A Magyar Természetvédők Szövetsége idén elindította a „A mi sokszínű kertünk” kampányt, amelynek az a célja, hogy családokat, különböző intézményeket és önkormányzatokat ösztönözzenek arra, hogy lépéseket tegyenek a biodiverzitás védelme érdekében a saját környezetükben.
A Ginop Plusz 3.2.1–21 pályázat új szakasza remek alkalmat kínál – ezúttal budapesti cégek és nagyvállalatok számára is –, hogy állami támogatások révén finanszírozott képzésekkel fejlesszék munkatársaik készségeit. A források kihasználása növelheti a vállalatok versenyképességét és belső kohézióját.
Hosszú Katinka hétfőn 200 méter vegyesen versenyzett a londoni nemzetközi úszóversenyen, de a háromszoros olimpiai bajnok ezen a távon is messze van a párizsi olimpiai szinttől.
Alighanem mind belefutottunk már mozivásznon, a televízió csatornái között lapozgatva és a saját életünkben egyaránt a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című alkotás forgatókönyvébe, pedig nem az elveszítés a valódi challenge, hanem a megtartás, csak mondom. A kezdeti időszak rózsaszirmokkal kibélelt, félnótásként vigyorgó, a tesztosztero
Amikor a versenytársak az árakról beszélnek, akkor is érdemes a márkaépítésbe invesztálni – derült ki az Digital-Media Hungary konferencia fórumbeszélgetéséből.
A színtípusunknak megfelelő öltözködés rendkívül sokat dob a megjelenésünkön. Ha számunkra előnytelen színt viselünk, az sápadttá, fáradttá fogja tenni az arcunkat. Ezúttal, a tavasz színtípus jellemzőire fókuszálunk, melynek kielemzésében ismét a ColourMyStyle szakértői, Dr. Ragány Angéla és Szép Boglárka voltak a segítségünkre. Hogyan lehet jelle
Az Emlékezet Napja az Egyesült Államok szolgálatában életüket vesztett katonák emléknapja, nemzeti ünnep, amit minden év májusának utolsó hétfőjén tartanak, és így egyben a hosszú hétvége lezárása.
Az Insura.hu legfrissebb felmérése szerint idén nyáron az ügyfelek 56 százaléka tervez külföldi utazást, többségük legalább egy hetes út keretében teszi majd ezt.
Van egy egyszerű módszer arra, hogy az ember eldöntse magában, egy film tetszett-e neki, avagy sem, és az ez, hogy újra meg akarja-e majd nézni. Nos, a Dűne 2-t nem fogom. És nem azért, mert annyira rossz lenne, hanem mert nem lett annyira jó, hogy erre késztetést érezzek. Az első részt úgy 4-5-ször legalább előszedtem már, és gyanítom, hogy lesz m
Magyar Péter bejárja az országot, de csak Békéscsabán kötött megállapodást, ezzel alaposan felkavarta a helyi állóvizet. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező párharcait mutatjuk be.
Valószínűleg komoly harcok zajlanak a háttérben, hogy ki legyen a következő ajatollah, több forgatókönyv is elképzelhető – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, aki arról is beszélt, hogy egyre nehezebb helyzetbe kerül az izraeli miniszterelnök azzal, hogy nem áll elő kész tervvel a gázai konfliktus lehets
Termelő és logisztikai inkubátorcsarnok épül a Xanga csoport és Nyíregyháza önkormányzatának együttműködésében a város ipari parkjában, a mintegy négymilliárd forint értékű befektetés alapkövét hétfőn tették le a nyírségi megyeszékhelyen - közölte a cégcsoport az MTI-vel.
Az eper után a cseresznye is hetekkel korábban érik, a gazdák szerint a márciusi hőségnek köszönhetően. Sőt, ha továbbra is ilyen marad az idő két hét múlva már a kajszibarack is következhet. Sajnos hiába termett sok jó minőségű gyümölcs ez az idén egyelőre nem csökkentette az árakat a piacon.
Háborúpártivá vált a nyugati világ és egy olyan országnak akarnak "háborút csinálni Nyugatról", melyben jelenleg is 75 ezer hadiárva van - mondta az építési és közlekedési miniszter hétfőn Ózdon.
Az Uniswap közössége ezen a héten szavaz arról a javaslatról, amely lehetővé fogja tenni a tőzsde által beszedett jutalékok felosztását. A május 31-ig, vagyis péntekig lezáruló szavazás célja, hogy a legnagyobb decentralizált tőzsde pénzügyeinek irányítását egy új okos szerződésre ruházzák át. Ez a változás előfeltétele az új díjfelosztási terv akt
Május 31-én és június 1-jén rendezik meg a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) döntőjét a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szervezésében, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületében - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
Az elmúlt 2 év negatív hangulata után igazán örülhetnek a kriptodevizák tulajdonosai idén. A Bitcoin csúcsdöntése után az Ethereum árfolyama is nagyot emelkedett a várható jóhírek hatására. Kérdés, hogy az Ethereum-alapú ETF-k megjelenése mekkora plusz löketet ad majd az árfolyamnak.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és szövetségesei, köztük Oroszország, közös OPEC+ néven június 2-án találkoznak, hogy megvitassák közös olajkitermelési politikájukat.
Megújult formában tér vissza a Libri Irodalmi Díj, amellyel a legnépszerűbb – vagyis a Libri 2023-as eladási listáit vezető – könyveket jutalmazzák majd. Az elismerést a korábbinál jóval több, összesen tizenegy kategóriában osztják ki. "Együtt olvasunk – ez az idei évünk jelmondata. Szeretnénk, ha a könyveken keresztül valódi közösségek kialakulá
Ahogy a streamingplatformok száma egyre nő, a felhasználók úgy szoknak rá egyre jobban, hogy lemondják azokat az előfizetéseiket, amiket nem használnak. Ez a helyzet egy korábban elképzelhetetlen folyamatot indított el a szolgáltatók között, akik a jelek szerint egyre inkább hajlandóak a konkurenciával is összebútorozni annak érdekében, hogy ne ves
Az első negyedévben csökkent a vállalati hitelállomány, hiába a számos intézkedés, amellyel lejjebb tolták a kamatokat. A forinthitel még mindig drága, eközben a devizahitelek csúcsra járnak, még a hagyományosan forinthitelt választók is euróban adósodnak el.
Copfba kötött hajjal vitte a lányát iskolába, majd fonott frizurával hozta el egy anya, aki szerint az ő engedélye nélkül senkinek sem szabadna hozzányúlni a gyereke hajához.