A színművész elmondása szerint nem szereti a vicceket, ám amikor meg akarták állítani, hogy viccet meséljenek neki, egyszerűen közölte, hogy ne mondjon neki senki viccet, és egyébként is ismeri.
Vera, Anton, Diarra, Bumba, Lukics, Riquelme – a kizárólag magyarokat foglalkoztató riválisokkal szemben légiósok hadát vetette be az NB I-be jutás érdekében a Győri ETO. Anyagilag kockázatos és veszteséges volt, de – bejött...
Június 17-ig lehet jelentkezni az Acélkocka elnevezésű altisztképzésre a nyíregyházi Hadkiegészítő és Toborzó Irodán keresztül. A több mint 40 hetes tanfolyamot követően a katonák a Magyar Honvédség hivatásos altiszti állományában, őrmesterként kezdik meg a haza szolgálatát.
Nyirati Klára, Baja exmomenttumos polgármestere nem sokkal a választások előtt egy új kommunikációs rendszert vezetett be a városban 3,9 millió forintért. A döntés indokoltsága erősen megkérdőjelezhető, de ami ennél is aggasztóbb, hogy a felhasználók adatait a Soros-hálózat támogatóinak érdekeltsége kezeli.
A miniszterelnök keddi Facebook bejegyzésében arról írt, hogy ha a magyarok is úgy döntenek június 9-én akkor a kormány nem fogja hagyni, hogy magyar fiatalok haljanak meg egy idegen háborúban.
A Primark nemzetközi divat kiskereskedelmi vállalat ma megnyitotta első, a budapesti Arena Mallban található magyarországi üzletét. Az üzletnyitás több mint 8 millió eurós beruházásból valósult meg – adta hírül a társaság.
Tudja, mi a nélkülözés – mondta Mészáros Lőrinc, a leggazdagabb magyar, majd hangsúlyozottan magánemberként betegszállító kisbuszt adományozott Bicskének.
Egyszerűbb lett az online ügyintézés az MVM Next-nél, valamennyi ügyfél ugyanazon az online ügyfélszolgálaton és applikációban intézheti gáz- és áramügyeit is, a régi áramügyintézési felületek hamarosan megszűnnek - közölte az MVM csütörtökön.
A születés, amellett, hogy egy csoda; egy természetes élettani folyamat, ahol a legjobb, ha az orvos csak kísérőként van jelen – így gondolja Dr. Szuromi András szülész-nőgyógyász, aki hisz abban, ha valaki tudatosan készül a szülésre, de nem akarja se irányítani, se siettetni azt, akkor problémamentesen világra hozhatja gyermekét.
A régi festményeken olykor rejtett üzeneteket, kisebb utalásokat fedezhetünk fel. Hieronymus Bosch egyik legnépszerűbb alkotásán, a Gyönyörök kertjén is megbújt egy frappáns információ, amit valószínűleg eddig még sokan nem szúrtak ki.
Június 3-tól jegyezhető a megújított és magasabb kamatot kínáló Magyar Állampapír Plusz, amelyet egykor szuperállampapírnak hívtak, de aztán elsöpörte az infláció és a PMÁP.
A miniszterelnök hozzátette: ha a magyarok támogatják a kormánypártokat június 9-én, akkor "nemet tudunk mondani az újabb és újabb őrült háborús tervekre."
Jennifer Garner állítólag "bátorítja" volt férjét, Ben Afflecket, hogy "dolgozzon a házasságán" Jennifer Lopezzel, mióta felröppentek a válásukról szóló pletykák.Teljes mértékben támogatja a kapcsolatukat, és semmi mást nem akar, mint hogy a férfi boldog legyen− mondta egy forrás az Us Weeklynek, majd hozzátette, hogy a színésznő megérti, hogy a hí
Európa több országában is problémát jelent a túlsúlyosság. Magyarországon a lakosság több mint fele küzd tartósan a kilókkal, ami számos betegséghez vezethet. Szűrővizsgálatokkal, mozgásgazdag életmóddal, egészséges étrenddel azonban elkerülhető a betegség. Az OTP Egészségpénztár tagjai pedig több száz egészségtámogató terméket és szolgáltatást els
A hatalmas növekedési potenciállal rendelkező AI kriptovaluták átformálhatják az idei bikafutam erőviszonyait. Ahogy a piac egyre csak izzik, bizonyos érmék
Nem múlhat el nyár Street Kitchen magazin nélkül! Ha már te is várod, hogy újra a kezedbe vehesd a kedvenc kiadványodat, akkor megnyugtatunk: május 31-én már érkezünk is vele, és garantáltan telepakoltuk a legfrissebb, leghűsítőbb és legütősebb kajákkal.
