2024. május 10. péntek

máj. 10
7:36
Rendkívül súlyos állítás Magyar Péterről (naphire.hu)
Az Orbán kontra Soros című könyv szerzője, G. Fodor Gábor azt mondta, hogy nem Magyar Péter az érdekes, hanem hogy ki áll mögötte.
máj. 10
7:36
Magyarok Európáért díjat kapott az Európai Tükör folyóirat szerkesztősége (Media1)
Szarka Judit, a Békés vármegyei Europe Direct vezetője a másik díjazott 2024-ben.
máj. 10
7:36
Nyakba, állba kisugárzó fájdalom: ilyen, amikor szívinfarktust jelez (EgészségKalauz)
A betegség már egészen fiatal korban elkezdődhet és az évek során folyamatosan, némán halad előre, egyre több eret érintve.
máj. 10
7:42
Nem enged Irán a rakétaprogram ügyében (Infostart)
Irán azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.
máj. 10
7:42
Közel 150 törvényt és több mint 50 kormányrendeletet módosítanak az éjjel megjelent jogszabályok (Adózóna)
Nyolc törvény – közöttük az oktatási, családügyi, kulturális tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2024. évi XIII. törvény, valamint a jogi és gazdasági versenyképesség erősítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2024. évi XV. törvény –, továbbá tizenhárom rendelet – közöttük a a jogi és gazdasági versenyképesség erősítése
máj. 10
7:42
2024 kiemelt adózási témája a globális minimumadó (ProfitLine)
Megjelent a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat legfrissebb, 2024-es adóbrosúrája, amely 22 európai és 3 közép-ázsiai ország adórendszerét tekinti át, eligazodást nyújtva a régióban befektetni szándékozó piaci szereplők számára. Az idén tizenkettedik alkalommal megjelent kiadvány részletesen tárgyalja az adóterhek és járulékok, a
máj. 10
7:45
Eldobja a nyugtatót, ha eurót vett! (Menedzsment Fórum)
A forint árfolyama nem igazán változott az előző estéhez képest.
máj. 10
7:48
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV (HR Portál)
Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat.
máj. 10
7:48
Német érettségi 2024: tippek, vizsgafeladatok, megoldások, eredmények egy helyen (Pénzcentrum)
Május 10-én, pénteken német nyelvből középszinten 7 772-en, emelt szinten 2 332-en érettségiznek.
máj. 10
7:48
Rekordszámú induló, lendületes verseny: Flexfleet Klasszikus Szóló 2024 (AQUA)
Május 3-án negyedik alkalommal indult útjára a Flexfleet Klasszikus szóló Balatonkerülő verseny mezőnye. És rekord gyorsasággal ért célba. A Tihanyi Hajós Egylet által szervezett regattán az indulók száma rekordot döntött: 66 hajó keresztezte a rajtvonalat péntek reggel. A meteorológiai előrejelzésből kiindulva alapvetően csapadékos versenyre készü
máj. 10
7:48
A környezettudatos szemlélet egyre inkább az életünk részévé válik (Márkamonitor)
A kicsik kezébe adott, fenntartható anyagokból készült játékokkal a szülők példát mutatnak, hozzájárulnak a környezet megóvásához, valamint szinte észrevétlenül formálják a gyerekek természetközeli világképét, miközben semmiféle kompromisszumot sem kell kötniük. Csupán a játék öröme hosszútávon többletjelentéssel párosul.   A babajátékokra speciali
máj. 10
7:48
"Alkalomhoz illő" ruha: Rendben van az, hogy büntetést kap a nadrágos lány, a sportcipős fiú? (WMN)
"Engem azért bosszant fel végtelenül ez a téma, mert megvetetik egyénileg az ünneplőt, majd ha nem elég szép, nem pont olyan, amilyennek lennie kellene, akkor kapod a megkülönböztetést, beírást, rossz jegyet. Az én szüleimet nem érdekelte, hogy megvan-e mindenem, hébe-hóba fizetgettek be ezt-azt, ami miatt számtalanszor ért már atrocitás" – osztott
máj. 10
7:48
MVM számlázás: A bíróság nem adott igazat a GVH-nak (Mínuszos)
Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására kötelezte a bíróság a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. számlázási gyakorlatával kapcsolatban. Az úgy előzménye, hogy az egyik parlamenti párt frakcióvezetője 2023 őszén fordult bejelentéssel a GVH az MVM Next megtévesztő számlázási gyakorlatát kifogásolva. A frakcióvezető
máj. 10
7:48
Mozzarella házilag? Naná! (Hamu és Gyémánt)
Ha rajongsz a sajtokért, akkor ezt a receptet imádni fogod. A mozzarella a dél-olaszországi Campania és Lazio tartományból származik, rendkívül népszerű és nem utolsó sorban otthon is könnyen elkészíthető. Próbáld ki te is!
máj. 10
7:48
A jelöltek és jelölőszervezetek tagokat delegálhatnak a választási bizottságokba (Magyar Hírlap)
A delegáltak bejelentésének határideje május 31.
