Robert F. Kennedy Jr. saját maga vallotta be, hogy először agydaganatot gyanítottak nála, majd kiderült, hogy a súlyos panaszait egy agyevő parazita okozta.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Megjegyzik, hogy az első negyedéves eredmény elmaradt a portfolio.hu portál elemzői által várt 739 millió dolláros szinttől. Az értékesítés nettó árbevétele 2046 milliárd forinton stagnált (dollárban számolva 5653 millióról 5718 millióra nőtt), az üzleti eredmény 151 milliárd forintra (420 millió dollár) csökkent az előző év azonos időszakában elér
A Nyíregyházán is megvalósuló CityWalk projekt – célja, hogy hozzájáruljon a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, illetve egy biztonságosabb, élhetőbb környezet kialakításához.
Május 11-én, a közlekedési kultúra napján folytatódik a BKV nyílt nap sorozata, ezúttal a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a közlekedésbarátok előtt.
Eljött a 2024-es érettségi vizsgák első hetének utolsó napja: az Oktatási Hivatal adatai szerint német nyelvből középszinten 7772-en, emelt szinten pedig 2332-en vizsgáznak - írja az Eduline.
Magyarország legújabb fesztiválja, a SopronFest május 11. és 19. között 75 helyszínen 300 programmal várja az érdeklődőket. A szervezők egyedi kampányt indítottak: edukatív TikTok és Reels-videókkal mutatják be a soproniaknak és a távolabbról érkező turistáknak a város múltjának fontos és izgalmas pillanatait. A sorozatban rövid történeteket láth
Az amerikai törvényhozók új törvényjavaslatot terjesztettek elő, amelynek célja, hogy átmenetileg megakadályozza, hogy a pénzügyi intézmények olyan tranzakciókat hajtsanak végre,
Mihail Misusztyin miniszterelnöki jelölését terjesztette be az Állami Dumának Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte Vjacseszlav Vologyin, a parlamenti alsóház elnöke pénteken a Telegramon.
A befektetők figyelme ma reggel az OTP-re és a Mol-re szegeződik itthon, hiszen mindkét vállalat hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein. A Mol számai messze elmaradtak azoktól az eredmények
A Pfizer beleegyezett abba, hogy több mint 10 ezer peres ügyet rendezzen, amelyek a Zantac gyomorégés elleni készítménnyel és annak rákkockázataival kapcsolatosak.
A távközlési és a közüzemi késedelmes fizetések megszaporodtak, míg a lakossági kamatstop és a magas kamatszint miatt megcsappanó hitelfelvételi kedv következtében a lejárt banki követelések visszaszorulóban voltak az elmúlt időszakban a Makisz adatai szerint. Új helyzetet teremthet a lakossági kamatstop megszűnése a második félévben. A követeléske
Az OTP Bank idén az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 239,962 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 126 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakinál - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban. Az előző negyedévhez képest ez az eredmény 13 szá
A bankszektor digitális transzformációjával kiemelten foglalkozó Financial IT konferenciánkat már 12. alkalommal rendezzük meg 2024-ben, ahol a banki felsővezetők, IT-döntéshozók, a top tanácsadók, fintech guruk és startupperek, illetve a legfontosabb banki IT-beszállítók vitatják meg a legforróbb banki IT-trendeket. A nagy múltú konferencián nem c
A Harper Collins kiadó beszámolója meglepő képet fest a Ya, vagyis young adult irodalom olvasóiról: a valódi célcsoportnál többen vannak az "igazi" felnőttek.
A kormányfő Varga Mihály pénzügyminisztert azzal bízta meg, hogy az országos szúnyoggyérítési programra biztosítson 1 milliárd 840 millió forint többletforrást. Több pénz jut idén a szúnyogok elleni harcra.
A népszerű kocsmasportok és a játékszalonok atmoszférája elevenedik meg a Szerencsejáték Zrt legújabb, háromtagú sorsjegycsaládjának egyes darabjain. Az 1500 forintért elérhető testvérpár, a Biliárd és Darts sorsjegyekkel 75 millió forintot, míg a nagytestvérüknek számító, prémium árkategóriát képviselő Szalon kaparóssal akár 150 milliót is nyerhet
Törvénybe ütközik a BBVA ellenséges felvásárlási kísérlete a spanyol versenytárs, a Sabadell részvényeire - állítja utóbbi bank vezetősége a Bloomberg szerint.
Nemrég ünnepelte a 60. születésnapját Lars Mikkelsen. A dán színész a pályáját sportolóként kezdte, sokáig kézilabdázott. Később a táncban teljesedett ki, s csupán harmincéves kora után kapta meg az első filmszerepét. Most elhoztunk néhány alkotást, amely emlékezetessé tehette az alakját.