2024. április 4. csütörtök

ápr. 4
21:12
Így zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyes kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai értékpapírpiacok.
ápr. 4
21:12
"Minden társadalomnak olyan bűnözése van, mint amilyet megérdemel" (ATV)
2018 óta nem volt annyira magas a bűncselekmények száma Magyarországon, mint tavaly. Az olyan nagyon súlyos bűncselekmények, mint például a szándékos emberölés ugyan csökkentek, ám egyes gazdasági típusú bűncselekmények annyira elszaporodtak, hogy összességében feltornázták a számokat. Németh Zsolt kriminológus többek között erről is beszélt az ATV
ápr. 4
21:15
Ebből nemzetközi botrány lesz: Orbánék a szuverenitásról papolnak, de beleavatkoznak a szlovákiai választásokba (Nyugati Fény)
Orbán ismét
ápr. 4
21:18
"Egy párt, egy hatalom minden tud adni. Ki tud téged nevezni, kitüntetéseket tud adni, de egyet nem tud adni: tehetséget" – így értékeli saját színészi… (Blikk)
Hosszú interjút közölt a Telex Gálvölgyi János színművésszel, melyben többek között szóba került a színművész politikai világnézete, szerepe Pintér Béla társulatában, de még a Barbie című film is.
ápr. 4
21:18
Hihetetlen, mit tervez a Google: nincs menekvés, rengeteg felhasználó fizethet a kedvelt szolgáltatásért (Pénzcentrum)
Sajtóinformációk szerint a Google vizsgálja annak lehetőségét, hogy egyes, most még ingyenes szolgáltatását a jövőben fizetőssé tegye. A változtatások elsősorban a mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatásokat érintenék.
ápr. 4
21:18
Tényleg ezt eszi György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg? (Glamour)
A royal-csemetékről elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy igazi ínyencek, akiknek a királyi séfek különlegesebbnél különlegesebb ételeket szolgálnak fel. Valójában viszont pontosan azokat a hétköznapi ételeket imádják, mint a legtöbb gyerek - kivéve Lajos herceg, akinek a kedvencén eléggé meglepődtünk.
ápr. 4
21:21
Vad jóslatok 1924-ből napjainkra: kihalnak a lovak, minden járda mozogni fog (Helló Magyar)
Előkerültek a 100 évvel ezelőtti jóslatok arról, hogy milyen lesz az élet 2024-ben. Érdemes elolvasni!
ápr. 4
21:21
Hétvégén cseresznyevirág-ünnep (Magyar Mezőgazdaság)
Csodálja meg a virágzó cseresznyefákat, akár a japánok! Idén hamarabb virágoznak a fák, ezért már április 6–7-én megtartják a budapesti Füvészkertben az első Sakura-hétvégét. Aki lemarad, az a következő hétvégén, április 13–14-én pótolhatja.
ápr. 4
21:24
Orbán Viktor Bosznia-Hercegovinában tárgyal (HírTV)
Orbán Viktor megérkezett Szarajevóba – erről a miniszterelnök Facebook-oldalán adott hírt.
ápr. 4
21:24
Arcpirító fürdőruhában villantotta meg mesés alakját Gisele Bündchen (Femcafe)
Már nem kell sokat várni a nyárra, ami azt jelenti, hogy lassan beszerezhetünk egy-két vadonatúj fürdőruhát – ehhez pedig nem más, mint a mindig észbontó Gisele Bündchen nyújtja a legjobb ihletet.
ápr. 4
21:27
Férfi kézilabda BL - Kettős győzelemmel negyeddöntős a Veszprém (Infostart)
A Veszprém kettős győzelemmel jutott negyeddöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel házigazdaként 39-32-re nyert a Szeged ellen a rájátszás első fordulójának csütörtöki visszavágóján.
ápr. 4
21:33
VSquare: Tiborcz István és a Rahimkulov család akarta megvenni a Spart (SzMo)
A VSquare hírlevele szerint a cég visszautasította az ajánlatokat. A Spar vezetője már korábban is úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormányfő egyik rokona akart volna befektetni a vállalatba.
ápr. 4
21:36
Szakított a vőlegényével a Tv2 híradósa (Blikk)
Váratlanul véget ért Vitányi Judit és vőlegénye kapcsolata.