máj. 10
7:48
Máris befutott a hatalmas pofon: Súlyos üzenetet küldött David Pressman a kínai diktátor előtt hajlongó Orbánnak (Nyugati Fény)
Magyarország kockára teszi saját és szövetségesei biztonságát.
máj. 10
7:48
Kínával közös atomprogram és körvasút jöhet (Forbes)
Kínai részről bevált diplomáciai gesztus, hogy a delegáció maratoni bejelentéssorozatottal köszönjön el az adott országtól. Magyarország sem volt kivétel: 18 pontban "állapodtak meg" a felek. Mi történt? Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredménye
máj. 10
7:48
Burgonyás kenyér (Street Kitchen)
Mindennapi burgonyás kenyerünket add meg nekünk ma… És tessék, csak egy szavatokba került! ????
máj. 10
7:48
Fájós, sajgó lábak: visszér vagy mélyvénás trombózis okozza? (EgészségKalauz)
A lábfájásnál miből lehet tudni, hogy visszérprobléma, vagy inkább mélyvénás trombózis okozhatja?
máj. 10
7:51
Ha elvesztette a pánikszoba kulcsát, nézze meg, mennyi az euró! (Privátbankár)
A forint nem igazán kapott erőre, de nem is gyengült az előző estéhez képest.
máj. 10
7:54
Velkey György: elindult a konszolidáció, de még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert (Infostart)
A kórházak többsége kényszerpályára került, nagyon beszűkült a mozgásterük – mondta az InfoRádióban a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint az intézmények egészen addig adósságcsapdában maradnak, amíg nem lesz nagyobb fedezet a működési költségekre.
máj. 10
7:54
"Nem élhettünk a szabad véleménynyilvánítási jogunkkal" – eldugták a kínai elnök szeme elől a tibeti jogvédőket, még egy zászlót sem mutathattak fel (SzMo)
Utólag mindig perelnek, és mindig megnyerik, a rendőrség még kártérítést is fizet nekik. A tibeti zászló kitűzéséért Kínában évekre munkatáborba kerülhet az ember.
máj. 10
7:54
"Látszik rajta, hogy nincs jól" – Tompos Kátya élete legnagyobb csatáját vívja (SzMo)
A betegség és szövődményei nagyon megviselték a szervezetét, csak lassan gyógyult, majd ezután derülhetett ki, hogy más probléma is van. A Blikk információi szerint a színésznő még külföldi kezelést is igénybe vett.
máj. 10
7:54
Száguld felénk az újabb hidegfront, már tudjuk, hol lesz nagyobb eső (Promotions)
Újabb hidegfront közeledik felénk, ezen a napon ér ide.
máj. 10
7:54
Az oroszok Elon Musk Starlinkjét használták a fronton (Mandiner)
A Pentagon és Musk összefogva leállították a folyamatot.
máj. 10
7:54
Babkrém (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
máj. 10
7:54
Rendkívüli bejelentés a NAV-tól: az Ön szja-bevallását is érintheti (naphire.hu)
Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
máj. 10
7:54
Disputa címmel új online vitaműsor indult Z generációsoknak (Media1)
Az 1995 és 2010 között született fiatalokat (Gen Z) szerepeltető vitaműsorban Trunk Tomi mellett például a Survivor és a Hazatalálsz sztárja is feltűnik.
máj. 10
7:56
A 17 évesen meghalt szépségkirálynő, Molnár Csilla tragédiájáról nyilatkozott a börtönben ülő testvére (SzMo)
A Blikk exkluzív interjút készített Molnár Csilla börtönben ülő testvérével, aki egy vétlen nőt gyilkolt meg az utcán. Fásy Ádámmal és Csehák Hajnalka pszichológussal próbálták megfejteni, mi vezethetett a tragédiához.
máj. 10
7:56
Az üzlet az üzlet: a németek állítják helyre az ukrán energiahálózatot (Mandiner)
A végén pénz és hitel áll, de támogatásnak hívják és Putyin elleni harcnak.
máj. 10
7:58
Megszületett a döntés: ilyen büntetésre számíthat az, aki elkerüli a mozgósítást Ukrajnában (Mandiner)
Az ukrán parlament elfogadta a mozgósítás, illetve a katonai nyilvántartásba vétel elkerüléséért kiszabható pénzbírságokról szóló törvényjavaslatot.
máj. 10
8:00
Most jött az örömhír: édesapa lesz Justin Bieber (ATV)
A kanadai énekes és a modell felesége csütörtökön jelentette be az örömhírt.