Az Európai Központi Bank (EKB) az infláció csökkenésével párhuzamosan tervezi a kamatok fokozatos csökkentését, melynek döntései elsősorban az új gazdasági előrejelzéseket bemutató negyedéves üléseken alapulnak - jelentette ki Klaas Knot. A júniusi, szeptemberi és decemberi ülések lesznek kulcsfontosságúak a kamatdöntések szempontjából, miközben a
Megújult kondíciók mellett vásárolhatják meg a lakossági befektetők a Magyar Állampapír Pluszt, amely ötéves futamideje alatt évi 6,73 százalékos EHM-mel kapható.
Június 3-tól megújult kondíciók mellett vásárolhatják meg a lakossági befektetők a Magyar Állampapír Pluszt, amely ötéves futamideje alatt évi 6,73 százalékos EHM-mel (egységesített értékpapír hozam mutató) kapható, ezzel párhuzamosan kivezetik az Egyéves Magyar Állampapírt.
Elég lesz, túl sok a "buzulás" – hangzott el a pápa szájából az olasz püspöki kar zárt ülésén a minap, utalva arra, hogy ne engedélyezzék a homoszexuális szeminaristák felvételét. Erről írt a The Guardian brit napilap. Ferenc pápa oldott beszélgetésen mondta ezt az olasz püspökök társaságában.
Motoros sisakokat tesztelt a Német Autóklub, és mint kiderült, a Harley Davidson egyik sisakj nyújtotta a 12 termék között a leggyengébb teljesítményt. Meglepően jól teljesített viszont egy itthon kb. 30 ezer forintért kapható termék, amely így ár-érték arányban magasan nyerte a tesztet.
Oldalazással indult a nap az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones 0,3 százalékos mínuszban van, a S&P 500stagnál, míg a Nasdaq 0,5 százalékot emelkedett.
Orbán Viktornak válaszolnia kell a DK-s politikus szerint arra, hogy "lehet-e Magyarország köztársasági elnöke egy olyan ember a köztörvényes bűnöket követett el?"
A téma tavaly decemberben, ill. idén januárban már megütötte az országos nyilvánosság ingerküszöbét, amikor a kormány a nem lakossági felhasználók víziközmű-szolgáltatásért fizetendő díjat jelentősen megemelte (24/2023. (XII. 13.) valamint 25/2023. (XII. 13.) EM rendeletek), gyakorlatilag a vállalkozókra terhelve a rendszerfelújítás költségeinek eg
Sok iskolában tartanak még ma is olyan vásárokat, amelyek során különböző árusoktól vehetik meg a gyerekek – vagy a szüleik – a mindenféle kacatokat. De van egyáltalán helye az iskolában az effajta pénzköltésnek?
"Jól megtanultuk a történelmünk során azt, hogy mekkora kincs a béke, tudjuk, hogy alkotni, építeni csak békében lehet" – mondta Szolnokon a politikus.
A Mandinernek szólalt meg először Molnár Miklós, akit Magyar Péter nagybátyja és édesapja megkárosított. Molnár a lapnak megerősítette azt is, hogy Magyar Péter pont úgy bánt volt feleségével, ahogyan ő arról beszámolt korábban.
Tavaly bizonytalanságba sodródott Sergio Pérez maradása a Red Bullnál, 2024-ben azonban a szezon elején mutatott erős formája meggyőzhette a vezetőséget, hogy érdemes megtartani a mexikóit.
Azt is elmondta, miért támadnak az oroszok Harkivnál. Közben a spanyoloknál koalíciós vita van a katonai segélyről, Belgium pedig vadászgépeket ajánlott fel Kijevnek.
A Pangea Hotel konferenciatermében ülésezett a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetsége hétfőn. A gyűlésen az egyik kiemelt téma az állatkertek állatvédelemben betöltött szerepe volt, de tisztújítást is tartottak. A szakmai szövetség élén 2021 óta Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója áll, akit a tagok egyhangúlag újraválasztottak a
A híresség a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében válaszolt rajongói kérdésekre, melynek során egy követője arról érdeklődött, neki hogyan volt ereje több sikertelen lombikprogram után is folytatni a küzdelmet a kisbabájáért.