hozzá szaladt be a szekszárdi fesztiválról a gyengélkedő cicájával.
ápr. 3
0:16
Szijjártó Péter elárulta: ezen dolgozik majd Magyarország az Eu-s elnöksége alatt (Blikk)
Magyarország a közelgő európai uniós elnökségi fél éve alatt azon is dolgozik majd, hogy a közösség még szorosabbra tudja fűzni a viszonyát az Egyesült Arab Emírségekkel – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
ápr. 3
0:16
Kisebbségi konzervatív kormány alakult Portugáliában (Infostart)
Megalakult kedden Portugáliában Luís Montenegro miniszterelnök kisebbségi kormánya.
ápr. 3
0:16
Tragédia a Balatonon: az autójával borult a magyar tengerbe egy sofőr – Fotókon a baleset (Blikk)
Félig elsüllyedt autóhoz riasztották az önkormányzati tűzoltókat Fonyódon. A járművet csak daruval tudták kiemelni a Balatonból, ám a sofőr életét már nem tudták megmenteni.
ápr. 3
0:16
Nem indul újra a miskolci polgármester, Veres Pál (444.hu)
2019-ben a fideszes jelöltet magabiztosan verve hódította vissza a várost.
ápr. 3
0:16
Óvodát és iskolaépületet ért orosz rakétatámadás Dnyipróban, 18 sérült (444.hu)
Köztük öt gyerek is van. Zelenszkij elnök ellencsapást ígér.
ápr. 3
0:16
A mini-Dubaj miatt költözésre kényszerített lakó nem fogadta el a szerinte katasztrofális cserelakást (444.hu)
Máté Péter a bejáráson közölte a MÁV ügyintézőivel, hogy nem fogadja el a cserelakást, mert szerinte az nem lakható.
ápr. 3
0:16
Most kaptuk a hírt: Orbán Viktor hamarosan elhagyja az országot (naphire.hu)
Az is kiderült, hogy hova és miért utazik.
ápr. 3
0:18
Madár Vera bibliai helyeken járt (Blikk)
A színésznő Jeruzsálemben készült fotóival emlékezett meg a kereszténység legnagyobb ünnepéről, a húsvétról a közösségi oldalán.
ápr. 3
0:18
2024.04.03. Üzenet: Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
Nyerjünk bizonyosságot Jézusban, János hite által!
ápr. 3
0:19
Ez nem tréfa: sorra dőltek a melegrekordok április 1-jén (Blikk)
Április 1-jén, hétfőn is folytatódott a meleg levegő beáramlása délies irányból a Kárpát-medencébe, a szokatlanul nyárias időben több melegrekord is megdőlt – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján kedden.
ápr. 3
0:19
Orbán Viktor kétnapos tárgyalássorozatba kezd egy balkáni országban (Infostart)
Csütörtökön és pénteken nem lesz Magyarországon a miniszterelnök.
ápr. 3
0:19
Börtönbe kerülhet a Harry Potter írója? J. K. Rowlingot a transzneműekről való véleménye miatt vehetik elő (Blikk)
J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írója megint kihúzta a gyufát sokaknál a közösségi médiában tette megjegyzéseivel. Most épp a Skóciában életbe lépő, új gyűlöletbűnözésről szóló törvényét támadta meg.
ápr. 3
0:19
A hatalmi harcainkat a Földön túlra is magunkkal visszük - Olvass bele Tim Marshall új könyvébe! (Könyves Magazin)
A fizikai területektől és a műholdakhoz szükséges erőforrásoktól a fegyverekig és a stratégiai csomópontokig a geopolitika ugyanolyan fontos odafent az égbolton, mint idelent a Földön. Olvass bele Tim Marshall új könyvébe!

Keresés