A pedagógusnap minden év júniusának első vasárnapjára esik, ezért ezt megelőzően szokás köszönteni a tanárokat. A kisebbek rajzokkal, kézzel készített ajándékkal vagy virággal, a nagyobbak pedig akár süteménnyel is meglephetik a jeles nap alkalmából a pedagógusokat, nevelőket.
Az utóbbi időszakban folyamatosan nő a személyi kölcsön igénylések száma Magyarországon, tavaly 12%-kal többen vettek fel ilyen típusú hitelt, mint 2022-ben. Ez is mutatja, hogy a személyi kölcsön több százezer hazai háztartásnak jelenthet segítséget váratlan vagy kisebb-nagyobb tervezett kiadások esetén. A Pénzcentrum kutatásában többek között arr
Elfogtak a gyulai rendőrök szerdán Szolnokon egy nőt, aki hamis online hirdetésekkel mintegy kétszáz embert csapott be - közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az elkövetkező hónapokban lehetséges lesz a női, idős és beteg túszok kiszabadítása, ugyanakkor a hozzátartozóknak egyértelművé tette, Izrael nem fog véget vetni a háborúnak csak azért, mert a Hamász a túszok szabadon engedését lengette be.
Jennifer Lopez és Ben Affleck közel két évtized után találtak újra egymásra, azonban az elmúlt hetekben minden jel arra utalt, hogy a kapcsolatuk most sem végződik happy enddel. A napokban viszont újra együtt csípték el őket a lesifotósok!
Csütörtökön a török belügyminiszter nyilvánosságra hozta, hogy a hatóságok eljárást indítottak egy kriptoplatform ellen Ankarában és számos tartományban. A Ponzi-séma által több mint 1 milliárd dollárt csaltak ki az elkövetők az elmúlt években. Ali Yerlikaya török belügyminiszter hivatalos X fiókján jelentette be, hogy 127 gyanúsítottat vettek őriz
A Sámándobnál osztogatott lejárt ételt két fideszes jelölt a karcagi gyerekeknek. Levélben magyarázták utána a szülőknek, hogy volt ugyan közte emberi fogyasztásra alkalmatlan is, de a többi csak lejárt és még ehető azért.
A 41 évesen, súlyos betegséget követően elhunyt Tompos Kátya elismert és szeretett énekes is volt. Három olyan dalt mutatunk rá emlékezve, aminek irodalmi vonatkozásai vannak.
A világ legkisebb orchideája olyan, mintha egy fantasyfilm egy apró, lélegzetelállító díszletét vennénk ki a szettből, egy miniatűr csipesszel óvatosan megfogva. Bár lehet, hozzá sem mernénk nyúlni, annyira törékeny, annyira pici és annyira nem e világi.
A Red Bull elárulta, mennyibe is fog kerülni Sergio Pérez autójának helyreállítása a Forma–1-es Monacói Nagydíj rajtbalesetét követően. Az eset visszavetheti a csapatot a fejlesztési versenyben.
Szijjártó két héten belül kétszer is bűncselekménnyel vádolta meg az újságírót, aki megkérdezte, hogy miért hazudtak 2022-ben a külügyet ért orosz hekkertámadásról. Jogász segítségével számba vettük, mire gondolhatott a külügyminiszter: az ügyben felmerülhet a levéltitok megsértése és a minősített adattal való visszaélés is.
Kína július elsejétől korlátozást vezet be bizonyos repülés- és űrtechnológiai készülékek, berendezések, gyártóeszközök, fejlett technológiai know-how és szoftverek exportjára.
Többeket, köztük egy rendőrtisztet is megszúrt egy késelő a Németországban tartott iszlámellenes tüntetésen, mielőtt a rendőrök lelőtték, a brutális támadást ráadásul élőben közvetítették. A támadó és a sértettek állapotáról egyelőre nem érkezett információ.
Kína július elsejétől korlátozást vezet be bizonyos repülés- és űrtechnológiai készülékek, berendezések, gyártóeszközök, fejlett technológiai know-how és szoftverek exportjára.
"Ez a helyes döntés. Németország az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan így cselekszik, hozzáigazítja a stratégiáját a változó helyzethez" – mondta a német miniszter.
A csapat korábbi versenyzője a korábbi sikerkovács, Jean Todthoz hasonlította a Ferrari jelenlegi csapatfőnökkét. Jean Alesi már idén esélyesnek tartja a vörösöket – és nem csak a csapatbajnokságban.
Donald Trump amerikai elnököt mindig is becsületes embernek ismerte – így reagált Orbán Viktor a hírre, miszerint az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki csütörtökön Donald Trumpot az ellene üzleti iratok meghamisítása miatt, hallgatási pénz kifizetése nyomán indult büntetőeljárásban.
Ha csak a legnagyobb hazai építőipari vállalatok tavalyi eredményét nézzük, akkor igazi boom van a szektorban, több vállalatnál rekordbevételt vagy profitot hozott 2023, van olyan cég, amiből több mint 50 milliárd forintot vettek ki osztalékként.
Az orosz védelmi miniszter beszámolója értelmében Kijev csak ebben a hónapban több mint 35 ezer katonát és több mint 2700 egységnyi fegyverzetet veszített.