Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak azok a szedd magad programok, amelyek lehetőséget adnak a termények olcsóbb beszerzésére, és egyben egy különleges élmény átélésére is. A kezdeti félénk próbálkozás mára már szinte mozgalommá nőtte ki magát, és egyre több farm és gazdaság várja nyitott kapukkal látogatóit. Őket igyekeztünk most felfedezni.
Aki rendszeresen jár templomba, csodálkozik a statisztikákon, népszámlálási eredményeken, melyek a hívők csökkenését jelzik. Egy megyeszékhelyen, amit "kálvinista Rómának" is
Kávézó, könyvesbolt és kultúrtér – ez mind egyben a törökbálinti Három Nyulak, aminél kedvesebb helyet még nem nagyon láttunk. Egész nap el tudnék üldögélni a csodás kávé, a jó könyvek és a tulajdonosok által válogatott gyönyörű tárgyak között.
A sejtjeink epigenetikai korát eddig viszonylag állandónak hitték, de most kiderült, hogy a nap folyamán akár félévitzednek megfelelő kilengéseket is produkálhatnak.
A mezőgazdasági őstermelők, kistermelők, családi gazdálkodók számára fontos szempont termékeik piacának helyzete. A közétkeztetés, "a helyi menza" elsőre jó felvevőpiacnak tűnhet; de valóban így van, és ha igen, milyen feltételek mentén?
Mutatjuk, milyen időjárás várható pénteken. A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, ám a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak.
A Tisza Párt vezetője vitára hívja Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet is - a köztelevízióban. Ha tíz napon belül erre nem kerül sor, akkor tüntetést szervez az MTVA Kunigunda utcai székháza elé.
A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
A társaságok átalakulása temérdek számviteli teendőt tartogat: nemcsak a társaság könyvelőjének, gazdasági vezetőjének, hanem a társaság képviseletre jogosultjának és tulajdonosának is érdemes tisztában lennie ezekkel. Így – egyebek mellett – azzal, hogy milyen beszámolókat kell készítenie az átalakulásban résztvevő társaságoknak, milyen értékelésb
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Katalin walesi hercegné bejelentette, hogy az év elején a rák egy meg nem nevezett formáját diagnosztizálták nála. A brit Marie Claire egy közeli forrásra hivatkozva azt állítja: hihetetlenül nehéz, amin a hercegi pár keresztülmegy.
A bpiautosok.hu szerkesztősége engedélyt kapott a videó használatára, amit egy Facebook csoportba posztolt eredetileg a feltöltő. Az eset Pilisvörösvár és Csobánka között történt. Nagy volt a tempó, beborult az árokba a kisteherautó, de a sofőr a lendület segítségével megmentette a helyzetet. Azt, hogy a ponyva mennyire sérült meg, nem látni a vide
A néhány éve brutálisan bántalmazott Orosz Bernadett idén az LMP, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselőjelöltként indul az önkormányzati választáson.
A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret. A leginkább környezetkímélő, kizárólag elektromos hajtású járművek száma mára meghaladta az 55 ezret (55 256), míg az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer (7729) volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése bő négy év alatt tehát tö
Rekord nagyságú profitot ért el, mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyítva Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír 2023-ban, így a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő eredménnyel, forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta a tavalyi évet.
L.L. Junior tiszta vizet öntött a pohárba, s kamerák előtt mondta el az igazságot a legutóbbi gyorshajtásos botrányával kapcsolatban. A zenész szerint ebben a helyzetben ő egyáltalán nem volt hibás.
Az elveszett világ egy klasszikus kalandsorozat, amely Sir Arthur Conan Doyle azonos című regényén alapul. A főszereplő George Edward Challenger professzor, aki négyfős csapatával a 20. század elején expedíciót szervez, hogy bebizonyítsa az elveszett világ létezését. A sorozatot az AXN veszi főműsoridős kínálatába május 9-től, minden hétköznapon 19
Egy cégben egyesítette több évtizedes hazai és nemzetközi szakértelmét az építőipari digitalizációs eljárásokban és a stratégiai és urbanisztikai tervezésben egyedülálló szakemberek csapata. Az alapítók az elmúlt években 21 országban, több mint 500 projekt keretében mintegy 1,5 millió m2 megvalósult beruházásban és 3,5 millió m2 épületfelmérésben é
A betegség és szövődményei nagyon megviselték a szervezetét, csak lassan gyógyult, majd ezután derülhetett ki, hogy más probléma is van. A Blikk információi szerint a színésznő még külföldi kezelést is igénybe vett.
Kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Magyarország Kínával — jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM). A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése kiemelt fontosságú mindkét ország számára — jelentette ki Izer Norbert, a PM adóügyekért felelős államtitkára, miután kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Wu Jia
Az Ipar 4.0 dinamikus környezete és az okos gyárak felé vezető út forradalmasítja a gyártási folyamatokat. Intelligens eszközök és érzékelők alkalmazásával a gyártóüzemek hibamentes gyártási folyamatokat teremthetnek meg az okostermékek