A meglepetés hiányát emelte ki a 11 EP-listavezető részvételével tegnap este megrendezett MTVA-s vitáról Novák Zoltán, Rabschburg Zoltán és Mráz Ágoston Sámuel is. "Győztest nem lehet hirdetni" - fogalmazott a Nézőpont Intézet vezetője, a Méltányosság projektigazgatója szerint vesztest sem. A Republikon Intézet vezető elemzője szerint sem igazán le
Mai napon, azaz 2024. május 31-én több határidő is lejár a június 9-i európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás vonatkozásában. Eddig az időpontig nyújthatják be ugyanis a választópolgárok az átjelentkezéssel, nemzetiségi és külképviseleti névjegyzékbe vétellel kapcsolatos kérelmeiket, és igényelhetnek Brailles-
Idén már 17. alkalommal állította össze a Marketing&Media magazin a hazai médiapiac legbefolyásosabb szakembereinek rangsorát, és jövő héten kedd este kiderül, hogyan alakult ebben az évben a TOP50 lista. A 2024-es rangsor egyik érdekessége, hogy minden eddiginél magasabb a médiavállalatoktól érkezők aránya, a hét legnagyobb hazai médiacég adta a l
Egy év alatt 11 százalékkal emelkedett a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos díja, ami 56 ezer forint, a fővárosaiknál pedig 80 ezer. A biztosítók jobban drágítottak, mint amennyivel a károkra kifizetett összegek nőttek.
A Dogwifhat mémérme az elmúlt 24 órában 10,22%-ot zuhant, ami egy elemző szerint „katasztrofális” lehet az érme számára, bár a kereskedők reménykednek egy gyors árfolyam visszapattanásban. Jelenleg $3,37-on kereskednek vele, ami csupán három nappal azután történt, hogy a WIF május 27-én rövid időre $2,96 alá esett, amely kritikus támaszszintet jele
Az Európa-bajnoki selejtezők során a magyar labdarúgó-válogatott hazai mérkőzéseinél csak Angliában és Franciaországban látogattak ki többen a stadionokba.
A magyar középiskolákban olyan tudást adnak át az oktatók, olyan kreativitást támogatnak, amely dicséretre méltó – emelte ki Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár.
Jelentős bevételnövekménnyel, de veszteséggel zárta a 2023-as évet az RTL Magyarország, az 53,9 milliárd forintos nettó árbevételhez csaknem 325 millió forint veszteség társult. A cég közleményben ismertette a főbb 2023-as számokat, valamint azok értelmezési keretét: a tavalyi év ugyanis a növekedésen túl már a jövőbe való intenzív befektetésről sz
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján egy videófelvételt mutatott arról, amint csütörtökön egy mozgásban lévő autó hátsó ülésén utazó símaszkos gyerek, lehúzott ablak mellett, fegyverrel céloz Peter Pellegrini megválasztott köztársasági-elnök vereknyei háza irányába.
Az uniós értékpapírpiaci szabályozó hatóság állásfoglalása mellett új szervezetet is felállítanak a nemsokára életbe lépő az MI-törvények végrehajtására.
Oroszország észak-koreai ballisztikus rakétákat használ Ukrajnában - állítja egy új Pentagon-jelentés, amely törmelékelemzésre hivatkozva megerősíti azokat a régóta fennálló állításokat, amelyek szerint Phenjan fegyvereket küld Moszkvának.
Egy New York-i esküdtszék csütörtökön bűnösnek találta Donald Trump volt amerikai elnököt 34 rendbeli okirathamisítás bűnében, ezzel Trump lett az Egyesült Államok első elnöke, akit bűncselekményért felelősségre vonnak.
Mi a siker titka? Hogyan lehet egy csapatot felépíteni, újragondolni, motiválni? Milyen stratégia mentén érdemes a döntéseket meghozni? És egy vállalkozás mit kamatoztathat mind ebből? Ezekre a kérdésekre válaszolt a labdarúgó Európa-bajnokság előkészületeinek véghajrájában az OTP Business Café videósorozat vendégeként Marco Rossi, a magyar labdarú
Az art deco egyedi viseleteit, az 1920-1930-as évek női divatját bemutató Dresszkód: art deco című kiállításon Csepregi Noémi kurátor kalauzolja a közönséget.
A találat eredményeként a kút napi 1300 hordó próbatermeléssel indult, ami körülbelül 1,5 százalékkal növeli a Mol-csoport teljes szénhidrogén-kitermelését. Az olajat közvetlenül a Mol százhalombattai finomítójába szállítják feldolgozásra.
Évek óta az irodalmi Nobel-díj várományosai között tartják számon, nemzetközileg elismert író, élő legenda. Nádas Péter október 14-én tölti be nyolcvanadik életévét, új regénye és a születésnap kapcsán beszélgettünk vele kertészkedésről, feminizmusról és a ránk leselkedő veszélyekről.
Javult a szlovák kormányfő állapota, megkezdték a rehabilitációját. Egy pozsonyi kórházba akarták átszállítani, de Fico ragaszkodott hozzá, hogy hazavigyék.
Harry herceg és Meghan Markle gyerekei, Archie és Lilibet már nem a reflektorfényben nőnek fel, ám a pár mégis megmutatta őket, amikor a Netflix dokusorozatát fogatták. Montecitói otthonukat is többször láthattuk, kívül és belül is.
Közkívánatra már nemcsak Zamárdiban, hanem a bor fővárosában, Balatonfüreden is megrendezik a balatoni sörök fesztiválját, a Balaton Beer Weekendet, ahol a környék sörfőzdéi mutatkoznak be kézműves termékeikkel. A sörmesterek továbbképzést…
2024 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja és importja egyaránt 3,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,4 milliárd eurót ért el, 83 millió euróval többet a 2023. I. negyedévinél.
Süveg Anna, az LMP szóvivője arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedekben az ingatlanárak "kilőttek", és az albérletárak is az "egekbe szöktek". A problémát mindenki a saját bőrén érezte, de sem az állam, sem a fővárosi önkormányzat nem tett érdemi lépéseket annak enyhítéséért - jelentette ki.
A Reuters által közzétett videón látható, amint az American Airlines egyik Boeing 737-800-as repülőgépét kedden Texas viharok sújtotta térségében, a Dallas Fort Worth repülőtér kifutópályáján fújja el szél.
"Ami el tud romlani, az el is romlik" – szól a mondás, ami igaz a gyereknevelésben is. Csak ott valahogy mindig a legrosszabb pillanatokban üt be a krach. Szülői Murphy-helyzetek, amik évekkel később is mosolyt csalnak az arcodra.
Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2023-as pénzügyi évben 125 millió euró volt a TV hirdetési, terjesztési és streaming-bevételek sikeres bővítésének köszönhetően. A vállalatcsoport kamatok és adózás előtti eredménye (EBITA) 6 millió euró volt, a fejlesztésekbe történő jelentős beruházások és a megnövekedett gyártási költségek mel