A tapasztalatok szerint a gyomor- és nyombélfekéllyel kapcsolatos panaszok határozott szezonalitást mutatnak, tavasszal, valamint ősszel jelentkeznek intenzívebben. Milyen jelek esetén gondoljon gyomorfekélyre?
A döntéshozók megvárják az alacsonyabb infláció egyértelműbb jeleit a kamatvágás előtt – mondta tegnap a Stanford Egyetemen tartott előadásán Jerome Powell Fed-elnök, majd hozzátette, hogy az árak közelmúltbeli emelkedése nem változtatta meg az általánosabb pályát.
Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.
Négy fiatal hím huszármajom érkezett a Nyíregyházi Állatparkba. A 2020-ban és 2021-ben született állatokat az Európai Fajmegőrzési Program keretében helyezték át egy lengyel állatkertből.
Milyen dimenziókról beszélhetünk a PPE elektromos hajtások gyártása esetén? Benke Csaba Imre: A PPE hajtások gyártásához három új gyártósort telepítettünk; a státor gyártósora 28, a váltókomponensek gyártása 15, míg a hajtásösszeszerelés több mint 190 lépésből áll. Hány munkatárs vesz részt a gyártásban és hány elektromos hajtást gyártának? Benke
A több milliárd dolláros egykori OneCoin piramis rendszert működtető jogi vezetőt négy év börtönbüntetésre ítélték, miután beismerte, hogy több millió dollárt segített tisztára mosni. A 42 éves Irina Dilkinskát szerdán négy év börtönbüntetésre ítélte Edgardo Ramos amerikai kerületi bíró az amerikai ügyészség április 3-i nyilatkozata szerint. Dilkin
A mögöttünk álló hónapokban egyre feszültebbé váltak a geopolitikai konfliktusok, lehet itt gondolni az orosz-ukrán háborúra, vagy akár a közel-keleti eseményekre is. De nem csak ez az oka annak, hogy egyre nagyobb hévvel halmozzák az aranyat a biztos menedék reményében a befektetők: az amerikai kamatpolitikával kapcsolatos félelmek, az elnökválasz
Európán belül a magyarok élnek az egyik legkevesebb időt nyugdíjasként, a férfiak átlagosan 14,5 évre, míg a nők 20,7 évre számíthatnak összegezte a Bankmonitor az OECD statisztikáit.
A közelben található a lengyel különleges erők bázisa, és a haditengerészet hajógyára is. Felmerült, hogy kritikus infrastruktúrává kéne nyilvánítani a területet.
Anya-Taylor Joy sosem riad vissza a merész, már-már extrém szettektől, a következő meztelenruha viszont kétségtelenül nagyon különleges helyet foglal el a szívében - két évvel ezelőtt ebben az álomszép, áttetsző kreációban mondta ki a boldogító igent.
A kirgizisztáni bankközi feldolgozó központ kedden közölte, hogy április 5-től leállítja az orosz Mir-bankkártyák kiszolgálását, hogy „minimalizálja a másodlagos szankciók kockázatát”.
Az ország egyenletesen megosztottnak tűnik az Oroszország agressziója miatt riadt Nyugat-barát tábor és a Nyugattal szemben gyanakvó, a Kreml szavaihoz igazodó reakciós tábor között.
Április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.
Többek között felesleges meetingek, rosszul elmentett dokumentumok keserítik meg a hazai irodai dolgozók életét, derül ki a META-INF reprezentatív felméréséből.
Szakmai egyeztetés keretében találkozott Matolcsy György jegybankelnök és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Kezd kilábalni a hullámvölgyből az ingatlanpiac, az első negyedéves tranzakciószámok az egy évvel ezelőtti évkezdethez képest közel 35 százalékkal magasabb forgalomról árulkodnak, főleg a főváros éledezik – mondta el Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.
A polgármester azzal indokolta szavait, hogy elege lett egy helyi ellenzéki politikus folyamatos közadatigényléseiből. A háttérben egy drága épületfelújítás is felsejlik.
Valósággal letarolta Magyarországot az a szaharai por, ami a húsvéti ünnepek alatt jött Észak-Afrikából. A meleg levegővel betörő por miatt jelentősen megnőtt országszerte az aeroszol részecskék koncentrációja. A szeles idő és az átkeverő légmozgások hatására a porból a talajközeli légrétegekbe is bőven jutott. A porviharnak végül egy markáns hideg
A walesi hercegné március 22-én, videóban jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak nála, és a megelőző kemoterápia korai szakaszában van.A példátlan egészségügyi tájékoztatásra a nyilvánosság növekvő nyomása után került sor, mivel Katalin walesi hercegné a nyilvánosságtól való két hónapos távolléte miatti aggodalom az interneten egyre nagyobb mér
A Sörösdoboz-szigetet potom áron vették hét éve, most annak a sokszorosáért adhatják el. Esküvőket, koncerteket és fesztiválokat is tartanak az apró földdarabon.
A Ford bejelentette, hogy elhalasztja az új elektromos SUV-jának gyártását és helyette a hibrid járművekre fog koncentrálni az amerikai piacon - jelentette a CNBC.
A Diplomás Pályakövetési Rendszerből kiderül, melyek a legnépszerűbb szakok a felsőoktatásban, és az is, hogy melyik fizet legjobban a diplomaszerzés után közvetlenül. Annyi biztos: e kettő nem ugyanaz.
Az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyének kulcsfigurája azt mondja magáról, hogy ő nem közszereplő, ezért ne is filmezzük, egyébként pedig kitartóan nem válaszol arra a kérdésre, hogy ismeri-e Rogán Antalt. Videó.
A Fidesz-Kdnp EP-listáján jó pár veteránnak számító uniós politikus kapott helyet. Mellettük azonban több új név is szerepel. A Híradóban Dornfeld Lászlót, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjét kérdeztük a témában.
Vizsgálja annak lehetőségét a Google, hogy egyes, most még ingyenes szolgáltatásokat fizetőssé tegyenek – írja a Financial Times. A változtatás valószínűleg elsősorban a mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatásokat érinti.