Max Verstappen látta a tükörben, hogy mi közeleg, csapattársa pedig rögtön érezte, hogy ebből baj lehet. Végül sikerült elkerülni minden csapat legrosszabb rémálmát.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje ugyanazzal a lifttel próbálja bizonyítani az ellenzéki vezetés alkalmatlanságét, amellyel korábban Bohár Dánielnek sem sikerült. Egy éve ugyanis már kiderült a felvonóról az igazság.
Magyar Péter vasárnapi, debreceni nagygyűlésének a mondatait el kell kutatni felejteni az embereket, vélekedett Böcskei Balázs, az IDEA igazgatója az ATV Start műsorában.
Olvasójuk írta meg, hogy a Szent Márton utcában, a Zanati úti aluljárót követően egy rendőrautó állt a három motor elé, bekapcsolt fényhíddal. A motorosok valószínűleg itt kezdtek menekülni a Vörösmarty utca irányába és az elmondások alapján több piros lámpánál is áthajtottak. A három motor a 11-es Huszár út felé folytatta az ámokfutást, majd behaj
A KreaTúra Podcast vendége csótányaival meghackelte a világ legismertebb múzeumait New Yorktól Párizsig. Emogram labdái bevették Dél-Korea kortárs galériáit. Legutóbbi projektjében egy közvécéből varázsolt kiállítóteret.
Alföldi Róbert lehetett a következő, aki idén májusban megkaphatta az Iglódi István-emlékgyűrűt. Előadás közben adta át a színész özvegye a rendezőnek.
A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégi
A közvélemény-kutatásokról is kérdezték Magyar Pétert, aki a baloldal házi mérőintézetének tekinti a legtöbb ezzel foglalkozó céget. A TISZA Párt elnöke a taktikai szavazásról is elmondta a véleményét.
Ambrus Attila, vagy ahogyan mindenki ismeri, a viszkis rabló kilencéves korában már megitta a plébános miseborát. Aztán 30 évig szinte szabályok nélkül élt, ám egyszer csak jött a sors és ítélt. Ma viszont már keramikusként, tisztességes munkával keresi a pénzt. Most az ATV A Nő háromszor című műsorában mesél az életéről, többek között arról is, ho
Összeállt a 2024-es párizsi olimpiai játékok Team Visa csapata, amelyben a világ minden tájáról összesen 136 sportoló kapott helyet. Közülük a régióból hét sportoló vesz részt a Visa új kampányában, akik különleges módon közvetítik mindazokat az izgalmakat, amelyekben a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok kapcsán részük lehet a Visa kár
Lantos Júlia, a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció szakon végzett hallgatójának "Oliver az óriás" című vizsgafilmje a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon különdíjat nyert.
A Nav szakértői összefoglalták azokat az információkat, amelyek segíthetnek eligazodni az adózás világában azoknak, akik az iskola befejezése után dolgozni kezdenek vagy vállalkozást indítanak.
Jürgen Kloppot már korábban is lenyűgözte az angol tehetség, miközben a magyar középpályásnak a legutóbbi négyből három bajnokin összesen 12 perc jutott...
Közel egy generáció óta először fordul elő, hogy a hírnevükhöz híven fix jövedelmet biztosítanak az amerikai állampapírok. Mindez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban az irányadó kamatlábak két év alatt 0%-ról 5% fölé ugrottak, ami miatt a lakosság kedvelt befektetési eszközei lettek a kincstárjegyek.
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont az
A Dán Műszaki Egyetem (Dtu) és a svédországi Lund Egyetem kutatói egy közönséges bélbaktérium által termelt enzimeket használtak fel az A és B antigének eltávolítására a vörösvértestekből, amellyel megnyitották az utat a vércsoportfüggetlen vérátömlesztéshez.
2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatják a tavalyi eredményeket.
A hazai söripar intenzíven készül a DRS rendszerének július 1-jén történő éles bevezetésére, melynek célja a magas szintű, 90%-os visszagyűjtés elérése és a körforgásos gazdaság megteremtése.
A híradónk által megkérdezett elemző szerint, bár különböző mandátumbecslések vannak, az erőviszonyok egyértelműek, a Fidesz-Kdnp vezető pozíciója biztos a versenyeben.
Az 1929-es "fekete péntek" óta nem látott katasztrofális piaci összeomlás következik – állítja Mark Spitznagel, az Universal Investments befektetési igazgatója.
Április legvégén elég izgalmas órákat élt át mindenki, aki szorosan követi a mesterséges intelligencia fejlődését. A nagy nyelvi modellek tesztelésére szakosodott legfontosabb portálon ugyanis váratlanul felbukkant egy titokzatos, új MI-modell – aztán hirtelen köddé vált, írja az Ars Technica. A Lmsys Chatbot Arena nevű platformon a fejles
Idilli program az utolsó tavaszi hétvégére az MBH Bank Gourmet fesztivál, ahová a Roadster magazin segítségével is eljuthat, és ahol számos újdonság fogad az elmúlt évekhez képest.
Szakértők szerint a francia elnök korábbi kijelentése, melyben Nato erők ukrajnai jelenlétét szorgalmazta, figyelmeztetés volt a nyugat számára arra az esetre, ha Moszkva elfoglalná Kijevet.
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adó-visszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont a
Egy különleges videómontázzsal üzent Orbán Viktor miniszterelnök annak a több ezer diáknak, akik számára hétfőn reggel a magyar nyelv és irodalom vizsgával megkezdődött az idei érettségi időszak.