Rafael Nadal részvétele a Roland Garroson sokáig bizonytalan volt, még néhány héttel ezelőtt is arról beszélt, továbbra is sérülésekkel küzd, különösen csípő- és hátfájdalmakkal, a legutóbbi Barcelona Open pedig rámutatott, hogy szervezete messze van még az optimális állapottól.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően a belügyminiszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot 2024. május 24-i kezdettel.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően a belügyminiszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot.
Elfyn Evans számára nem jól sikerült a Portugál Rally, így legfőbb bajnoki riválisa, Thierry Neuville nagyobb előnybe került, azonban a walesi toyotás biztos benne, hogy Szardínián javítani tud helyzetén.
Mintegy 20 milliárd dollár értékben lehet kincs azon a spanyol hajón, melyet több mint háromszáz évvel ezelőtt süllyesztett el a brit királyi haditengerészet.
Az angol tőzsde mellett az amerikai piacokon sem volt tegnap kereskedés, a magyar tőzsde azonban összességében felülteljesítő volt a nemzetközi átlaghoz képest, a nap végére új történelmi csúcsra emelkedett a BUX index. Gazdasági adatok tekintetében ma az Egyesült Államokban egy fontos ingatlanindexet és egy fogyasztói hangulatindexet publikálnak,
A Nyugat-Dunántúlon felhőszakadás is lehet, ugyanakkor a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű, a nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet.
Lovasi András múlt héten szúrt oda Kozsónak, mondván, a '90-es évek slágergyárosának dalai mára szégyellnivalók. Kozsó nem hagyta szó nélkül a kritikát, szerinte a slágerei kiállták az idő próbáját.
A megélhetési válság sok ember életében okozott és okoz komoly problémákat. Ez fokozottan igaz a nőkre, akiknek egy jelentős része még nehezebben tudja fedezni a költségeit, beleértve az intim higiéniát érintő kiadásait. A Tesco számára kiemelt fontosságú a nők támogatása, így legújabb kampányával is őket szeretné segíteni.
A rendőrség a honlapján számolt be arról, hogy vevőből lett online csalás áldozata egy sárvári nő, akinek a bankszámlájáról egymillió forintot emeltek le.
35 badacsonyi borászat kéknyelű borait kóstolhatják az érdeklődők egyetlen jegy áráért. Zene és mesterkurzus színesíti a programot. A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület, a Mate
Kevesen tudják, de egy nagy múltú, teljesen magyar tulajdonban lévő vállalat piacvezető a világban a nagyhatásfokú hőszivattyúk és egyéb fűtő- és hűtőkészülék területén. Az ismeretlenség a vásárlók körében elsősorban abból is adódik, hogy a patinás cég - s ez a magyarországi MPF-FÉG - elsősorban részegységeket és alkatrészeket gyárt a legnagyobb m
Bár elsőre szokatlannak tűnhet a fokhagymás fürdő ötlete, az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt érdemes lehet kipróbálni. Relaxáló, méregtelenítő,
Hamarosan betölti az ötvenet Jamie Oliver, idén azonban még csak a negyvenkilencedik születésnapját ünnepelte a sztárszakács. Jamie Olivert világszerte százezrek köszöntötték a nagy nap alkalmából, és Budapestről is megható ajándékot kapott.
Az elmúlt 10 évben a Szerencsejáték Zrt. megnégyszerezte az árbevételét, a tavalyi évben 980 milliárd forintot ért el - erről Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt egy interjúban, ahol szóba kerültek a nagy nyeremények és a friss milliárdosok is.
Orla Twomey, az ír reklámönszabályozó szervezet vezetőjének (Asai) személyében új elnököt választottak. Gerendi Zsolt Ört főtitkár – Tamara Daltroff Eaca ügyvezető mellett – alelnöki pozíciót lát el a következő két évben. Fazekas Ildikó, az Ört igazgatója pedig az Önszabályozó Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (Icas) igazgatótanácsának tagja. Az
A héten is folytatódik a napsütéses, meleg idő, de lesz, ahol viharos szél mellett szakad le az ég. A Nyugat-Dunántúlon jobban tesszük, ha nem hagyjuk otthon az esernyőt.