máj. 10
8:00
Kirúgtak egy Binance alkalmazottat, amiért pénzmosással vádolt egy VIP ügyfelet (BitcoinBázis)
A Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje kirúgta piacfelügyeleti csoportjának vezetőjét, amiért azt állította, hogy egy fontos VIP ügyfelük pénzmosáshoz kapcsolódó
máj. 10
8:00
Egy ősi tevékenység, amely segíthet enyhíteni a szorongást (in.hu)
A labirintusok járása egyre népszerűbb globális módszerré vált a stressz csökkentésére.A labirintusokat világszerte évszázadok óta használják az elme lecsendesítésére, a szorongás enyhítésére, az élet egyensúlyának helyreállítására, a kreativitás és a felismerések fokozására. A középkorban a katedrálisok közel 25%-a rendelkezett labirintusokkal.A l
máj. 10
8:06
MOZ.GO – új névvel érkezik a magyar film legnagyobb seregszemléje (Infostart)
Mintegy száz filmet láthatnak majd az érdeklődők a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 12. és 15. között. Az új néven, MOZ.GO fesztiválra keresztelt rendezvényt Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendezik – közölte Veszprémben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
máj. 10
8:06
Elsöprő támadást indítottak a mobilbanki appok ellen (Portfolio)
2023-ban harmadával nőttek az Android-felhasználók elleni globális trójai mobilbank támadások, miközben a kriptopénzekkel kapcsolatos adathalászat is erőteljesen növekedett - derül ki a Kaspersky jelentéséből. A csalási trendekről a Portfolio Financial IT rendezvényén is szó lesz. Részletek és regisztráció itt!
máj. 10
8:06
Orosz Bernadett: Korábban a Fideszre szavaztam, de amikor majdnem halálra vert a volt párom, rájöttem, ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik (SzMo)
Orosz Bernadett idén az LMP-s, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselő-jelöltjeként indul a választáson, Miskolcon az egyik egyéni választókerületben már nyilvántartásba is vették. A beszélgetés során szóba került az is, hogy miért az LMP-t választotta.
máj. 10
8:06
50 éves a Waterloo - az ABBA 1974-es Eurovíziós győzelmének évfordulója (Promotions)
Április 6-án, szombaton ünnepeltük az ABBA karrierjének egyik legfontosabb mérföldkövét, ezért visszatekintünk az 50 évvel ezelőtti, Brightonban megrendezett Eurovíziós Dalfesztivál-győzelemhez vezető útjukra.
máj. 10
8:06
Matteo Salvini kritizálta a háborúpárti EU-s politikusokat (Magyar Hírlap)
"Őrültség lenne, ha uniós katonák avatkoznának be az orosz–ukrán konfliktusba".
máj. 10
8:06
Kelemen Hunor: az Rmdsz építeni akarja a szülőföldet (Demokrata)
Az Rmdsz felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért – mondta Kelemen Hunor.
máj. 10
8:06
Az oroszokat meglepték - ilyen messzire az ukránok eddig még nem merészkedtek (Növekedés)
.
máj. 10
8:06
Az OTP-nél már él az új limit, hamarosan a többiek is behozzák (Forbes)
Sok OTP-ügyfél mostanában szembesül azzal, hogy automatikus napi limitösszeget vezetett be a bank az átutalásokra. Szeptembertől minden magyarországi banknak meg kell ezt tennie. Mi történt? Fontos üzenetet kaptak az OTP bankszámlás ügyfelei, akik közül sokan a mobilbanki vagy interbanki belépésük alkalmával szembesülnek a figyelemfelhívással, misz
máj. 10
8:06
Vérzékenységre való hajlam: 7 tünet, ami előre figyelmeztet (EgészségKalauz)
Hányféle típusa létezik a vérzékenységnek, mikor kell orvoshoz fordulni, és hogyan lehet kezelni ezt az állapotot?
máj. 10
8:12
így változott a forint árfolyama péntek reggelre (ProfitLine)
Alig változott, vegyesen mozdult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 10
8:12
Jön a magyar inflációs adat - Mi lesz most a forinttal? (Portfolio)
Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Reggel 8 óra 30 perckor azonban érkezik az áprilisi magyar inflációs adat, ami hozhat nagyobb kilengéseket a forint piacán. Devizapiaci témákkal is foglal
máj. 10
8:12
Szoboszlai Dominik a McDonald’s-hoz igazolt (MMonline)
Hosszú távú, több évre szóló együttműködést kötött a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, a Liverpool középpályása, Szoboszlai Dominik és a magyarországi McDonald's. A partnerség első lépéseként május 30-án, a Szoboszlai Live eseményen a szurkolók is megismerhetik Domi kedvenc mekis menüjét, ami június 4. után bárki számára elérhető lesz. A
máj. 10
8:12
Folyékony föld (Demokrata)
Hazai alapanyagokból dolgozik és gyűjti, kutatja a természet kincseit. Néma Júlia Ferenczy Noémi-díjas porcelán- és kerámiatervezővel beszélgettünk.
máj. 10
8:12
Dedó a köbön: Mráz Ágoston Sámuel nevével viccelődött Magyar Péter (Mandiner)
Frász Ágoston. Ha-ha-ha.
máj. 10
8:12
A nők miatt úgyis nézni fogjuk – a Netflix az F1 betétprogramjáról készít sorozatot (Racing)
A női autóversenyzőket felvonultató F1 Academy bajnokságról is dokumentumsorozat készül a Netflix gondozásában.
máj. 10
8:12
1,8 milliárd forinttal többet szán szúnyogirtásra a kormány (Telex)
Hosszabb lett a szúnyogszezon Magyarországon, emiatt számítani lehet új betegségek megjelenésére.

Keresés