ápr. 4
21:36
Pályázat dísznövény- és virágkereskedőknek (Adózóna)
A dísznövények és virágok kereskedelmével foglalkozó kisvállalkozások fejlesztéseinek megvalósítását 1,6 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívással kívánja segíteni az Agrárminisztérium – jelentette be Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a TulipGarden Balaton díszkertészeti szezonnyitó eseményén, csütört
ápr. 4
21:36
A Truth Social oldhatja meg Donald Trump pénzügyi problémáit? (ATV)
Donald Trump médiavállalatának részvényárfolyama a múlt heti csúcsról csúnyán visszaesett, amikor hivatalosan is bevezette a Nasdaq tőzsdére.
ápr. 4
21:39
Nagyot nőhet a hullámkarton-piac (MMonline)
A környezetvédelmi szabályozások, a fenntartható anyagok iránti növekvő igény és az e-kereskedelem fellendülése miatt is fejlődést jósolnak az elemzők a hullámkarton-iparban 2024-ben. A hullámkarton csomagolóanyagok legnagyobb felhasználói az élelmiszer- és az italipar, a gyártási folyamatok során pedig már az újrahasznosított hullámkarton került t
ápr. 4
21:42
Így érzi magát jelenleg Katalin: kiderült, hogy van most a rákbeteg hercegné (Femcafe)
Jennie Bond királyi szakértő szerint a rákkal diagnosztizált Katalin jelenleg csak és kizárólag a gyógyulására fókuszál, távol a reflektorfénytől, de az is kiderült Bond szavaiból és forrásaiból, hogy érzi magát jelenleg a hercegné.
ápr. 4
21:48
Féléves csúcsra szárnyalt az olaj, drágulhat a tankolás (Portfolio)
A növekvő iráni-izraeli háborús kockázatok mellett sorozatban ötödik napja emelkedtek a globálisan vezető kőolajfajták árfolyamai, illetve az arany is szépen teljesített. Utoljára fél éve láttunk ilyen magas olajárakat, és bár a napokban erősödött a forint, de könnyen lehet, hogy megint drágulnak az üzemanyagok Magyarországon.
ápr. 4
21:48
Elképesztő szerencse: 16 milliót kaszált a sportfogadás legújabb magyar királya (Pénzcentrum)
Egy nemzetközi felmérés szerint az online szerencsejátékok globális piaca a stabilan, dinamikusan növekszik, az iparág bevétele 2028-ig akár a 137 milliárd dollárt is megközelítheti.
ápr. 4
21:51
Rengeteg magzatkárosító szert találtak a Samsung gödi akkugyára mellett vett vízmintában, a cég azonban hallgat (SzMo)
Az NMP nevű szert a gyár melletti területen lévő vízből mutatták ki. A Greenpeace és a helyi civilek is azt akarják elérni, hogy a hatóságok derítsék ki, honnan került a káros anyag a környezetbe.
ápr. 4
21:51
Az EU létrehozta a Nyugat-Balkán integrációját felgyorsító eszközt (Demokrata)
Az Európai Unió létrehozta azt a hatmilliárd eurós pénzügyi eszközt, amellyel fel tudja gyorsítani a Nyugat-Balkán uniós integrációját, mondta Várhelyi Olivér.
ápr. 4
21:51
Navracsics Tibor: Célunk, hogy Európa öt legélhetőbb országa közé kerüljünk (Növekedés)
Az EU-s csatlakozásunk óta egyre fontosabb szerepet játszik a vidékfejlesztés és a régiók felzárkóztatása a politikában. Az MKT Fejlesztéspolitika Szakosztályának szakmai konferenciáján a szakértők visszatekintettek az elmúlt húsz év tapasztalataira, megvizsgálták a legjelentősebb kihívásokat és megpróbáltak irányt mutatni a jövőbeni vidékfejleszté
ápr. 4
21:54
A moszkvai merénylet újabb gyanusítottait fogták el (Infostart)
Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadás ügyében Moszkvában, Jekatyerinburgban és Omszkban.
ápr. 4
21:54
Árulod a házad? Ez kell a sikeres eladáshoz! (Agroinform)
Ha el szeretnéd adni a házad, fontos, hogy az első benyomás jó legyen. Az pedig a kertednél kezdődik. Ügyelj rá, hogy néz ki.
ápr. 4
21:54
Spórolás mesterfokon: csak olcsó rizst és brokkolit evett egy nő, hogy elérje az álmait (Femcafe)
Te kibírnád, ha ezt az egyfajta ételt kellene enned nagyon sokáig? Egy nő mindent elkövetett azért, hogy spóroljon.
ápr. 4
22:00
Mesterséges intelligencia a luxusiparban (Helló Sajtó!)
A Deloitte-tal való együttműködés keretein belül a Larusmiani nemrégiben indította el első hibrid üzletét. Ez a "jövő boltja" a forradalmi technológiákat és az innovatív ötleteket ötvözi, hogy személyre szabott és egyedi élményt nyújtson a vásárlóknak.
ápr. 4
22:03
Nagy lépést jelentett be Várhelyi Olivér - sorsdöntő lehet a Nyugat-Balkán számára (Növekedés)
Az Európai Unió létrehozta azt a hatmilliárd eurós (mintegy 2400 milliárd forint) pénzügyi eszközt, amellyel fel tudja gyorsítani a Nyugat-Balkán uniós integrációját - jelentette be Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön.
ápr. 4
22:06
Kreml: már a közvetlen konfrontáció szintjére süllyedt Moszkva és a NATO viszonya (Infostart)
Gyakorlatilag a közvetlen konfrontáció szintjére csúsztak le Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön.
ápr. 4
22:06
Krasznogorszki merénylet: Három újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe (HírTV)
Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (Fszb) a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadás ügyében csütörtökön Moszkvában, Jekatyerinburgban és Omszkban.
ápr. 4
22:06
Pályázati felhívással segíti az agrártárca a dísznövényeket árusító kisvállalkozásokat (Helló Sajtó!)
A dísznövények és virágok kereskedelmével foglalkozó kisvállalkozások fejlesztéseinek megvalósítását 1,6 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívással kívánja segíteni az Agrárminisztérium.
ápr. 4
22:08
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedtek a bérek a BUD-csoportnál (Helló Sajtó!)
Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.
ápr. 4
22:12
Erősödött csütörtökön a forint (ProfitLine)
Erősödött csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
ápr. 4
22:12
Brutális vihar tombol az Egyesült Államokban, több halálos áldozatot is követelt (ATV)
Halálos áldozatokat követelt, valamint több mint félmillió fogyasztónál okozott áramszünetet az Egyesült Államok északkeleti államaiba érkezett, havazással járó viharzóna szerdán és csütörtökön.
ápr. 4
22:12
Április közepétől megszűnnek a Magyarországon kijelölt nyilvános ellenőrző pontok a harmadik országból származó nem állati eredetű termékeknél (Helló Sajtó!)
2024. április 15-től a Csongrád-Csanád vármegyében található Röszke Közúti Határátkelő (Országhatár 1.) és a szegedi Zoll Platz Kft., mint nyilvános ellenőrző pontok megszűnnek.
ápr. 4
22:15
Már a társalkotók is elfordulnak a Lightning Networktől (BitcoinBázis)
A Protos blokklánckiadványban nemrég megjelent egy cikk, amely azt taglalja, hogyan és miért hátrálnak ki a Lightning Network fejlesztői a
ápr. 4
22:18
Kivonult Magyarországról a New York Times (Blikk)
Március végével kivonult hazánkból a New York Times, így a napilap mostantól csak digitálisan érhető el Magyarországon.
ápr. 4
22:18
Immár a közvetlen konfrontáció szintjén van Moszkva és a Nato viszonya (HírTV)
Gyakorlatilag a közvetlen konfrontáció szintjére csúsztak le Oroszország és a Nato közötti kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön.
ápr. 4
22:18
Továbbra is 65 ezer pont felett a BUX index (Helló Sajtó!)
Az azonnali részvénypiac forgalma tartotta a februári szintet – 219,6 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 11,6 milliárd forintnak felel meg.
ápr. 4
22:21
Baljós üzenetet küldött Washington Izraelnek (Növekedés)
Az Egyesült Államok órákon és napokon belül változtatást vár el Izraeltől a gázai humanitárius helyzet javítása és a segélymunkások védelme érdekében - közölte a Fehér Ház csütörtökön, miután Joe Biden amerikai elnök telefonon egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.
ápr. 4
22:24
Rosszul jársz, ha ilyen cégben dolgozol gazdasági válság idején (Helló Sajtó!)
Sebezhetőbbek gazdasági válság alatt azok a vállalatok, ahol a vezetők kevés érzelmi támogatást adnak az alkalmazottaknak – állapították meg a Corvinus kutatói.
ápr. 4
22:30
Széphalmi Juliska zokogott, amikor először látta a lábát kötés nélkül: így van most a műtéten átesett táncos (Blikk)
Egyre jobban halad a gyógyulással Széphalmi Juliska, aki már a visszatérésre készül.
ápr. 4
22:30
Új eredmények a memória kialakulásának megértésében (Helló Sajtó!)
A Nature Communications folyóiratban a memória kialakulásának megértésében jelentős eredményekről publikált tanulmányt szerzőtársaival Nagy Gergely Nándor, a BME kutatója.
ápr. 4
22:36
Jákob Zoltán csak megjelent a Ferrarival, és ismét megváltoztatta egy család életét (Femcafe)
A milliárdos Jákob Zoltán egyre több jó cselekedett vállal be, hogy segítse a kevésbé szerencsések életét. Ráadásul lehet rátalált a következő utódjára is, aki megtalálhatja a szerelmet.
ápr. 4
22:36
A HUN-REN ATK kutatói azonosították a búzanemesítés szempontjából értékes vad kecskebúzafajok kromoszóma-szegmentumait tartalmazó búzavonalakat (Helló Sajtó!)
Magyar kutatók nemzetközi kooperációban a csehországi Olmützi Kísérleti Botanikai intézet munkatársaival génspecifikus molekuláris markerek kifejlesztésével új markerkapcsolt szelekciós rendszert dolgoztak ki.
ápr. 4
22:45
Érdemes lesz az esti eget lesni április 10-én, mert ritka égi jelenséget láthatsz, a következőre 71 évet kell várni (SzMo)
Több érdekességet is megfigyelhetsz majd. Van amit szabad szemmel is tudsz követni, de egy másik látványossághoz egy jobb távcső is szükséges lesz.
ápr. 4
22:45
Álomházak, környezettudatosság – így építkeznek a fiatalok (MMonline)
Az Y és Z generáció tagjainak fogyasztói szokásai és elvárásai sokban eltérnek az előttük járó generációktól. Hatékony elérésük, szokásaik változásának követése kihívás elé állítja az építőipari vállalatokat.Kétségkívül a legerősebb trend a digitalizáció, amely az Y és Z generációt formálta. Ők a digitális bennszülöttek, akik beleszülettek az IT es
ápr. 4
22:48
Mesterséges intelligencia a luxusiparban (ProfitLine)
A luxusipar az exkluzivitás és az innováció szinonimája. Évtizedek óta virágzik azáltal, hogy különleges és személyre szabott élményeket kereső, igényes ügyfélkörnek nyújt szolgáltatást. A technológiai fejlődés és az innováció a digitális technológia terén, például a mesterséges intelligencia (AI), vagy az IoT eszközök örökre megváltoztathatják a l
ápr. 4
22:48
Új fejlesztési, kutatási és tesztközpontot adott át a Toyota Shimoyamában (Helló Sajtó!)
A vadonatúj kutatási és fejlesztési központ egészen egyedi koncepció mentén működik majd, amelynek szellemében a jövő autóinak és autóipari technológiáinak fejlesztése mellett kiemelt szerepet kap az ott dolgozó munkatársak fejlesztése is.
ápr. 4
23:12
Több mint tizenhatezer beteg fordult orvoshoz ezekkel a tünetekkel (ProfitLine)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint március 25. és 31. között 16 200 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) a honlapján csütörtökön közzétett jelentésében.
ápr. 4
23:12
Sporttörténelmi sikert ért el a Szpari! (Nyíregyháza)
A legjobb négy közé jutott a Nyíregyháza a Mol Magyar Kupában.

Keresés